VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten a kormánytöbbség megpróbálta elfogadni azt a földtörvényt, amit az ön elmondásával szemben az egész gazdatársadalom elutasít: ami kifejezetten támogatja a nagybirtokrendszert, ezt többen dokumentumokkal is igazolták, és megjegyzem, amit egyébként 200 különböző civil szervezet, szakmai szervezet határozottan, következetesen, az ön álláspontjával ellentétben elutasít.
Emlékeztetni szeretném önt arra, hogy ezt az országot egykor olyan emberek vezették, és ebben az Országgyűlésben, ott, azon a szószéken egykor olyan államférfiak szóltak, akiknek egyrészt nem kellett sok képviselőtársukhoz hasonlóan papírról olvasniuk a mondanivalójukat, mert fejből ment nekik, másrészt, ami nagyon fontos, hajlandóak voltak a saját vagyonukkal, a saját életük feláldozásának árán is megvédeni ezt az országot, megvédeni a földjét.
Önöknek ennél sokkal kisebb áldozatot lett volna elég hozni. Önöknek csupán egy roskadozó, összedőlő, számos strukturális problémával küzdő európai birodalomtól kellett volna megvédeni a földet, de még ehhez is gyengék voltak.
Önnek a történelem ítélőszéke előtt a képviselőtársaival együtt el kell számolnia azzal kapcsolatban, amikor majd ki fog derülni, hogy bizony-bizony, a kormánypropaganda ellenében mégiscsak elmentek az osztrákok és megvették a magyar termőföldet, és el kell számolnia saját lelkiismeretével akkor, amikor majd azt fogja látni, hogy az osztrák paraszt termőföldjén a magyarok már csak bérmunkások lehetnek, kis pénzért, kiszolgáltatott munkaerőként dolgozhatnak az idegen uraknak. Önök ezt eredményezték az eddigi parlamenti tevékenységükkel, ezért saját lelkiismeretük előtt és a történelem ítélőszéke előtt egyaránt el kell számolniuk. (Taps a Jobbik padsoraiban. - Dr. Budai Gyula: Azt sem tudod, mi a föld!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem