DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: A földről a magyar gazdák fognak dönteni a földtörvény alapján, erre újra felhívom a figyelmét. És érdemes elolvasni egy törvényt, mert tényleg hasznos. Azt is, amit pár napja fogadtunk el, és azt is esetleg, amit korábban, de ezt különösen. Azt állítani, hogy a három év helyben lakási tilalom (sic!) könnyen kijátszható, teljes mértékig félreismerése a jogszabálynak. Tényleges helyben lakás kell, amit a földbizottság is tud vizsgálni, és a hatóság is vizsgálhatja azt, hogy ténylegesen ott lakik-e valaki helyben. A helyi közösség állást tud ebben foglalni, nincs fellebbezés a döntésével kapcsolatban.
A családi összeszámítás. Egy teljes körű összeszámítás azt eredményezné, hogy olyan testvéreknek kellene a földtulajdonát összeszámítani, akik lehet, hogy az ország különböző pontjain élnek, eltérő cégformában dolgoznak, az egyik családi gazda, a másik őstermelő és így tovább. Ebből maffiacsaládokra következtetni aligha lehet. Önök ugyanis eltévesztik azt, hogy jogi személyek is vannak, de ők nem lehetnek földtulajdonosok. A haszonbérlet és a tulajdon fogalmát folyamatosan keverik. El kell olvasni a törvényt, és akkor biztos, hogy eredetibb gondolatokkal tudják megörvendeztetni az Országházat. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem