SPALLER ENDRE

Teljes szövegű keresés

SPALLER ENDRE
SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten arról tettem föl egy kérdést, hogy mit tesz a kormány azok ellen a vállalkozók ellen, akik tisztességtelenül próbálják meg kihasználni a nyári idegenforgalmi szezont, és akkor egy megnyugtató választ kaptam arra, hogy lehetőségeik szerint szigorúan lépnek majd fel, és mindent megtesznek azért, hogy ne használják ki sem a belföldi, sem a külföldi turistákat.
Ezen a héten konkrétan a termékekről és a termékbiztonságról szeretnék egy-két kérdést feltenni. Hiszen hiába megfelelőek a szolgáltatások, ha azok a termékek, amelyeket a nyaralásunk során használunk, gyenge minőségűek vagy egyenesen fabatkát sem érnek. Pont a múlt hét híre volt, hogy egy rollert, azaz egy gyerekjátékot hívott vissza egy nemzetközi gyártó, mert ez a termék fennakadt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egyik ellenőrzésén, gyártási hiba miatt ugyanis eltörhetett ez a játék. Ezt a rollert egy Magyarországon is működő áruházlánc üzleteiben is lehetett kapni, tehát vélhetően sajnos Magyarországon is sokan megvásárolták. Ez a hír így a nyári szünetben újra rávilágít arra, hogy a gyermek- és fiatalkorúak által előszeretettel használt eszközök, játékok vajon biztonságosak-e. Egy vevő ezt magától nem tudja megállapítani, akármilyen körültekintő, akármilyen tudatos fogyasztó is. Nálunk, csakúgy, mint az Európai Unióban, megtesznek-e vajon mindent a hatóságok annak érdekében, hogy a fiatalok kezébe valóban csak biztonságos játékok kerülhessenek?
A múlt héten erős kánikula volt, és ez szintén fölveti egy újabb termékkörnek a kérdését, ez pedig a napolajak kérdése, amit ma már gyermekek is használnak. A kérdésem: a nyári szezonális termékek tekintetében mik az eddigi tapasztalatok (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Nyáron több jégkocka fogy!), és milyen további ellenőrzések, vizsgálatok várhatók?
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem