DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Nekem ne tulajdonítson ön olyan dolgokat, amiket nem mondtam! Ez egy nagyon fontos dolog.
Viszont a földtörvény garantálja azt, hogy a helyi gazdák közössége által választott földbizottságnak van vétójoga földvásárlási ügyben, az államnak korlátlan első számú elővásárlási joga van, hatósági engedélyhez köti a földvásárlást. Joggal kérdezem én azt - és ez több feltételt tartalmaz, például a helyben lakás ellenőrzését -, van-e arra reális esély, hogy ezen a szűrőn olyan, akinek nem akarunk földet eladni, átjusson.
Felelősséggel jelenthetem, hogy ezen az akadálypályán nem tud átjutni sem külföldi, sem unión belüli vagy kívüli állampolgár, sőt a földtörvény szabályai eldöntik azt, hogy a földműves vásárolhat földet, tehát még Magyarországon is az eddigi 10 millió földvásárlásra jogosult helyett körülbelül félmillióan tudnak földet venni. A gazdák értik ezt, a gazdák szervezetei támogatják azt, hogy a földtörvény kihirdetése minél hamarabb történjen meg, mert ők elfogadják azt, ami ebben van (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a civilek jelentős része ugyanezen a véleményen van, és a vita több száz, több ezer résztvevője is ezt a véleményt hangoztatja. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem