ELNÖK (Jakab István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Jakab István)
ELNÖK (Jakab István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozása érdekében szükséges, valamint a rendőrséget érintő és egyéb további törvények módosításáról szóló törvényjavaslat egységes javaslatához érkezett módosító javaslatról történő határozathozatal és a zárószavazás. Az előterjesztést T/12614. számon, az egységes javaslatot pedig T/12614/14. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz érkezett módosító javaslatról az Országgyűlés a záróvitát már lefolytatta, most a szavazás következik.
A T/12614/13. számú bizottsági ajánlás összesen négy pontot tartalmaz, ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be, így a határozathozatal egyetlen döntést igényel.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az előterjesztő módosító javaslatát az ajánlás 1-4. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 249 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatot elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Tájékoztatom önöket, hogy az egységes javaslat sarkalatossági záradéka szerint a 2. § (1) bekezdése elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12614. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 249 igen szavazattal, 46 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12614. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 248 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem