LENGYEL SZILVIA

Teljes szövegű keresés

LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm szépen. Mint bizonyára önök előtt is ismeretes, a Volán-társaságok átalakítása folyamatban van azzal a céllal, hogy 2016-ra, a piacnyitás idejére versenyképes szolgáltató társaságok jöjjenek létre, viszont véleményünk szerint az átalakítás során olyan elhibázott döntéseket hoztak, amelyek nagymértékben korlátozzák az állampolgárok szabad mozgását, és ellehetetlenítik a közúti közlekedésben való részvételüket.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében június 1-jétől kezdődően a Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár viszonylatában Budapestig közlekedő autóbuszvonalon a járatok közlekedése megszűnt. Ennek eredményeképpen az ott lakók részére jelen pillanatban nincsen más közlekedési alternatíva a fővárosba történő utazáshoz, csupáncsak a MÁV szolgáltatásait vehetik igénybe.
Ezeken a vonalakon működésük alatt 70-75 százalékos volt a kihasználás, ami egyébként nyereségesnek volt mondható. Az autóbuszok Budapesten több helyen megálltak, ami a célhoz való eljutást nagyban megkönnyítette, ellentében a vasúttal. Nagyon úgy tűnik, hogy ennek az átalakításnak a következményeit nem mérte fel a minisztérium.
Az utasoknak a megszűnő buszjáratok jelentős többletköltséget jelentenek, mivel gyorsvonatot kell igénybe venniük, a májusban bevezetett vasúti pótdíjakat pedig ki kell fizetniük, ha vonatra szállnak. Továbbá nem elég az, hogy pótdíjakkal terhelik az utasokat, még az emberek lehetőségét is igyekeznek korlátozni abban, hogy más megoldást tudjanak választani az utazásra.
A vonatokon a pótdíj tulajdonképpen a nem túl tehetős emberek zsebéből veszi ki a pénzt. 100 kilométerig kell 150 forintot fizetni, 500 kilométernél pedig már 735 forintot. Ez egy olyan embernek, aki a családja vagy a munkahelye miatt kénytelen folyamatosan megtenni ilyen távolságokat, elég nagy pluszköltséggel jár.
A másik probléma emellett még a színvonal. A magyar vasúti közlekedés a Magyar Közlekedési Klub szerint nyugat-európai árszínvonalú. Ezzel abban az esetben nem lenne probléma, ha az emberek fizetése és a vasúti közlekedés minősége, gondolok itt a vagonok tisztaságára, a késések kiküszöbölésére, hazánkban nem kelet-európai szintű lenne. Van, amikor még drágábbak is vagyunk a nyugat-európai országoknál. Megnéztük, hogy például Győr és Csorna között a bérlet 24 ezer forintba kerül, a hasonló távolságban fekvő Erfstadt-Köln útvonalon ez 17 ezer forintnak megfelelő euró. Vagyis a magyar vasúti közlekedés általában drága és gyenge színvonalú. De ha nem elég vonzó a MÁV által kínált vasúti utazási lehetőség, akkor miért nem a szolgáltatás fejlesztésével, esetleg a jegyár csökkentésével igyekeznek utasokat vonzani?
A színvonal és az ár után mindenképpen meg kell említenem a rendkívüli helyzeteket is, amiben nem olyan régen volt részünk. Vegyük példának az elmúlt napokban lezajló dunai árvizet. Az árvízhelyzet miatt Budapestről Tatabányáig ment csak vonat, és onnan lehetett busszal Győrbe eljutni. Vagyis a párhuzamos közlekedés megszüntetése nem biztos, hogy olyan hasznos, hiszen az egyik közlekedési mód elakadása esetén, például ha árvíz van vagy leszakad esetleg egy vasúti felsővezeték, a másik csak rendkívüli intézkedések után áll rendelkezésre. Az árvíz levonulása után tehát vagy feláras vonat ment Győr és Budapest között, vagy semmi. Ha bármilyen nem várt esemény miatt a vonat elakad, nincs menetrend szerinti busz, ami pótolja, csak rendkívüli vonatpótlót lehet csatasorba állítani.
Az LMP azt nagyon fontosnak tartja, hogy ha már megszüntetik a hosszabb távokon a busszal való közlekedést, akkor legalább a rövid szakaszokon tegyék helyre a vasúti és a buszos menetrend összehangolását. Egyrészt a vasúti megállóhelyekhez ráhordó helyi buszjáratokat kell rendszeresíteni, hogy a vasúti közlekedés könnyen és gyorsan elérhetővé váljon.
(11.10)
Továbbá az összes vasúti fővonal és néhány mellékvonal elérését is meg kell szervezni az országban, hogy a mobilitás alapjoga mindenki számára reálisan elérhető alapjog legyen.
Az LMP kiáll amellett is, hogy a valós többletszolgáltatásokon nem alapuló, a sofőrök és kalauzok, utasok életét indokolatlanul megkeserítő gyorsjárati pótjegyeket törölje el a kormány, illetve teremtsen végre egységes jegyvásárlási rendszert, hogy a kisfalvakból bejutni a vasútig és onnan eljutni a célba ne kerüljön többe, mint a buszt kihagyó, csak vonatot használó ember költsége.
Ha már említettem a vonatokat és a buszokat, meg kell említenem az autóhasználatot is tulajdonképpen. Az autóbusz-viszonylatok redukálása nem a vasút felé, hanem az egyéni személygépkocsival történő közlekedés felé tolja az embereket. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Ezért összességében azt tudjuk mondani, hogy nem támogatjuk a buszjáratok megszűnését…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem