VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Már a 2013-as költségvetés elfogadásakor több ellenzéki képviselőtársam jelezte, hogy az önkormányzati feladatfinanszírozással valami gond van, és most úgy tűnik, hogy igazunk lett, még akkor is, ha az ön által jegyzett MTI-hír egy kvázi dicsőségként mondja azt, hogy 17 milliárd forintot osztanak szét az elkövetkezendő időszakban egyrészt előlegként, utána pedig három részletben az önkormányzatok számára. Mégis azt kell mondjam, az MTI-hírből is az következik, hogy megbukott az önök által kitalált feladatfinanszírozás.
Amikor önök azt írják, hogy például az iparűzési adóalap beszámítására vonatkozó törvény miatt mintegy 2572 önkormányzatnak kell pótlólagos forrást juttatni azért, hogy a feladataikat el tudják látni, akkor azt kell hogy gondoljuk, és ez bizonyíték is arra, hogy ha 3177 településből több mint kétezer-ötszáz településnél nem sikerült a feladatfinanszírozást így megoldani, akkor ez generális probléma. Tehát nincs átlagos település, ez bebizonyosodott, és azok a számok, amelyekkel önök a legkisebbtől a legnagyobbig a feladatokat úgy gondolták ellátni, az ma már bebizonyosodott, hogy megbuktak.
Ráadásul azt gondolom, hogy ez a 17 milliárd forint - mert az MTI-hírből az derül ki, hogy önök ennyit szántak erre az évre, hisz 28-áig előleget fizetnek, és utána pedig három részletben fogják ezt a 17 milliárdot a települések számára eljuttatni -, ez nem oldja meg azt a generális problémát, amit önök okoztak. Éppen ezért kérdezem államtitkár úrtól, hogy nem gondolják-e, hogy törvényileg a 2013-as költségvetésben, törvényben kellene (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) módosítani azt a feladatfinanszírozást, amit önök kitaláltak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem