SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban érdemel némi figyelmet az Európai Uniónak ez az újabb - nevezzük úgy - nyomásgyakorlása.
Jól láthattuk az elmúlt három évben, amikor a mostani kormány elkezdte a múlt örökségének azon felszámolását, ami valóban közel 800 ezer magyar családot érintett, vagyis a devizában való eladósodottság problémáját felszámolni, hogy minden egyes lépésnél, amikor az ezzel járó tehertételt próbálta a kormány valamilyen módon megosztani, és a bankokat is, amelyek korábban haszonélvezői voltak ennek a devizaalapú hitelnyújtásnak, valami módon bevonni ebbe a teherbe, akkor úton-útfélen hol csak verbális, hol különböző eljárásokkal próbálták a magyar kormányt ettől eltántorítani. Ez nem történt meg, nem ért el sikert ez a próbálkozás, és azt tudom mondani, hogy amennyiben a mostani kormányon múlik, ez a nyomásgyakorlás sem fog minket attól visszatartani, hogy tovább folytassuk, és kitartsunk azon intézkedéseink mellett, amelyekkel a devizában eladósodott honfitársainkon próbálunk segíteni.
Azért egy mondatot engedjen meg: bár sok mindenben egyetértek azzal, amit elmondott, azért 340 ezer hitelkárosulton tudott valamilyen módon segíteni a kormányzat az elmúlt időszakban.
(10.20)
Azért ezt egy szűk rétegnek nevezni enyhe túlzás. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy van jó néhány olyan hiteladós, aki tud törleszteni, és igazából nem is kér segítséget a kormányzattól. Soha nem tudunk olyan rendszert kialakítani, amivel mindenki akarjon vagy tudjon élni, de azokon, akik akartak és kértek segítséget, jelentős többségben tudtunk segíteni.
Annak az eljárásnak, ami most indult, van egy jövőbe mutató jele is. Ugyanis ha ismerjük a brüsszeli eljárás időigényességét, ennek az eljárásnak a vége valamikor a jövő évben várható, vagyis egy következő magyar kormány fog tárgyalóasztalhoz ülni majd az Unióval. Én nem akarnék feltétlenül összeesküvés-elméleteket gyártani, de mindenesetre nagyon fontos, hogy egy vagy másfél év múlva, amikor az eljárás abba a fázisba ér, hogy Magyarországgal tárgyal az Unió a problémáról, akkor is olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely kiáll a hazai adóskárosultak mellett, és minden eszközzel az ő megvédésüket próbálja segíteni.
Még egyszer azt tudom mondani, hogy valóban nem újszerű az Európai Unió részéről, hogy próbálja a magyar kormányt eltántorítani a devizában eladósodott honfitársaink megmentésétől, de én itt azt tudom megerősíteni az ön kérdésére, hogy a mostani kormány nem fog letérni arról az útról, amelyen elindult, és kitart azok mellett az intézkedések mellett, amiket eddig hoztunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem