NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Minisztere feltűnően kerülte a választ egy ügyben az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága előtti éves meghallgatásán, most június 10-én. Míg Alföldi Róbertet büszkén vállalta, azt már, úgy tűnik, a miniszter úr is kellemetlennek érezte, hogy nem készül semmilyen magyar történelmi film. Egyéb sem nagyon, de maradjunk csak a történelmi tematikájúaknál.
A Marslakók című nézhetetlen szappanoperára 2 milliárd forintot sem sajnáltak a köztelevíziónál, mindezek ellenére is teljhatalmat adtak egy spiclinek, a Nádasdy fedőnéven, hatos kartonja szerint anyagi érdekeltség alapján III/III-as ügynöknek beszervezett Böröcz István basáskodhat a közmédiumok teljes, azaz körülbelül 70 milliárd forintos költségvetése felett. Hiába javasolta a Jobbik többször is, hogy legalább annyit írjunk elő, hogy a magyar történelmi filmek gyártására kelljen fordítaniuk bevételeik 3 százalékát, rendre leszavazták a nemzeti ellenzéket. Pedig még Horn Gyula kormányzása alatt is elkészülhetett például a Honfoglalás című film, az előző Orbán-kormány alatt több hasonló is, igaz, hagytak némi kivetnivalót maguk után szakmailag, talán az alacsony költségvetésük miatt is.
Ma már azonban munka nélkül hagyják például Koltay Gábort. Sőt, a provokátor Alföldi Róbertet nemhogy ki nem rúgták, de szerződésének lejárta után is színház-igazgatói posztot keres neki Orbán Viktor a legújabb hírek szerint. Nagyon örülünk néhány jobbikos javaslat megfogadásának, így a Trianon Múzeum állami támogatásának, és legújabb hírként - bocsánat, az MTI szerint ez nem hír - az ország egyetlen 1956-os múzeumának állami finanszírozása is elismerést érdemel, még ha ezt önök eddig mindig le is szavazták. Bízom benne, hogy a támogatás nemcsak a választásig tart majd.
Viszont a Jobbik filmet szeretne Pongrátz Gergely életéről, amelynek forgatókönyvét első változatban el is készítette Krasznói András, sőt a kormányzat még a Tóth Ilonka-filmmel is adós, amelynek Szilágyi Andor által írt forgatókönyve már második kiadásban is megjelent, hála a Magyar Menedék Könyvesháznak. Sőt, adománygyűjtés is indult, de az állami támogatás ugyanúgy hiányzik, mint minden magyar történelmi film esetén e kormányzati ciklusban. Pedig milyen jó játékfilmet, akár akciófilmet lehetne forgatni a Rongyos Gárda dicsőséges küzdelmeiből vagy a magyarság talán legnagyobb diadalából, a pozsonyi csatából.
Várom válaszát, de még inkább e filmeket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem