DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt kell mondjam az előadó úrnak, hogy de igenis jeleztem ezt a problémát más fórumokon is, sajtótájékoztatót is tartottunk, országosat is, helyit is. A bizottsági ülésen egy hónappal ezelőtt elhangzott ez.
(15.10)
Azt az ígéretet kaptam, hogy ki fogják vizsgálni, persze, nem történt ebben az ügyben semmi sem. Azt hiszem, hogy igen, most itt van a helye ennek a vitának. Például ahol én voltam, az ezer embert foglalkoztató cég. Azt hiszem, hogy értük van ez a mostani vita, és értük van az a törvényjavaslat is, amit önök benyújtottak, úgyhogy ne mondja nekem azt képviselőtársam, hogy nincs itt a helye, mert igenis itt van a helye.
És akkor már fölolvasok még egy szakaszt ebben a két percben, ami belefér, ebből a petícióból: “A rehabilitációs járadékot drasztikusan csökkentették, vagy teljesen megvonták, pedig még senki nem gyógyult meg. 28 ezer forint rehabilitációs ellátás mellett 4 órát dolgozhatunk, vagy éves szinten 2 hónap fizetés nélküli szabadságra kell mennünk, mert 6 hónap átlagában nem kereshetünk többet a mindenkori minimálbér 80 százalékánál, különben megvonják az ellátást. Ezzel az intézkedéssel nem bevezetnek minket a munka világába, hanem pont az ellenkezője valósul meg, kivezetnek minket a munka világából. Ezzel a megszorítással súlyosan veszélyeztetik mindennapi megélhetésünket.” És a végszó az volt, ide még átnézek, hogy “növekvő létbizonytalanságunk, a kiszámíthatatlanság, és attól való félelmünkben, hogy a következő hónapokban csökken az amúgy is fogyatkozó bérünk, úgy döntöttünk, hogy kezünkbe vesszük a sorsunk irányítását, hogy élhetőbb legyen az életünk Magyarországon”.
Ez nem pártpropaganda, ezek pont azok a szerencsétlen sorsú emberek, akiket önök még rosszabb helyzetbe hoztak. Lehet, hogy ezzel a törvénnyel egy kicsit javul a helyzetük, de az alapproblémájuk, higgye el, képviselő úr, nem változik meg, az egész törvényt teljesen át kell gondolniuk, és azoknak az érdekvédelmi szervezeteknek a javaslatait meghallgatniuk és megfogadniuk, akik ebben érintettek, nemcsak így a parlamentből lebeszélve, vagy kibeszélve, hanem akik benne élnek.
Ezt fogadja meg, kérem. Köszönöm. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem