LUKÁCS LÁSZLÓ
LUKÁCS LÁSZLÓ
LUKÁCS LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Valamennyiünkben felmerülhetett az a kérdés, hogy miért fontos az egykori jászkun kerületben élők számára, hogy 268 évvel ezelőtt, május 6-án Mária Terézia kiadott egy kiváltságlevelet, amely számtalan korábbi ígéret és halogatás ellenére lehetővé tette a régi kun és jász kiváltságok helyreállítását.
Igazán nagy megtiszteltetés számomra, aki az egykori Halas-szék és az Alsó-Kiskunság képviselője vagyok, szülőföldem múltjához, jelenéhez, jövőjéhez egyaránt kötődök, hogy 1876 óta először kerül napirendre a magyar parlamentben a jászkun múlt dicsőségéről szóló országgyűlési határozat, amely emléknappá minősíti a jászkun szabadság napját.
A Kiskunságra éppúgy jellemző a XX. század végén és napjainkban is, hogy településeink igyekeznek e sajátos kultúrtáji csoportba tartozónak vallani magukat. Kiskunhalas már 17 éve május 6-án tartja meg hivatalos városi ünnepnapját, ekkor felelevenednek az egykori hagyományok: a kunkapitány megválasztása, lovasbandérumok találkoznak, a Nádor Klub részéről redeptiós díjat adunk ki, gasztrokulturális hungarikum vagy inkább kunikum kerül a nyilvánosság elé, s még számtalan rendezvény erősíti a jászkun összetartozást.
Mindenki tudja már, hogy a kun székek a magyarországi kunok autonóm, királyi vármegyerendszertől független és igen hatékony közigazgatási egységei voltak. A szék a szászok és székelyek székeihez hasonlóan bírói széket jelent. A székek élén a kapitányok álltak, legfőbb bírájuk a nádor volt, ami a legrégibb magyar királyi udvari méltóság, a király helyettese. A nádor mindig közvetítő szerepet töltött be a király és a nemesek között, a 800 év alatt azonban sokszor átalakult a hatalmi játszmákban a nádor szerepköre, kinevezése vagy választása az aktuális uralkodói hatalom akarata szerint.
A Habsburgok közel négy évszázadon keresztül Bécsből irányították a magyar királyságot, ráadásul a nádorok egy része inkább a Habsburgok, mint a magyarországi rendek érdekeit képviselték. Volt azonban jó néhány kivétel, akik nem keverték össze a haza ügyeit a birodalom érdekeivel. Nem ártana ebből tanulni manapság is. Az önkény és a megtorlás éveiben, 1849 után többé már nem töltötték be a nádori méltóságot, és 1867 után a miniszterelnök hatáskörébe került át a nádori feladatok jelentős része. A szószegő önkény már 1853-tól kivetette adóit a szabad jászkun területekre, és az általános adóteher 3-4 százalékról 20 százalékra emelkedett, s nem volt akadálya, hogy érvényesítsék a szabadságharcban jeleskedő jászkunok megaláztatását.
Itt jegyzem meg, hogy két vitézül harcoló huszárezredet is adott a hármas kerület, a hagyományos 12. Nádor-huszárezredet, s az újonnan felállított 14. Lehel-huszárezredet. Minden más harcoló egységgel együtt mintegy 14 ezer katonával vettek részt őseink a szabadságharcban. Alapszíneiket, a búzavirágkék és fehér színeket megőriztük városi zászlóinkon.
A jászkun önmegváltásban, a jobbágyfelszabadításban fontos szerepet töltött be Pálffy Miklós nádor, majd Pálffy János nádor, aki a török háborúk alatt és a spanyol örökösödési küzdelem során emelkedett fel a Habsburg Birodalom legjelentősebb államférfijai közé. Pálffy nemcsak hadvezérként, hanem diplomataként, közvetítőként is hathatósan képviselte Ausztria, és soha ne feledjük el, hogy saját nemzete érdekeit, mint Zrínyi vagy akár Dobó István.
Pálffy heves vérmérsékletét nemcsak az mutatja meg, hogy a török háborúk során számtalanszor megsebesült, de egy híres párbajtörténet is arról tanúskodik, hogy a magyar virtus híve volt, melyet János Frigyes württembergi herceg ellen vívott 1693 őszén. Történt ugyanis, hogy a Pálffy-ezred két huszárja gyümölcsöt lopott egy kertből, s a fiatal herceg - nyilván a hadseregben uralkodó törvények alapján - lelőtte a tolvaj katonákat. Pálffy János erre válaszul párbajra hívta János Frigyest, mely összecsapás a herceg halálával végződött.
Pálffynak elévülhetetlen érdemei voltak abban is, hogy I. József, illetve utóda, III. Károly a fennálló hadi helyzethez képest rendkívül enyhe feltételeket ajánlott a kurucok számára - hozzáteszem, hogy példátlan a magyar történelemben -, ezáltal pedig a szerződés tartósnak és mindkét fél számára előnyösnek bizonyult. Pálffy János korának egyik legjelentősebb, ám mára méltatlanul elfeledett magyar politikusa 86 esztendősen, 1751. március 24-én hunyt el Pozsonyban, s a Szent Márton koronázó templomban temették el. S nem árt, ha tudjuk, hogy Pálffy János nádor mindkét fia elesett a török elleni háborúkban, miként unokaöccse is, Pálffy Miklós nádor fia; ők így szolgálták a hazát.
A jászkunok - bármennyire is a kuruc seregek oldalán harcoltak - a Pálffy nádorokban megbíztak, mert vitéz katona módján mindig megtartották a szavukat, és alapvetően a magyar érdekeket megvédték. A szatmári béke után azonban nagyon sokára köszöntött be az igazi béke szelleme, pedig erre akkor minden igaz hazafi vágyakozott. “Megfogyva bár, de törve nem…”
Az akkori rendi országgyűlés igen fontos határozatot hozott a Jászkun Kerület ügyében is, sok tekintetben megszüntette a jászkunok lealacsonyított helyzetét, s elismerte sajátos közjogi állásukat. Az 1715. évi XXXIV. törvénycikk kimondja, hogy mivel a lovagrend lemondott örökvételi jogáról, a kunok birtokait és jövedelmeit már csak zálog címén birtokolja a vételár visszafizetéséig. A zálogjog megszűnte után e törvény erejénél fogva a jászkunok kiváltságos helyzetükben a nádor fönnhatósága és bíráskodása alá azonnal visszahelyeztetnek.
(11.50)
Az 1715 júniusában szentesített törvény nagy megnyugvást keltett, azonban látták azokat a tornyosuló pénzügyi nehézségeket is, melyek területük tényleges kiváltását késleltetik, ezért már ekkor felvetették az önmegváltás eszméjét, és ismét a nádorhoz fordultak.
A hamarosan kitört török háború miatt sajnos három évtizedig bizonytalan és elkeserítő maradt a jászkunok helyzete, de konokul tűrniük kellett. Ősi jogaikhoz azonban szívósan ragaszkodtak, és nem csüggesztették el őket folytonos jogsérelmeik sem. A kálvinista és a jász területeken a katolikus hitélet is megsegítette őket. A védett, kun előjogok reményében ideérkező bevándorló népesség, összefogva a megfogyatkozott kun őslakossággal, az 1700-as évek első felében folyamatosan küzdött az ősi kiváltságok visszaszerzéséért. Ez egységbe fogta a sokfelől érkező, szabadságra és védelemre vágyó népeket. Az egyre erősödő népi ellenállás valóban konok kunokká tett mindenkit. A függetlenségért folytatott harc közben kibontakozott a kun öntudat reneszánsza.
A több évtizedes küzdelem azonban sikerre vezetett. 1745 tavaszán Mária Terézia aláírta a redemptióról szóló diplomát, ezzel ismét érvénybe léptek a kunok ősi jogai, szabad tisztviselő- és lelkészválasztás, pallosjog, mentesség a vámok és földesúri szolgáltatások alól, és így tovább. A földesúri jogok alóli megváltás támogatásában Pálffy János nádor volt az, aki segített, aki a régi rend szerint tisztségénél fogva a kunok legfőbb elöljárója volt. Persze mindenkinek fizetni kellett. Aki többet fizetett, több földhöz jutott, s hatalmas legelők is kellettek a szilaj állattartáshoz. A visszaszerzett jogok a földhöz kötődtek, ezért a két Kunság és a Jászság népe arra törekedett, hogy idegen népek ne juthassanak be közéjük és földet ne szerezhessenek. Manapság is időszerű törekvések voltak. Ez tovább erősítette a közösség összetartását. Az embereket büszkeség töltötte el, hogy kunságuk, ősiségük alapján különleges jogokat élveznek.
Került mindez 575 900 rajnai aranyforintba, valamint még ezer lovas katona felszerelésébe, továbbá a nádor és a többi tisztségviselő fizetésének megadásába. A kunok és a jászok utódai még évekig, évtizedekig törlesztették a redemptióra fölvett kölcsöneiket. Elérték a jászkun kerület gazdasági, társadalmi fellendülését, és a feudális alávetettségből a parasztpolgári életmód felé fordult az életük.
Mit jelent a Jászkunságban élőknek, hogy 1745. május 6-án kelt diplomájában Mária Terézia megengedte a jászkunok megváltását s visszahelyezte őket ősi kiváltságaikba? E kiváltságlevél alapján a Jászkunság földje és népe szabad lett. A jászkun kerületek a váltság és járulékos összegeit a megállapított időben pontosan lefizették. Az óriási közterhektől sújtott lakosság készpénzzel alig rendelkezett, s a közel 600 ezer rajnai aranyforintra rúgó összeg nagy részét kölcsön útján szerezte meg. Szerencsére nem svájci frankban. A legnagyobb összeget báró Palm Ferenc hitelezte a jászkunoknak, 300 ezer forintot 6 százalékos kamatláb mellett. A váltságösszeg többi részét kisebb-nagyobb részben egyháziaktól, nemesektől, kereskedőktől, molnároktól vették kölcsön.
Az óriási megváltási összegből a három székváros, Jászberény 65 150, Halas 50 900, Karcag 41 300 forintot vállalt magára. Nagy és súlyos teher volt ez, hiszen az örökösödési háborúban kiállított ezer huszár felszerelési, ellátási költsége is a jászkunokra nehezedett. Arról nem is beszélve, hogy százak haltak meg a Habsburg-érdekháborús évtizedek alatt. Mindezzel együtt a jászkun kerületek a felszabadulásukat, megváltott szabadságukat kitörő örömmel, hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg. A redemptióval a jászkunok történeti fejlődése új irányba lendült, és száz évvel megelőzték az általános jobbágyfelszabadítást. Önkormányzatuk újra kiépült, a szabad életük majdnem minden ágát felölelő józan, határozott, bölcs mérsékletű szellem és jogfelfogás teljesen a tősgyökeres, de magyarrá vált jászkunok alkotása.
Tisztelt Ház! A redemptio kivételes, de nem egyedi jelenség a korabeli Magyarországon. Létezett jó néhány autonóm, kiváltságolt terület még, például a hat hajdúváros, a 16 szepesi szász város vagy a szabad királyi és bányavárosok. Számunkra mégis a legfontosabb a jászkun kerület, tekintettel arra, hogy körülbelül százezer ember, 38 településen 17 656 család vált újra szabaddá a gyötrelmes földesúri függéstől. Szülőföldemen, a Kiskunság 15 településén ekkor 5997 család élt körülbelül 30 ezer fővel. A váltságpénz, a 185 150 rajnai aranyforint értéke körülbelül ugyanennyi juh árának felelt meg akkor vagy körülbelül 10 ezer lónak vagy 5 ezer hízómarhának.
Az utókor számára kötelességünk megemlékeznünk elődeink áldozathozataláról, és hálaadással tartozunk. A Magyar Országgyűlésben ezért kezdeményeztük a jászkun emléknap megerősítését. Meggyőződésem, hogy az egymással egyetértő kultúrközösségek autonómiája, a saját magukat meghatározó közösségek önrendelkezése jelenti a jövőt a Székelyföldön, a Hajdúságban vagy a Jászkunságban egyaránt. Magyarország érdeke ez, a magyar jövő mintaképe, a szabad parasztpolgárok, a cívis öntudat megtartása minden időkben.
A Csertán nemzetség, Kötöny népének emléke összetartó identitást jelent közel 140 év múltán is, miként 1848-49 is. Számomra természetes és konokul helyeselhető dolog a jászkun hagyományok megélése és megtartása. Számunkra a halasi csipke, a birkapörkölt, gulyásleves nem elvont fogalom, a bogrács, a kulacs, kolbász, csákány, balta, kantár, csősz, és így tovább, kun szavaink szerves alkotórészei a nemzeti kultúrörökségünknek. Szép példája például a kun miatyánk, amit még száz évvel ezelőtt is tanítottak iskoláinkban. Az erősen eltorzult szöveg körülbelül a XVI. század közepén keletkezhetett, ennek utolsó sorával zárom hozzászólásomat, annak reményében, hogy a jászkunok jó példával járnak elöl, bízunk a gondviselésben, a jövőben és egymásban, ahogyan az elmúlt évszázadokon keresztül, mert “szen boszony boka csalli botson igyi tengere, ammen”, azaz: te vagy az erős, az igazságos, jó Isten, ámen.
Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
