DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az közismert, hogy a magyar kormánynak, Magyarország kormányának a brüsszeli Bizottság mondja meg azokat a kiigazításokat, amelyek éppen aktuálisak. Erről éppen hétfőn beszélt a kormányszóvivő, amire más kormányszócsövek úgy reagáltak, hogy nem is volt szükség erre a 2. számú Varga-csomagra. De hát, akárhogy is vesszük, brüsszeli ihletésre vagy instrukcióra készültek ezek el.
De nem ezért kértem szót, mert ezek közismert dolgok, hanem azért, mert már úgy tűnik, nem elég a brüsszeli instrukció és befolyás a kormány tevékenységére, most már arra is szükség van, hogy a Magyar Nemzeti Bank is valamiféle gyámhatóság alá kerüljön, a Frankfurtban székelő Európai Központi Bank hatásköre alá. Napirenden van a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat, amelynek zárószavazását önök elhalasztották, talán nem véletlenül. Ebben expressis verbis az van leírva, hogy a Magyar Nemzeti Bank utasításokat fogadhat el az Európai Központi Banktól.
A költségvetési bizottságban az ön egyik munkatársa azt mondta, hogy ez tudatos, ez azért van így, mert az eurózónán kívüli országok számára ez úgymond egy kötelező alávetettségi szituáció. Kérem szépen, kilenc olyan európai uniós tagország van, amely az eurózónán kívül áll. Ezek egyikében sincs ilyen megfogalmazás. Megtalálható az interneten angol fordításban mind a kilenc ország jegybanki törvénye, központi banki törvénye. Én vettem a fáradságot, és megnéztem. Államtitkár úrnak felsőfokú angol nyelvvizsgája van, utána tud nézni, jóllehet, nem ez a szakterülete. Kérem, nézze meg, hogy jók-e ezek az idézetek! Nyilván nem fogom ezeket mind említeni, mert arra nincs időm, de ezek az országok: a skandinávok közül Svédország, Dánia, Közép-Európában Csehország, Lengyelország, a Baltikumban Lettország, Litvánia, és a Balkánon Románia, Bulgária. Egyik ország jegybanki törvényében sincs ilyen alávetettségi helyzet megfogalmazva.
Államtitkár Úr! Mit kívánnak önök tenni? Mit kíván ön tenni azért, hogy ez az alávetettségi helyzet megváltozzék? Miért kell a Magyar Nemzeti Bankot ilyen helyzetbe hozni? Mitől lesz ezek után magyar? Mitől lesz nemzeti? És miért nem tanulnak önök Lengyelországtól és Csehországtól? Miért ilyen szolgai módon, alávetettségi módon kezelik a Magyar Nemzeti Bank törvényét?
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem