DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Látom, hogy önt érdekli ez a téma, és én nagyon hasznosnak tartom, hogy az ország nyilvánossága előtt tudok tájékoztatást adni egy olyan fontos programról, a háztáji programról, amelynek az első lépését megtettük a közelmúltban.
Tisztelt Országgyűlés! Százezer vidéken élő magyar család kapott vetőmagburgonyát azért, hogy saját részre tudjon termelni, vetőmagot tudjon előállítani, és további résztvevőket tudjunk bevonni ebbe a programba.
Az a háztáji munkabizottság, amely ezt a programot elkezdte kidolgozni, még a tavalyi évben állt föl a Vidékfejlesztési Minisztérium keretein belül, és a kormány támogatta ezt az elképzelést, ennek megfelelően a szokásos kormányzati előkészítésen ment keresztül a határozat.
Egy olyan magyar nemesítő által előállított fajtát sikerült eljuttatni a családokhoz, amely ellenálló a betegségeknek, kései időszakban is vethető, megbízhatóan terem és kiváló minőségű. Amit mi eljuttatunk a családok részére, az kiváló minőségű vetőmag is egyben. Ólomzárolt, hatósági vizsgálaton átesett ez a vetőburgonya.
Felírtam itt a kérdéseket, azért nézem, hogy pontos választ adjak a pontos kérdésekre.
Tehát Sárvári úr és a nemesítői tevékenysége, azt hiszem, hogy ismert. Fontos azért is ez a magyar fajta, hogy ezzel tudjuk a külföldi fajtákat kiváltani.
Nem tudok arról, hogy az ön által hivatkozott személy a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozott volna. Lehet, hogy valamilyen korábbi időszakban dolgozott ott, ezt nem kísérem figyelemmel.
Több termelőnél termeltették a vetőmagot, amely százezer családhoz jutott el; és 650 önkormányzat vesz részt ebben a programban. A programra vonatkozó szerződéseket kidolgoztuk.
(14.20)
Később is vethető ez a krumpli. Május hónapban végig vethető volt. De valamennyien tudjuk ezt, képviselő úr is tudja, hogy az egész tavasz késett, hiszen márciusban még (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) havazás is volt. Tehát semmilyen késedelem nem volt.
Majd folytatom az ismertetést.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem