DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés, Képviselőtársaim! Csatlakozva Hegedűs Lorántné szavaihoz, körülbelül ott folytatnám, ahol ő abbahagyta, hiszen sok szó esett már a mai napirend tárgyalása során a magyarországi németek elhurcolásáról, de van egy terület, amelyről még senki nem ejtett szót, ugyanúgy, ahogy a szudétanémetekről sem, én egy másik területen lévő németek elhurcolásáról szeretnék néhány szót, néhány gondolatot elmondani.
Az 1944. év vége felé, ősz végén a bevonuló szovjet csapatok, a Magyarországra beözönlő szovjet csapatok és azok közül is a 4. ukrán front parancsnoksága volt az, amely 1944. november 13-án kiadta a 0036. számú hadiparancsát, amely arról szólt, hogy a már akkor elfoglalt és a szovjet hadsereg által elfoglalt Kárpátaljáról mind a magyar, mind pedig a német lakosság hadköteles részét össze kellett gyűjteni és úgynevezett málenkij robotra hurcolni őket. Hogy ez mekkora véráldozatokkal járt, ezt akkor nyilván senki sem sejtette, hiszen itt a kiválasztás nyilván származási alapon, kizárólagosan származási alapon történt, és kizárólagosan a németek és a magyarok tragédiája volt ez. A szolyvai gyűjtőtáborba vitték őket, három napon belül a hadiparancs kiadása után jelentkezniük kellett, de nemcsak önkéntesen vonultak be, hanem össze is szedték az embereket. 16-tól 55 éves korig kellett volna, ehhez képest vitték a fiatalabb fiúkat és az idősebb embereket is, egészen nyolcvan-egynéhány évesig bezáróan gyűjtötték össze a németeket és a magyarokat, és vitték a szolyvai gyűjtőtáborba. Ott élelem hiányában, gyógyszerek hiányában, ruha, meleg ruha hiányában óriási véráldozatok történtek, hiszen az ott élő emberek hiába öltöztek fel, hiába vették fel a meleg csizmájukat, a meleg kabátjukat, ezeket ott levették róluk, sokan már mezítláb érkeztek a gyűjtőtáborba, csak egy kapcával betekerve a lábukat a hidegben, a hóban, és nyilván előbb-utóbb felütötték a fejüket a járványok, a tífusz, amely megtizedelte őket.
(13.30)
40 ezer fő és 40 ezer család tragédiája volt ez. Annak arányát, hogy mennyien voltak a németek és a magyarok, ma már nem tudjuk megállapítani. Közös tragédia volt. Egyetlen bűnük volt ezeknek az embereknek, az, hogy magyarok voltak és németek voltak. És itt a németek elhurcolásánál, meghurcolásánál nyilván, mivel itt közös volt a sors, így a magyarokat is meg kell említeni. Ma Szolyván, a gyűjtőtábor helyén emlékkert, emlékpark található, ahová igyekeztek felírni az áldozatok nevét. Nem tudják a maiak pontosan már kideríteni, hogy kik voltak az áldozatok. De 12 ezer név, akikről tudunk, akik áldozatok voltak, ott vannak fölvésve ezen a falon. De nem ennyi volt az áldozatok száma, becslések szerint körülbelül 40 ezer főt hurcoltak el, amelyből, döbbenetes, 25 ezer fő soha nem tért haza a családjához.
Egy tervszerű népirtásnak volt ez a része, amely a sztálini és a kommunista önkényuralom eszköze volt. Tudjuk jól, hogy Sztálin a világtörténelem legnagyobb hóhéra volt, és az a rendszer, a kommunista rendszer az eddigi legtöbb áldozatot követelte. Megközelítőleg 100 millióra becsülik azok számát, akiket a kommunizmus ölt meg. És ennek bizony kis szegmense az a 25 ezer ember, de nekünk annál inkább fájó, hiszen magyarok voltak és németek voltak, olyan németek, akik magyar állampolgárok voltak, akik magyarok voltak. És ne feledkezzünk meg azokról a családokról, azokról a gyerekekről, azokról a szülőkről, azokról a házastársakról, akik mindhiába várták haza szeretteiket a szolyvai gyűjtőtáborból, ahová elméletileg 3 napra vitték őket málenkij robotra, és hittek benne, hogy haza fognak kerülni épségben és egészségesen. Ehhez képest elenyésző kisebbségük tért csak haza.
Ez bizony része volt annak a sztálini politikának, amely már tudta, hogy Kárpátalja megszállása után nem fogják feladni ezt a területet, ezt a területet el fogják venni Magyarországtól, hiszen ott volt a Kárpátok. Ott volt az Árpád-vonal, amelyik több hónapon keresztül megállította a dicsőséges szovjet hadsereget, és bizony megszégyenültek a szovjet csapatok az Árpád-vonalon, nem tudtak áttörni. Ekkor dőlt el a kárpátaljai magyarság sorsa is, Kárpátalja németségének sorsa is, és Kárpátalja hovatartozásának sorsa is. Hiszen azt mondták, hogy ezek után stratégiailag nem engedhetik meg, hogy Magyarországhoz kerüljön. Hiszen innen, a Kárpátaljáról bármikor le lehet rohanni az országot. De ott van az Árpád-vonal, ami áttörhetetlen, amely több hónapra a legerősebb szovjet hadsereget is fel tudta tartóztatni, és soha nem tudták áttörni ezt a dicsőséges Árpád-vonalat. És csak úgy foglalták el, hogy bizony az egész Kárpátok vonulatát Románia irányából, délről meg kellett kerülniük, és Magyarország alföldi részét elfoglalva tudtak csak felnyomulni Kárpátaljára. De lehet, hogy az Árpád-vonalat egy év múlva sem tudta volna a szovjet hadsereg áttörni.
Ez pecsételte meg, az Árpád-vonal erőssége, az áttörhetetlensége és az a magyar szív és erő, ami a katonákban akkor bennük volt, akik az Árpád-vonalon védték, a Kárpátok gerincén a magyar hazát. Ez volt az, ami megpecsételte az ott élő magyarság, az ott élő németség sorsát is. Hiszen arra a sorsra akarta juttatni Sztálin, amilyen sorsot szánt sok más népnek a nagy Szovjetunió területén, akik beleestek abba a 100 millió emberbe, akik a kommunizmus áldozataivá váltak. Itt kell megemlíteni az ukrán nép tragédiáját is, amely néhány évvel előtte, a holodomor időszakában következett be, amikor közel 6 millió, más becslések szerint 8 millió embert vesztett szintén a sztálini népirtás áldozataként, amikor az ukrán nép kiirtását fontolgatta a kommunisták nagyívű, nagy gondolkodású vezetője, akinek a kezéhez a földön a legtöbb vér tapad.
Nyilván a 6 milliós vagy még nagyobb ukrán veszteségre gondolván, vagy másokra, valóban nem tűnik soknak az a 40 ezer magyar és német, akiket elhurcoltak, de mi azt mondjuk, hogy egy is sok, egy emberáldozat és egy család is nagyon sok. És itt a magyarok és a németek közös sorstragédiája a szolyvai gyűjtőtábor, a kárpátaljai málenkij robot és a kárpátaljai elhurcoltatás.
Amikor itt megemlékezünk a magyarországi németek elhurcolásáról, azt gondolom, értük is kellett szót emelnünk, rájuk is kell gondolnunk, hiszen ők is magyar állampolgárok voltak, és magyar területről hurcolták el őket.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt Spaller Endre váltja fel.)
