FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Olyan információk jutottak el hozzánk, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartásba vett intézményekben bizonyos munkakörökben dolgozók esetében jelentősen csökkentek a fizetések, és létszámleépítés is várható. Értesüléseink szerint a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak bére csökken az eddigi bérkiegészítések megvonása miatt.
A korábban kialakult gyakorlat az volt, hogy ezen dolgozók a közalkalmazotti bértábla szerint megállapított bérük mellé határozott idejű szerződéssel bérkiegészítést kaptak, így kompenzálva az amúgy alacsony fizetésüket. Információnk szerint azonban erre a pluszpénzre a továbbiakban nem számíthatnak, ami azt jelenti, hogy több tízezer forinttal kevesebbet kapnak majd.
Tisztelt Államtitkár Úr! További aggodalmakra adnak okot azok az információk, miszerint az elvonások nemcsak a béreket érintik majd, de elbocsátásokra is számítani lehet. Ezek a megszorítások pedig egyrészt családok megélhetését sodorják veszélybe, másrészt akár az intézmények üzemeltetésében is gondot okozhatnak. Ez is az iskolák államosításának átgondolatlanságát bizonyítja, hiszen jól látható, hogy az intézményfenntartó nem rendelkezik a megfelelő pénzügyi forrásokkal, amit megszorításokkal próbálnak kompenzálni.
Amennyiben a korábbi béreket és a dolgozói létszám megtartását sem tudja biztosítani a fenntartó, úgy az az egész rendszer alapjait kérdőjelezi meg, hiszen így az intézmények működtetésében az önkormányzatit az állami forráshiány váltja fel.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezekre tekintettel kérdezem, hogy ezek az elvonások hány intézményt és hány dolgozót érintenek. Tudják-e biztosítani legalább az eddigi béreket a közoktatási intézményekben dolgozók számára?
Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem