DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A téli közfoglalkoztatási program egy hét után megbukott. Elöljáróban el kell mondanom, nem arról van szó, hogy a közmunkásokat ne becsülnénk meg, azokat az embereket, akik tisztességgel végigdolgozzák akár a napi nyolc órájukat is, vagy ne értenénk egyet azzal az elvvel, hogy segély helyett munkát adjunk az embereknek, ugyanakkor fontosnak tartjuk elmondani a kritikáinkat a közmunkaprogram konkrét megvalósulásával kapcsolatban. A Jobbik volt ugyanis az első olyan párt Magyarországon, amelyik letette a voksát amellett, hogy munkát adjunk az embereknek, és a segélyezési rendszer abban a formában, ahogy korábban működött, nem tartható fenn.
Ugyanakkor vegyes tapasztalatok vannak ennek a konkrét megvalósulását illetően. Van olyan település, ahol értelmes munkával valóban kitöltik a nyolcórás napi munkavégzést az emberek, és ezt követően mennek csak haza, de sajnos olyannal is találkozni, hogy akár egy óra munkavégzést követően hazaengedik a közmunkásokat, így ebben az esetben nem is beszélhetünk érdemi munkavégzésről, sőt továbbra is segélyezzük ezeket a rendszereket. Azt azonban visszautasítjuk és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a munkahely-teremtési statisztikákba beleszámítanak a közmunkások. Nem erről volt szó a Fidesz 2010-es választási programjában, az egymillió új munkahely megteremtését a vállalkozásokra építették volna, de a közmunkások egyáltalán nem a versenyszférában létesített új munkahelyeken látják el a feladataikat. De ha önök mégis ezekbe a statisztikákba sorolják be a napi nyolc órát dolgozó embereket, akkor miért nem adnak nekik minimálbért azért a munkáért, amit elvégeznek, államtitkár úr? Sokkal inkább tekinthetjük téli statisztikajavító melegedésnek azt, amit most már az általános iskolákban is el kell végezniük. Ennyi erővel az egyetemistákat is hozzászámolhatnák a munkahelyekhez, hiszen ők sem csinálnak mást, mint bent ülnek a termekben és tanulnak.
De nézzük meg, hogy mit tanulnak a közmunkások, államtitkár úr! Ha valaki le tudja írni a nevét, a születési helyét, idejét és a lakcímét, akkor a számukra készített szintfelmérő feladatlapon - amit a Jobbik miskolci képviselője osztott meg a közösségi portálon - már 10 pontot sikerül megszereznie. De ha sikerül felhőt, napot és hópelyhet is rajzolni, újabb 7 pontot zsebelhetnek be ezek a nebulók, akiket természetesen nem a tudásszomj motivál, hanem az a közel 50 ezer forint, amit megkapnak azért, hogy ilyen gagyi feladatokat csináljanak.
Milyen képzéseket kapnak ezek az emberek? Engedje meg államtitkár úr, hogy a kedvencemet felolvassam, egyetlen mondat: “Tapasztalati szakértő olyan, a szegénységet a saját életében átélt személy, aki egy képzési folyamatban megküzd ezzel a keserű tapasztalattal, és a képzés során szerzett attitűdök, készségek és módszerek segítségével megerősödve, személyes tapasztalatának egyéni és társadalmi elemeit megértve, mindezt a szegénység elleni küzdelem egy vagy több pontján mások javára hasznosítva alkalmazni tudja.” De az építőipari ismeretek fejlesztésének a feltételei is nagyon beszédesek, ahol ugyanis iskolai végzettség nem szükséges, szakmai végzettség nem szükséges, szakmai gyakorlat nem szükséges, egészségügyi alkalmasság nem szükséges, előzetesen elvárt ismeretek nem szükségesek, egyéb feltételek: betöltött 16. életév. S mindezeket az embereket ösztönzik havi 50 ezer forintos juttatással.
Szombaton jelent meg az a kormányrendeleti módosítás, a program elkezdését követő hétvégén, amely egyértelművé tette és előírta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak, hogy a személyi és tárgyi feltételek biztosításában közre kell működnie. Tehát elindult maga a program, de a KLIK nem volt kötelezve arra, hogy ebben részt vegyen. Ezt csak szombaton hirdették ki a Magyar Közlönyben. Ráadásul semmilyen előzetes felkészítés, infrastrukturális fejlesztés, a pedagógusoknak időben eljuttatott módszertani segítség nem került kiosztásra számukra. Az első hét tapasztalatai tehát megmutatták azt, hogy ez a program teljességgel értelmetlen, olyan szakmát nem ad az embereknek, ami vissza tudná vezetni őket a versenyszférába és valódi munkahelyet teremtene számukra, viszont már az első héten több olyan visszajelzés is érkezett hozzánk, hogy egyes tanulók ittasan jelentek meg a tanórákon, és amikor a pedagógus ezt jelenteni akarta, akkor megfenyegették őt.
Ez a program a legjobban bizonyítja a kormányzat felzárkóztatási és munkahely-teremtési politikájának a teljes eredménytelenségét és csődjét. Nem ezt ígérték, nem arról volt szó, hogy közmunkásokkal fogják a munkahely-teremtési statisztikákat kozmetikázni. Ez elfogadhatatlan, semmi értelme, az erre költött milliárdok ablakon kidobott pénzek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
(13.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem