ELNÖK (Jakab István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Jakab István)
ELNÖK (Jakab István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a “Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról” szóló határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést H/13094. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig H/13094/16. és 17. számokon kapták kézhez.
Megkérdezem Varga Mihály miniszter urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Varga Mihály: Nem.) A miniszter úr jelzi, hogy nem kíván válaszolni.
Az ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Ezek közül a Jobbik-frakció szavazást kért az 1., 2., 4. pontról, az MSZP pedig a 3. pontról.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 1. pontját támogatja. Erről a Jobbik frakció külön szavazást kért. Ebben Kara Ákos a határozati javaslat 5. pontjának kiegészítését kezdeményezi az élelmiszer-feldolgozó ipar fejlesztésére utaló fordulattal. A bizottságok és az előterjesztő támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 268 igen, 34 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Frakciókérésre figyelemmel még további javaslatról is döntenünk kell.
Az ajánlás 1. pontjában Magyar Zoltán a határozati javaslat 3. pontja b) alpontját kívánja kiegészíteni a forrásfelhasználás újabb alapelvével. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen, 269 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 2. pontjában Magyar Zoltán a határozati javaslat 4. pontját kívánja kiegészíteni a nemzeti vidékstratégia teljes értékű megvalósításának igényével. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 36 igen, 268 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Lamperth Mónika és Varga Zoltán a határozati javaslat 5. pontjának módosítását kezdeményezik. Ebben a szakpolitikában érvényesülő speciális célok felsorolását változtatják meg. Az MSZP kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 77 igen, 235 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 4. pontjában Magyar Zoltán a határozati javaslat 5. pontjának módosítását kezdeményezi, amelyben a specifikus célkitűzések összesített számát növeli, és ezzel párhuzamosan a felsorolás kiegészítésére tesz javaslatot. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen, 269 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra a jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem