VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
Ezen a napon méltóképpen felszólalni nem lehet anélkül, hogy az ember fel ne hívja a kormány, a parlament és az emberek figyelmét arra, hogy a fogyatékossággal élő embereknek milyen nehézségekkel kell szembenézniük életük során. Meg kell állapítanunk azt is, hogy ez nagyon sok esetben a mindenkori kormány és a parlament mulasztásának vagy hibájának, és mondjuk ki, sok esetben bűnének következtében áll fenn. Némelyik problémát csak felsorolásszerűen fogom említeni, de nem azért, mert nem tartom a kifejtettekhez képest fontosnak, hanem azért, mert arról sajnos már nagyon sokszor kellett beszélnem a ház falain belül, de főleg az érintettektől érkező panaszok alapján ezek mégis süket fülekre találtak.
A fogyatékossággal élők nagy részét érintette a megváltozott munkaképességűekről szóló törvény. Bár nagyszerű statisztikai adatokat kapunk válaszként arról, hogy a számok alapján az ellátottak száma és fő besorolása szerint nem tapasztalunk változásokat, de általában arról nem szól a fáma, hogy a nagy csoportokon belül milyen változást figyelhetünk meg, és ez az ellátottak milyen mértékét érintette negatívan. És bár az államtitkár úr szerint a felülvizsgálatot végző orvosok mindegyike dicséretet és pótlékot érdemel, ehhez képest a bizottság elé járulók folyamatosan megalázó helyzetekről és igazságtalan vizsgálatról és ennek következtében igazságtalan eredményekről panaszkodnak.
Az ellátásokon felül néhány szót érdemel a fogyatékossággal élők mindennapjainak élhetősége, vagyis az esélyegyenlőség. Még a közelében sem tartunk annak, hogy egy kerekes székhez kötött ember nyugodt szívvel elinduljon úti célja felé, bízva abban, hogy sikeresen meg is tud oda érkezni. Az akadálymentesítés helyzete hazánkban katasztrofálisnak mondható. Kezdve a gyalogutak használhatatlanságától, és befejezve akár a tömegközlekedési eszközök megközelíthetőségével. A MÁV tekintetében több olyan állomás is van, ahol ha nincs egy-két markos legény szolgálatban, a mozgássérült ember még a peronról sem tud kijutni.
Bár a gyógyászati segédeszközök fejlesztésében látunk előrelépést, de mind az igénybe vehető eszközök száma, mind minősége és hozzáférhetősége is hagy kívánnivalót maga után.
Ezen a napon meg kell emlékeznünk azokról az emberekről is, akik hivatásuk teljes tudatában, napról napra segítik a rokkant, illetve mozgásukban akadályozott embereket a mindennapi szükségleteik kielégítésében. Gondolhatunk itt akár a szakellátásban dolgozókra vagy az alapellátás területén dolgozó szociális szakemberekre és segítőkre. Az ellátottak látják, hogy lelkiismeretes munkájuk során mindent megtesznek azért, hogy a segítségükre, ellátásukra bízott embertársaikat erejükhöz mérten segítsék a teljes élethez. A segítő szakma sajátossága, hogy a benne dolgozók nem munkaként, hanem hivatásként gondolnak munkájukra. Ennek ellenére a szakma ma olyan helyzetben van, hogy nagyon sokan kénytelenek pályaelhagyóvá válni, ugyanis a mindennapi megélhetésük a tét.
Ezeket a szempontokat - a költségvetés láttán - a kormány nem veszi figyelembe, pedig ha az abban szereplő számokat vesszük, a jelentéktelennek tűnő 30 milliárd forint elég lenne a teljes szféra bérkompenzációjához. És nem Erzsébet-program kell, meg rezsicsökkentés, hanem béremelés.
Ezen a napon különösen fontos ez a kérdés, ugyanis azok, akikről ez a mai nap szól, könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a minőségi ellátást nélkülözniük kell. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
