DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, bár problematikus, hogy ilyen kevesen vagyunk jelen ezen késői órán, megmondom, hogy miért. Mert ha ez valóban egy kardinális javaslat, amit ide letettek, és valóban a fejlesztési irányokat határozza meg - hozzáteszem, ebben én egy kicsit kételkedem -, akkor itt kellene lennie mindenkinek, tévéidőben kellene ezt megtenni, hiszen több évtizedre előre meghatározza Magyarország fejlődési irányát. Ez lenne az egyik fele.
A másik fele az, hogy előadják ezt egy kardinális javaslatként, de tulajdonképpen az Európai Unió számára kell ezt benyújtani, hogy részt vehessünk bizonyos programokon. Ha nem így van, államtitkár úr azt mondja, hogy nem így van, tehát az Európai Unió felé ezek szerint akkor ez nem egy kötelező vagy benyújtandó anyag, akkor viszont nagy a baj. Nagy a baj, mert bár terjedelemben hosszú ez az anyag, de sajnos túl sok nóvumot és szembenézést a valódi viszonyokkal nem tartalmaz. Ki is térek rá, hogy miért.
Én egy-két konkrét területet, Budapest kérdését, a rendvédelem kérdését és részben a cigány integráció kérdését szeretném néhány gondolatban kiemelni, és egyébként a többi terület ehhez képest szintén hasonló részletességgel feldolgozott, ami - hogy mondjam - sok minden, csak nem érdemi. Én ezt sajnos egy lózunggyűjteményhez tudnám hasonlítani.
Kezdeném Budapesttel. Sajnos túl kevés szó esik egyébként itt az Országgyűlésben Budapestről és a szerepéről. “Budapest túlnyomó súlyának kiegyensúlyozása” - ez szerepel az egyik kezdő gondolatként. Remélem, hogy ez a kiegyensúlyozás nem azt jelenti, hogy Budapestet is egy kicsit lehúzzuk a fejletlenebb régiók szintjére. El is mondom, hogy mire alapozom ezt a felvetésemet.
Sajnos Budapest alig kap vissza abból a megtermelt értékből, amit hozzátesz a magyar nemzetgazdasághoz, és az a szemlélet, hogy amikor termelni kell a nemzetgazdaságba, akkor vegye ki a részét Budapest a saját népességét és a saját területét messze felülreprezentálva, amikor viszont egy kis támogatás kellene például közösségi közlekedésre, akkor nagyon fukar a kormányzat. Ez nem egy működőképes koncepció, hiszen leírják, hogy “a főváros és térsége továbbra is jelentős fejlődési potenciállal bír”, ez igaz is, de ahogy elmondtam, ezt nem lehet olyan formában tenni, hogy nem juttatnak vissza az itt megtermelt javakból.
Ilyen, azt kell hogy mondjam, lózungokat találhatunk, hogy “meg kell őrizni a főváros építészeti és kulturális örökségének értékeit”. Persze, hogy meg kell. Tehát aki úgy gondolja, hogy nem kell, az szerintem nem ül ebben a teremben, és nem csak most, hogy ilyen kevesen vagyunk. Tehát ezek frázisok, de nem találjuk ezeknek a kibontását.
“Aktívabb és rendszerszerűbb párbeszédre van szükség az állam, a főváros, a kerületek, a vállalkozások, a civil szervezetek között.” Nagyon szép gondolatok, csak nem azt látjuk, hogy a nemzeti együttműködés kormánya ezt valójában megtenné.
“Önfenntartó városgazdálkodási rendszer kialakítása.” Ez illúzió sok területen. Bizonyos dolgokat nem lehet önfenntartóan megtenni, bizonyos esetekben - és a közösségi közlekedés is idetartozik - bele kell nyúlnia a társadalomnak a zsebébe, és azért cserébe, hogy egy élhető várost és egy GDP-termelő várost tudjon fenntartani, egy nagyvárost tudjon fenntartani, más módon áldozni kell, és a megtermelt GDP-ből vissza kell juttatni, máshogy nem működik ez az egész rendszer. Sajnos ezt még nem sikerült ebben a formában felismerni.
“A szociális feszültségek csökkentése, a szegregáció mérséklése”, “befogadó és támogató társadalom kialakítása”, ez többször el fog hangzani, ezt igazából nem nagyon tudom itt egy sorban értelmezni. Tehát hogy hogyan meg milyen módon kellene befogadónak lenni, vagy már megint a többségi társadalom csinál valamit rosszul, vagy ezt talán valamiféle etnikai kérdésnek tekintik itt a kezdő gondolatoknál, nem nagyon értelmezhető.
Ugyanúgy a rugalmas lakáskultúra, ha ez az, hogy az emberek költözzenek át oda, ahol munka van, vagy egyfajta nagyobb mobilitást biztosítsanak. De úgy gondolom, hogy mindenkinek lehetőséget kell teremteni, hogy abban a lakókörnyezetben, ahol esetleg már több generáción keresztül lakott, ott megtalálja a boldogulását, és nem pozitívumként feltüntetni azt, hogy egy társadalomban a gyökerek nem kellően mélyek.
A közlekedési hálózatról beszéltem, illetve arról a momentumáról, és ez többször elhangzik, hogy országos hatáskörű szolgáltatásokat is meg tudjon oldani a város, Budapest, és hogy ez minden állampolgár részére elérhető legyen, ki kell szolgálni valóban az ország igényeit. Ha erre gondolunk, akkor itt felmerülhet, amit oly sokszor elmondtunk, hogy ezek szerint például a budapesti közösségi közlekedés ügye ugye, hogy nem csak a budapestiek ügye, hogy a vidéki is, aki feljön a Budapestre, vagy az agglomerációból dolgozni szeretne, ugyanúgy szembesül ezzel a problémával, és nem kellene ezt Budapest ügyeként és Budapest problémájaként kezelni.
Itt azt írják, hogy mivel fontos Budapest, ezért kapott külön fejezetet a megyékhez hasonlóan. Ez a külön fejezet, azon kívül, ahol ez szerepel, egy oldal, egy oldal a megyék között, és a fele egy bevezető, és utána egy-két nagyon szép gondolat, mint hogy egységes Budapest vagy összehangolt fejlesztések. Tehát értelmezhetetlen. A 255. oldal, államtitkár úrnak segítek. (Dr. Komoróczki István: Tudom.) Oké, rendben van. Tehát megint az a gond, hogy ha ez valóban egy fejlesztési stratégia, annak túl rövid; ha csak az EU felé szeretnénk valamit bemutatni, annak viszont jó lehet, csak akkor beszéljünk erről, és akkor úgy is fogunk érvelni a vitában.
Elhangzik itt az agglomeráció, ingázás, bejárás. Erre ugyanaz igaz a közösségi közlekedés szempontjából, amit elmondtunk.
Az idő hiányában gyorsan a népesedési politikára mennék át, ami a legfontosabb kérdés. Sajnos kitörési pontokat nem látunk. Egy-két felsorolt nagyon szép gondolatot igen: gyermekvállalást ösztönző munkarend. Bár itt a munka törvénykönyve esetében nem ezt láttuk, hogy túlságosan a munkavállalók érdekeit védené.
A hatékony végrehajtás pontjában nagyon tetszett, hogy korszerű elveken működő hazai közigazgatást és végrehajtási intézményrendszert vizionálnak. Hát ki ne szeretne ilyet? Hozzáteszem, hogy ezzel kapcsolatban már többször javasoltuk, ha már a végrehajtás intézményrendszeréről beszélünk, hogy vegye az állam kezébe a végrehajtást, és a profitorientált önálló bírósági végrehajtási rendszert szüntessük meg. Erre egyébként egy határozati javaslatot is benyújtottam, majd a Ház elé kerül. Reméljük, hogy ha ezt a koncepciót komolyan gondolják, akkor ezt is támogatni fogják. Ha nem, akkor azt hiszem, hogy maradnak a rossz beidegződések.
Védelempolitika. A honvédelemnek szentelünk egy oldalt, és az még hagyján, hogy egy oldalt, de milyet. “Képességek fejlesztése terén prioritást élvez az össznemzeti érdekeket szolgáló képességek fejlesztése.” Ez megint szép lenne, bár most itt a szocialista kormányokra fogok utalni, mert ha jól emlékszem, akkor például a Gripen vadászgépekhez ők rendeltek utántöltő képességet. Tehát sajnos nem fogalmazódik meg vagy nem látjuk ennek a kifejtését.
(22.50)
Az meg egy külön vicc, hogy a Honvédelmi Minisztérium költségvetési támogatásának GDP-arányos emeléséről beszélnek, amikor ez még csökkent is az utóbbi időben, és a NATO által elvárt 2 százalék helyett talán már az 1 százalékot sem éri el, alulról súrolja, tehát olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől, sajnálatos módon. Persze nagyon jó leírni, hogy majd emelkedni fog, de maga a Honvédelmi Minisztérium is több évtizedes lassú növekedés után próbál elérni egy olyan szintet, ami még szintén jóval alatta marad a NATO-elvárásoknak.
Az elhagyott katonai létesítmények, elhagyott repülőterek hasznosítása nagyon fontos lenne, reméljük, nemcsak papíron marad. Az önkormányzatoknak átadott sportrepülőterek nagyon rossz kézben vannak sok esetben, de vannak kivételek. Tulajdonképpen az önkormányzatok a legtöbb esetben - ki kell mondani - nem jó gazdák, és ezen változtatni kellene. Remélem, a jövőben - és majd a Honvédelmi Minisztériumot külön is fogjuk presszionálni, hogy ezeket az egyébként katasztrófavédelmi és sportcélú létesítményeket próbálják meg akár a “Honvédelmi kötelék” program keretében visszavenni, vagy ami ott van, azt legalább hasznosítani.
Fontos sarokpont lenne, de nincs benne sajnos a koncepcióban a kisebbségek és azon belül a cigány kisebbség helyzete, felemelésük, integrációjuk. Sajnos utalások vannak benne, de megoldási javaslat vajmi kevés. Ott kezdődik az anyag, hogy először is a 2011-es népszámlálási adatokra hivatkozik, ami szerint 315 ezren vallották a cigány kisebbséghez tartozónak magukat, ez nagyjából 3 százaléka az ország lakosainak.
A fejezetben nagyon érdekes mondatokat találunk. “Az elmaradottabb térségekben még kritikusabbá vált a közbiztonság.” Ó, hát akkor ezt beismerik önök is, hiába telt el a két hét? Elismerik, hogy romlott a közbiztonság - ez legalább egy igaz mondat, csak remélem, nem üti meg a bokáját az, aki ezt leírta, bár csak igazat írt. Illetve: “Csupán kis léptékű kísérleti kezdeményezések történtek a rend fenntartására, tehát a közbiztonság növelésére.” - ezt se a Belügyminisztérium írta, de nagyon igaz. Illetve: “A roma kultúra értékeinek széles körű hasznosítására, elsajátítására, bemutatására irányuló programok a közszféra irányából nem megfelelően kerültek végrehajtásra.” - nem értem, hogy a közbiztonság kérdésével ez hogyan kerül néhány mondatos kapcsolatba, tehát attól miért lesz közbiztonság, ha önmagában a kultúrát szélesebb körben bemutatjuk. Azt hiszem, itt a szezon és a fazon, a kulturális és a rendvédelmi kérdések keverednek, ez nem feltétlenül helyes így.
És a kedvencem: “Az átfogó és integrált szakpolitikai kezdeményezések nem indultak el.” - ezt tudjuk, bár akkor azokat a pénzeket is jó lenne visszaszedni, amiket erre költöttek, vagy a felelősöket megtalálni. Viszont: “Az antiszegregációs törekvések kaptak jelentősebb hangsúlyt, illetve a sajátos adottságokra szabott pedagógiai fejlesztések csak elenyésző hányadban jelentek meg.” Valóban, ez egy nagyon fontos momentum, mert úgy tűnhet, és az anyag folyamatosan ebben a problémahalmazban leledzik, hogy persze szegregáljunk - mondják önök húsz éve -, de adjuk meg a megfelelő oktatást a hátrányos helyzetű, akár cigány származású gyermekeknek.
Úgy gondoljuk, hogy a kettő közül választani kell, és egyébként az utóbbival értünk egyet. Meg kell adni azt a speciális segítséget nemcsak a cigány származású, hanem az elmaradottabb régiókban felnövő és ott tanuló gyermekek számára, de készüljenek fel - és ezért nem képes rá az oktatási rendszer, én elmondom azt, ami az anyagban nincs benne -, mert ha csinálnak objektíven egy tesztet, és mondjuk, több osztályba sorolják a diákokat, akár lehet anonim módon is megcsinálni ezt a tesztet, és különböző osztályokra, az elmaradottabb, a speciális képzésre szoruló gyermekekre, esetleg az átlagszinten meg a kiemelkedő szinten teljesítőkre osztjuk, és mit ad isten, ennek az etnikai arányai változóak lesznek, és mondjuk, az objektív teszt alapján az jön ki, hogy nagyobb százalékban vannak cigány származásúak, mondjuk, a felzárkóztatási osztályban, akkor ezen objektív teszt alapján - lesznek ott magyarok is természetesen meg mindenhonnan máshonnan - azt fogják mondani, hogy itt diszkrimináció van, és üldözik a hátrányos helyzetű kisebbségeket, holott csak egy objektív módon felállított mércével állunk szemben, ami arra irányul, hogy speciális segítséget nyújtsunk ezeknek a gyermekeknek.
Egyébként hozzáteszem, mondjuk, a legerősebb osztályban is lesznek cigány származású gyermekek, és őket úgy tudjuk felemelni, ha ők viszont a megfelelő képzést úgy kapják meg, hogy tudnak tanulni, tudnak haladni, és így tudnak majd egyetemre eljutni, valamint aktív és hasznos részesei lesznek a társadalomnak.
Tehát úgy gondolom, hogy ameddig nem döntenek a két koncepció között, az agresszív szegregáció, illetve amit elmondtam, a között, addig - illetve antiszegregáció, bocsánat, itt a késői órán - nem fognak tudni kimozdulni abból a csapdából, amibe sajnos az ország belement. Még egy percet kérnék, elnök úr, és akkor befejezem, nem is kérnék többet szót.
