Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképesztő hír látott napvilágot a közelmúltban, amelynek értelmében kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarországgal szemben a devizahitelek úgynevezett visszaszorítása miatt.
Ezen elképesztő helyzet rávilágít gyarmatosításunk fokára, rávilágít arra, hogy ez a brüsszeli kolhoz mit képzel magáról egy tagállamával szemben, és rávilágít arra az egyenlőtlenségre és kettős mércére is, amellyel Magyarországot kezelik. Hiszen láthatjuk, hogy a csehek, a lengyelek sokkal korábban korlátozták az úgynevezett devizához kapcsolt hitelek állományát, elterjedését, pénzintézetek által visszaéléssel történő terjesztését, egész egyszerűen kimondták, hogy akinek nincs devizában jövedelme, az nem vehet fel ilyet. Mi volt erre akkoriban Brüsszel és mi volt erre akkoriban az Unió reakciója? Egyértelműen az, hogy örömüket fejezték ki annak kapcsán, hogy jobban teljesít a cseh és jobban teljesít a lengyel gazdaság, tehát egy egyértelműen örömködő közlemény jelent meg ezt követően.
Magyarországgal szemben pedig, amikor Magyarország csak annyit mond, hogy legalább a minimálbér tizenötszörösét érje el annak a devizában mért jövedelme, aki ilyen típusú hitelt fel akar venni, kötelezettségszegési eljárással fenyegetőznek. Ez az undorító kettős mérce köszönhető minden korábbi magyarországi kormány - idézőjelben - “áldásos” tevékenységének, annak, hogy a nagy pártok képviselői egymásra árulkodtak Nyugat-Európában, egymást fújták be, és Magyarország megítélése ott tart, ahol. De ez senkit nem ment fel azon felelőssége alól, hogy szembe kell szállni ezzel az Európai Unióval, el kell érni, hogy minden olyan csatlakozási szerződéses feltétel, amely károsan érinti Magyarországot, legyen újranyitva, legyen újratárgyalva, és érje el Magyarország, hogy egy brüsszeli vagy akár New York-i, vagy bármilyen tengely ne magyarázhasson bele ilyen szinten az életébe, főleg akkor ne, ha egy hibás banki terméket árulva, uzsorás módon, visszaélésekkel tarkítva szabadítják azt a magyar piacra, a magyar lakosságra, és ettől senki nem védte meg a magyar polgárokat.
Nem védte meg a magyar polgárokat az a kormányzat sem, amely 2006-ban, 2007-ben már a svájci jegybanktól is felhívást és információt kapott arra nézve, hogy ebből baj lehet, a Magyar Nemzeti Bank akkor el is készíthette a szükséges stresszteszteket, láthatták, hogy mi lesz a devizahitelezés folyamatából, mégsem tettek semmit. Az állami felügyeleti szervek pár közleményen túl szintén nem tettek semmit. Az akkori ellenzékek módosító indítványainak tömegeit és pozitív javaslatainak tömegeit sem találjuk sehol, sem a világhálón, sem a média különböző szereplőinek csatornáin. Tehát láthatjuk, hogy cinkos csend övezte ezt az egész hazaárulással felérő folyamatot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És ti mit tettetek? - Dr. Józsa István: Felgyújtották a tévét!), és láthatjuk azt az undorító kettős mércét is, miszerint a cseheknek és a lengyeleknek lehet tiltani a devizahitelezést, és örömködik ezen Brüsszel, Magyarországnak pedig még a kísérletét sem lehet ennek elkövetni - ez visszataszító, fel kell lépni ellene.
Pedig mi történt Magyarországon? Nemhogy nem szorították vissza a devizahitelezést, hanem ezt a társadalmi kataklizmát engedték szétterjedni, 330 ezer embernek valamiféle segítségnek látszó kezet nyújtottak, de 619 ezer szerződés mögött álló tulajdonosnak, családtagoknak, rokonoknak, ismerősöknek, tehát akiket érint ez a probléma, semmiféle segítséget nem tudtak nyújtani.
Tehát az a kérésem, hogy ne mondják el még egyszer, hogy hogyan próbáltak annak a szűk körnek vagy bizonyos szűk köröknek segíteni, hiszen a magyar gazdaság kiszáradt amiatt, hogy a kétharmaduknak nem tudtak segítő kezet nyújtani. Azért száradt ki a magyar gazdaság, mert miközben az államtitkárai pár tizedszázalékos gazdasági növekedésnek örömködnek, és én is örülök, ha ilyen bekövetkezik, ezzel szemben a bruttó hazai össztermék 2-3 százalékát törleszti el a lakosság jellemzően idegen tulajdonosi hátterű pénzintézeteknek, amelyek Magyarországról nagyon sokszor a közterhek vállalása nélkül szó szerint kiszivattyúzzák a pénzt. Magyarország feküdt tehát a legjobban be ennek a kifosztó mechanizmusnak, “köszönhetően” a korábbi kormányainak, és itt az óriási idézőjelet tessék odaképzelni. És tarthatatlan az is, hogy nem lett következménye annak, hogy bizonyos kereskedelmi bankok még egy autóhitel-szerződést is kitolhatnak 2052-ig ebben az évben, addig, amíg az adós 100 éves lesz, a készfizető kezes 126 éves; az adósrabszolgaság felé mutat az a tendencia, hogy örökölhetőek ezek az adósságok, átterhelhetők más jelzálogtárgyakra. Tehát a családok nem tudnak kiszabadulni ebből a csapdából, az állam nem segít rajtuk, éppen ezért adódik a kérdés, hogy meddig még, meddig tűrhető ez. Az lehet az egyetlen kívánságom a kormányzatnak, hogy ne legyen nyugodt nyara, ne legyen nyugodt nyarunk, hiszen most kell megoldani ezt a problémát, nem lehet egy évig odázni, nem lehet várni, a hitelkárosultak többet érdemelnek, nem mentőcsomagot, nem segélyt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem igazságot szeretnének.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
