DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy önnek kiválóan megy az, hogy fejből beszéljen, de hogy egy írott törvényt kézbe vegyen és elolvasson, az még némi problémát jelent. Az meg különösen, hogy meg is értse azt a törvényt, már elnézést kérek, hiszen a földtörvény, amelyről már jó néhány alkalommal szó volt, pontosan az ellenkezőjét tartalmazza annak, amit ön mond. Ez az egyik dolog.
A másik az, hogy miképpen vehet valaki földet Magyarországon. Benne van a földtörvényben, hogy helyben lakó földműves vásárolhat földet, a földbizottság, amelyet a gazdák közössége választ, vétójoggal rendelkezik, meg tudja akadályozni ezt a földvásárlást. Tehát a legnagyobb garanciát tudjuk nyújtani ahhoz, hogy a föld magyar tulajdonban legyen.
Lehet mást mondani, lehet káoszt kelteni az Országgyűlésben, de a törvény ténylegesen ezeket a dolgokat tartalmazza.
De van egy másik dolog is. nem ártana tisztázni azt, hogy ez a műfaj, amit a képviselő úr most - és ahogy látom a hozzászólásra jelentkezőket - és még többen űznek, ez micsoda. Ugyanis ha nem tűnt volna föl, a földtörvény vitája már megtörtént, sőt megvolt róla a szavazás is. Nem tudom, ez egy zárószavazás vagy elfogadó szavazás utáni vita? (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: És?! - Dr. Budai Gyula: Mi az, hogy és?!) Tehát megvolt a döntés, elmondom én, hogy micsoda: önök későn ébredtek föl. Aludtak, mint a tej.
Ezt a vitát korábban kellett volna lefolytatni, akkor, amikor egyébként meghallgattuk az összes civil szervezetet, bekértük a véleményüket, a javaslataik jelentős részét be is illesztettük egyébként a törvénytervezetbe. Én azt megértem, hogy a Jobbiknak valamilyen termékre van szüksége, valamilyen politikai teljesítményt akar felmutatni, káoszt kelt az Országgyűlésben, méltatlanul viselkedik az ülés során, de azért kellő komolyságot legalább a tényleges törvényszöveg tárgyalásánál, azt hiszem, joggal várhatunk el önöktől. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét. - Taps a kormánypárti padsorokban. - Szilágyi György: Nem voltunk MSZMP-tagok! Ezt nem mindenki mondhatja el magáról, igaz, miniszter úr?! - Közbeszólások.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem