DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Előterjesztőként néhány gondolatot hadd mondjak el. Az általános vitához képest öröm volt hallani, hogy a Jobbik Magyarországért támogatja ezeket az előterjesztéseket. Az általános vitában, amelyben nem Varga képviselőtársam, hanem Magyar Zoltán képviselőtársam vett részt, azért még ez nem volt ennyire kikristályosodva. Azért még itt voltak fenntartások ebben a kérdésben. Azt gondolom, hogy az a bizottsági módosító, ami a földhasználat tekintetében, hogy így mondjam, az európai uniós normákhoz igazítva rendezi ezt a problémát, nagyon sok gazdálkodónak azt a korábbi problémáját fogja rendezni, ami a túligénylés vagy a használat nem igazolása kapcsán az MVH irányából fölmerült.
Úgy gondolom, hogy ez a javaslat összességében valóban egy olyan javaslat, amely mindenképpen támogatásra méltó. Ugyanis olyan nagyon régi problémák végére tesz remélhetőleg pontot, amelyeket már az elmúlt néhány évben igyekeztünk megoldani, de a jogkövető magatartás vonatkozásában, hogy így mondjam, a szereplők mindig keresték azt a lehetőséget, amikor akár a vis maior, akár a földhasználat tekintetében valamilyen kibúvót tudtak találni. Úgy gondolom, hogy összességében ez egy támogatható javaslat, és valóban, a legfontosabbnak a földhasználaton kívül annak a problémakörnek a megoldását látom, hogy a kkv-törvénybe beemelésre kerülnek az őstermelők és a családi gazdálkodók.
Ugyanis valóban nagyon jelentős problémát jelent a mezőgazdaságban a finanszírozás, hogy miként tudják azok a kis- és közepes családi gazdaságok finanszírozni önmagukat a fejlesztések kapcsán. Ugyanis az nem vitakérdés, azt gondolom, köztünk, hogy a földalapú támogatások és a pályázati lehetőségek nem adnak akkora lehetőséget a finanszírozás tekintetében. A Magyar Nemzeti Bank növekedési programja viszont egy olyan, hogy így mondjam, lehetőséget kínál tálcán ezeknek az őstermelőknek és családi gazdaságoknak, hogy ebben részt vehetnek, azzal a közel 2,5 százalékos hitellehetőséggel pedig újabb tőkét tudnak biztosítani a gazdaságoknak. Mi ezt a hiányt próbáltuk megoldani. Mi is valóban észleltük ezeket a problémákat, nagyon sok megkeresés érkezett hozzánk.
Azt gondolom, hogy ennek az elfogadásával ez a probléma megoldódik, és ezáltal az agráriumnak azok a szereplői, akik valóban tőkeszegények, tőkéhez fognak jutni. Azt gondolom, hogy ez a javaslat, úgy látom, konszenzusos alapon, mindenki által támogatható lesz.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem