BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Fidesz-KDNP-frakció jelen lévő egy fő Tagja! Tisztelt szocialista frakció vagy a függetlenek jelen lévő egy tagja és jobbikos hat, illetve hét képviselőtársam - magamat is ebbe beleértve -, mondja meg nekem valaki, miután elmondom a hozzászólásomat, hogy ki tudja, mi lesz itt tizenhét év múlva, 2030-ban. A fejlesztési terv szerint Kánaán, viszont ha a pozicionálást nézzük, ami szintén megtalálható a közel 300 oldalas fejlesztési tervben és stratégiában, akkor igen sötét jelent és ehhez képest nem valami biztató jövőt tár a szemünk elé, még akkor se, ha a fejlesztési irányok, a stratégiai irányok itt azért le vannak írva.
Meg kell hagyni - ezt már a kisebbségi véleményben is elmondtam néhány órával ezelőtt -, hogy a pozicionálás aránylag akár az egész ország szintjén, vagy a megyék szintjén, vagy a budapesti kerületek szintjén reális képet fest az ország jelenlegi, 2013. év végi novemberi helyzetéről.
Megpróbáltam ezt kijegyzetelni a magam szempontjából, úgymond, szakmapolitikai szempontból értékelni néhány fejezetet, és itt most elmondom önöknek, hogy mi az, ami a Jobbik koncepciójába helyzetértékelés szintjén belefér, illetve melyek azok a megállapítások, amelyek itt megtalálhatóak oldalszám szerint, és mondjuk, amelyekkel én egyetértek.
A 47-55. oldalon taglalja a helyzetértékelés a népesedést.
(23.00)
Három és fél éve mondjuk, illetve, ha jól belegondolok, tíz éve mondja a Jobbik, mióta párt a Jobbik Magyarországért Mozgalom, hogy itt hatalmas demográfiai katasztrófa fenyegeti az országot, és talán ebből valami eljutott azoknak az alkotóknak a füléig… - az agyáig, úgy mondom, mert a füléig hiába jutott volna el, ezt azért analizálni, szintetizálni is kellett, akik ezt az egész anyagot elkészítették. Nem tudom, kik készítették el, azt azért mindenképpen szeretném államtitkár úron keresztül jelezni, hogy ez tényleg hatalmas nagy munka lehetett vagy volt, mellesleg tényleg olyan párhuzamok, lózungok, visszaemlékezések, előző szakmai anyagok is visszaköszönnek belőle, főleg a cigánypolitikai helyzetnek az értékelésénél, amihez én inkább értek, amiket korábban, évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt is lehetett hallani.
Az 55. oldaltól az egészségügyi rész, itt van a rokkantság, a kábítószer, ehhez kapcsolódó anomáliák, pszichoszociális és hátrányos helyzet. Erről is beszéltünk nagyon sokat, én legtöbbször a magyarországi pszichiátriai betegellátás, legfőképpen a fekvőbeteg-ellátás hiányosságairól, anomáliáiról beszéltem, a gyermekpszichiátriai ellátás hiányosságairól beszéltem. Úgy tűnik, hogy érzékelnek ebből azért valamit. Hogy 2030-ig 2014-től, ’15-től ennek érdekében mit fog a következő kormány tenni, azt nagyon kíváncsian várom.
Az 59. oldaltól társadalmi értékek, család, munka, lakhatás, normakövetés. Nem olyan rég, néhány hete írtam, illetve fel szerettem volna tenni egy szóbeli kérdést az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter úrnak, Balog Zoltánnak, azzal a címmel, hogy “Tragédiák a családban”, sajnos erre idő hiányában nem került sor egy hétfői napon, ezért megírtam neki ezt a kérdést, egy mostanában egyre szaporodó, sajnálatosnak, tragikusnak minősíthető jelenségre próbáltam felhívni a figyelmét. Itt arról volt szó, hogy micsoda családi tragédiák történtek az országban, és ez csak nekem tűnt-e föl meg esetleg a médiumoknak, amelyek ezt megírták, vagy a police.hu, ahonnan különben ezeket az információkat teljesen hivatalos oldalról, a rendőrség hivatalos oldaláról el tudtam olvasni. Feltettem azt a kérdést, hogy mi történik az országban, amikor egymás után olvasom a híreket családi katasztrófákról, amikor szülő a gyermekét, férj a feleségét, élettársát, nevelt fiát gyilkolja meg. Feltételezem, hogy ezeket a tragédiákat nem lehetett volna megakadályozni, kellő demagógiával lehetne csak számon kérni a rendőrségen, tehát ezért is nem a Belügyminisztériumnak intéztem ezt a kérdést. Beszélhetünk itt is akár prevencióról, mondjuk, bűnmegelőzésről, hogy gyengék a törvények, de azzal, úgy tűnik, nem megyünk semmire.
És itt jeleztem ismét, hogy a magyar állampolgároknak a mentális állapota, a lelki egészsége siralmas állapotban van. Ehhez hozzájárul többek között az is, hogy most már több mint öt éve bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, megszüntettek több fekvőbeteg-ágyat, közel ezret, és semmi más olyan intézmény - jó, tudom, hogy végül is próbálják ezt pótolni - nincs igazából - az OPNI azóta is be van zárva -, mint ez az intézmény volt, ahol a pszichiátriai ellátás és rehabilitáció betöltötte a funkcióját, és közel ezer embernek egyfajta biztonságot is nyújtott.
A legnagyobb problémát ott látom, hogy nem történik semmi az égadta világon, az emberölések, a súlyos életelleni bűncselekmények mintha szaporodnának. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jelenlegi kormány sem tud annak érdekében semmit tenni, hogy megvédje állampolgárait egymástól, sem a családon belül, sem azon kívül. Olyan nagyfokú kilátástalanságérzés dúl a társadalom egyes rétegeiben, amit enyhe módon már nem, legfőképpen brutális megoldásokkal tudnak csak egyes embertársaink elkeseredettségükben, kilátástalanságukban levezetni, úgy tűnik, már a családon belül is egyre nagyobb intenzitással.
Erre kaptam egy igen semmitmondó választ. Ha ennek az anyagnak a szociális részét, illetve az egészségügyi részét összehasonlítom azzal a válasszal, akkor igencsak ambivalens érzések gerjednek bennem, mert nem tudom, hogy az EMMI illetékes válaszolója olvasta-e, mondjuk, ezt az anyagot, pedig akkor már feltehetően készen volt.
A 62. oldaltól jegyeztem itt a társadalmi bizalom, a civil aktivitás taglalását. Ennek igencsak híján vagyunk, úgyhogy van még tennivaló ezen a téren is.
Aztán a 63. oldaltól: a közösségi felelősségvállalás hiányosságai, a magukra maradt társadalmi csoportok, ezt sorolhatnánk. Többször elhangzott már, fogjunk össze, közösen valósítsuk meg - igen, én ’56-os születésű vagyok, ezt már hallottam az úgynevezett kádári rendszerben is rengetegszer, aztán soha igazából nem lett semmiből semmi, és most itt tartunk, hogy az ország állampolgárainak nemcsak a pszichés, mentális állapota, hanem úgy az ország is elég siralmas állapotban van, szinte azt lehet mondani, hogy romokban hever.
A válság által megtépázott lakáspiac, 71. oldaltól taglalja a koncepció. Itt szinte már minden héten Z. Kárpát Dániel képviselőtársamtól kezdve több jobbikos képviselő elmondta, hogy mi hogy látjuk ezt a helyzetet, a devizahitelesek ügye, a válság által megtépázott lakáspiaci helyzet a mai napig nincs rendesen, százszázalékosan, megnyugtatóan megoldva. Mert azt is tudom, hogy hajléktalanok nemcsak azért vannak az utcákon, itt az Országháztól is néhány méterre - mondta azt az egyik KDNP-s képviselőtársam, hogy nézzünk ki az ablakon, hogy épül a Kossuth tér, igen, itt botladozunk, amikor jövünk be a munkahelyünkre nap mint nap, és akkor látjuk azt is, hogy a Kossuth téren, az Országháztól néhány méterre is laknak hajléktalanok. Úgyhogy ez a helyzet is körülbelül így van megoldva. Nem is sorolom ezt tovább.
Rátérnék egy konkrétabb részre, mert közben telik az időm is. Jász-Nagykun-Szolnok megyei, szolnoki vagyok, onnan kerültem ide 2010-ben, nagy örömmel találtam meg a 261. oldalon Jász-Nagykun-Szolnok megye pozícionálását és a fejlesztési irányokat. Ha elnök úr megengedi, ebből szó szerint idézek néhány mondatot, gondolatot. “A megye sajátos térszerkezeti törésvonalon fekszik az Alföld közepén. A főváros vonzásába tartozó Jászság és Szolnok térsége fejlődő a versenyképes iparágak koncentrálódása miatt, míg a tiszántúli részeken elmaradott, periférikus térségek alakultak ki.” Ez így teljesen igaz. “A nagytérségi és környezeti adottságok hasznosításának akadálya a gyorsforgalmi úthálózat hiánya, a közúthálózat romló állapota. A kedvező adottságokon alapuló mezőgazdasági termelés csökkenő volumenű, a népesség erősen fogy, a fiatalkorúak körében pedig nő a romák aránya. A foglalkoztatottak száma csökken, a munkanélküliség növekszik, a bérek elmaradnak a hazai átlagtól.”
Ez Jász-Nagykun-Szolnok megyéről igen siralmas, de reális képet fest. Hogy ebből a fejlesztési irányok, ami úgy kezdődik: “erőteljes kapcsolódás a fejlődő fővárosi térséghez, az M1-M5-tengelyhez, a gyorsforgalmi utak, M4, M8, M44 kiépítése, a közúti és vasúthálózat fejlesztése, az innováció és a gazdasági együttműködés bővítése által”, akkor rögtön hozzá tudom fűzni, hogy 2010 óta ellenzéki politikusként lobbizom az M4-es út kétszer kétsávosítása mellett. Több írásbeli kérdést nyújtottam be, felszólalásomban elmondtam, költségvetéshez módosítókat adtam be. Természetesen ebből a kormánypárt soha semmit nem szavazott meg. Most leírják ebben a fejlesztési irányban, hogy az M4-es utat szeretnék fejleszteni, kétszer kétsávosítani, médiahírből értesülök arról, hogy Abony-Fegyvernek között 111 milliárd forintba kerül majd az a szakasz, hogy miért kerül olyan sokba. De én még, aki hetente többször közlekedek Budapest és Szolnok között, nem nagyon veszem észre, hogy kétszer kétsávosítanák a 4-es utat.
Úgyhogy ideje lenne tényleg már valami konkrét gyakorlati megvalósításba is belekezdeni, nemcsak olyan látványberuházásokat építeni, mint Szolnokon a Tiszavirág gyaloghíd, ami közel 2 milliárdba vagy még több forintba került. Nem volt rá szükség. Nagyon büszkék rá a város vezetői, de egy szolnoki közúti hídra, ami nem 2 milliárd forintba kerülne, az igaz, hanem mondjuk 20-ba, azaz a tízszeresébe, sokkal nagyobb szüksége lenne a városnak, ami megoldaná a közúti közlekedést, főleg a szolnoki, belvárosi közúti közlekedést.
(23.10)
Úgyhogy ezek a rövid és hosszú távú lebontások, amikkel itt lehet találkozni ebben a koncepcióban, engem egyáltalán nem tudnak arról meggyőzni, hogy önök komolyan gondolták az elmúlt 3,5 évet, komolyan gondolták az elmúlt 23 évet, és komolyan gondolják a következő 17 évet 2030-ig, annál is inkább, mivel 1998-2002 között önök már egyszer kormányoztak. 2010 óta, 3,5 éve kormányoznak. Nem akarok abba a hibába esni, hogy demagóg módon elkezdek itt elmúltnyolcévezni, és természetesen nem szeretném, ha bármikor is elfelejtenénk, hogy 2002-2010 között a szocialista-liberális kormány micsoda hazaárulást követett el, és hova sodorta 2010-ben ezt az országot, de sajnos az én megítélésem szerint a jelenlegi kormány sem tudja a hitelét ezzel a koncepcióval visszaszerezni.
Még a helyzetértékeléshez néhány gondolatot a magam szempontjából, hogy én hogyan is látom, miről is szólna ez a koncepció. Mondják azt, hogy a demográfiai katasztrófa elhárításáról, mint a - így mondom, idézőjelben, nagybetűvel - terv része, amikor válságzónák alakulnak ki, és szegregációról beszélünk, amikor a KSH-adatok szerint 3 millió 200 ezer a létminimumon élő, és ebből 600 ezer mélyszegénységben élő ember él, amikor 300-500 ezer ember kitántorgott idegen országokba az elmúlt évek során Magyarországról, a gazdasági válságok lebegtetése, az ország elcigányosodása. Ha nem tudják, miről beszélek, akkor olvassák el az önök által javasolt és delegált alkotmánybíró Pokol Bélának “Európa végnapjai” című könyvét - többször ajánlottam már -, ott igen konkrétan le van írva, hogy én miről beszélek: a sorkatonai szolgálat megszüntetése, a szervezett országvédelmi potenciál leépítése, az önellátás, ipar, mezőgazdaság, állattenyésztés felszámolása, a nemzeti identitás elkorcsosítása. A negatív tendenciák nem generálnak pozitív hozzáállást, az egyre brutálisabb életellenes bűncselekmények, amik a közbiztonság romlásához vezettek, az Unió és bankok béklyójában a minimálbér és átlagbér nevetséges alacsony összege, és mikor a médiumok megadják a kegyelemdöfést úgy a nemzet szívébe, hogy a televízió liberális agymosása kiirtja a magyar lélek szakralitását, a magyar gondolkodást, akkor - egy percet kérek még, elnök úr, mindjárt befejezem, köszönöm - a mindenkori kormányok úgy válnak hazaárulóvá - súlyos szavak ezek, tudom -, hogy kollaborálnak az idegen érdekeket kiszolgáló nemzetellenes erőkkel. Én így látom 2013-ban a helyzetet.
S még egyszer, szeretném, ha komolyabban vennék saját magukat, komolyabban vennék az ország Házát, és komolyabban vennék a nemzetet nemcsak azzal, hogy itt többen vagyunk egy ilyen vitán, egy ilyen általános vitán, hanem egyáltalán a kommunikációjukban is ne a lózungokat közvetítsék a rezsicsökkentésről és hasonlókról, hanem azokat az értékeket próbálják visszaállítani a nemzet érdekében, amit eddig elvesztettünk az önök és az előző kormányok asszisztálása során.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
