DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Őt is elfogadom, nem azért. Tehát mint mondtam, csak a központi szerelvények felülvizsgálata jelent körülbelül 300-400 ezer forint terhet lakásonként, és ebben még nincs benne a gáz kikapcsolása, a lakások megvizsgálása, az ottani gázkészülékek, kémények cseréje, és miután nagyrészt ’81 előtt épült és használatba vett lakásokról van szó, nyilvánvalóan az ott lakók is elég idősek, és korlátozott anyagi képességekkel rendelkeznek.
A kérdésem röviden az, hogy mit tesz a kormány azért, hogy jövő januárban tömegével ne kerüljenek kikapcsolásra ezek a fogyasztók a rendszerből, és tervez-e költségmegosztást a szükséges javítás, illetve szabványosítás, valamint az ezzel kapcsolatos tervezési feladatok elvégzése érdekében.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem