KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Némileg témakört váltanék, bár nyilvánvaló, hogy nem volt felesleges bejönnünk a mai napon, hiszen megtudhattuk egy pihent kormánypárti képviselőtársunktól, hogy a parlament üléstermét 869 izzó világítja meg, amit ő személyesen számolt meg. Azt gondolom, hogy ez is akár egyfajta energiapolitikai kérdés is lehetne, és ezzel már át is vezettem a felszólalásomat arra a témára, amelyről beszélni szeretnék, hiszen ez az anyag energiapolitikai, környezetvédelmi és vízügyi tekintetben is jó néhány olyan megfogalmazást tartalmaz, amely tudományosan ugyan megállja a helyét, azonban politikailag hagy némi kívánnivalót maga után. Az anyag olyan alapvetéseket tartalmaz, olyan számokat, sarokszámokat, amelyeket természetesen tudunk, hogy így van, mint például, hogy milyen arányban van Magyarországon az energiatermelésben a megújuló energia, vagy milyen arányban hasznosítjuk az egyéb energiaforrásokat, azonban kevesebbet olvashatunk arról, hogy mit kívánnak ez ügyben tenni, hogy ez változzon.
A megújuló energiáknál azt a szokásos szöveget olvashatjuk, hogy növelni kell a megújuló energiák arányát az energiatermelésben. Elég lesújtó adat, hogy a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia a mai napig is közel 70 százalékban biomasszából származik, s ez azért lesújtó adat, mert tudjuk, hogy a biomassza nagyrészt a régi szenes erőművekből átalakított fatüzelésű erőműveket jelenti, ahol gyakorlatilag az erdeinket égetik, tüzelik el, és ezen megoldást semmiképpen nem sorolnám a megújuló energiaforrások közé. Lehet, hogy a tudomány szerint ez megújulónak számít, de mégiscsak az erdeink feláldozásáról van szó, ezeknek a megújuló képessége korlátozott, és nyilvánvalóan függ attól, hogyan telepítik újra ezeket.
Azt is megtudhatjuk, hogy a vízerőművek részesedése az energiatermelésben 9,7 százalék, és ebben már igazából nincsen az anyag készítői szerint további potenciál. Ez gyakorlatilag kisebb mértékben még nőhet, de jelentősen nem. Ezt csodálkozva olvastuk, mivel a jelen állás szerint tudomásunk szerint körülbelül 5 százalékban van a magyarországi vízenergia-potenciál kihasználva, és ugyan tudjuk azt, hogy a Jobbik az egyetlen párt a magyar parlamentben, aki ezt rendszerint rendszeresen felveti, hogy a vízenergiát nagyobb mértékben kellene mint klímabarát, mint szén-dioxid-semleges és mint megújuló energiát hasznosítani a folyóink duzzasztása és vízerőművekkel történő betelepítése révén, azonban tovább folytatja a kormány azt a politikát, amit az elmúlt 20 évben is képviselt a kormánypárt, hogy semmiféle engedményt ebben a tekintetben nem hajlandó tenni, és nem hajlandó elmozdulni abba az irányba, amely hazánk energiafüggetlenségét ezzel is elősegíthetné, az energiafüggetlenség növekedését, növelését ezzel is elősegíthetné.
Tudjuk, hogy körülbelül 1000 megawattnyi kapacitás, potenciál, vízenergia-potenciál van a hazai folyóinkban, ennek, ha csak egy részét használnánk ki, már nagyban hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy kevesebb importárammal kelljen kipótolni a hazai hiányt, a hazai kapacitáshiányt. Azt is tudjuk, hogy gázos erőműveink egy része áll, mivel az importáram sokkal olcsóbb annál, semhogy megérné őket üzemeltetni, úgyhogy kérdés, miért nem akar a kormány ebbe az irányba elmozdulni. Annál is inkább kérdés ez, mivel a későbbiekben több helyen is meg van említve, hogy a klímaváltozásnak olyan hatásai lesznek Magyarországra és a Kárpát-medencére, amely szükségessé teszi vízügyi beavatkozások elvégzését és a vízmegtartás fokozását. A vízmegtartásnak véleményünk szerint az egyik lehetősége a duzzasztás, a folyók visszatartása és természetesen az öntözőcsatornák, az öntözőhálózatok kiépítése. Mégsem foglalkozik ezzel az anyag egyáltalán, pedig egy jókora potenciál, jókora munkahelyteremtő lehetőség.
A mi hamarosan napvilágot látó programunkban is szerepel, hogy mintegy 100 ezer új munkahely lehetőségét hordozza magában a teljes magyarországi vízgazdálkodási program megvalósulása, amely a Duna-Tisza-csatornát is tartalmazza, egy hajózható és öntözőcsatorna-rendszer kiépítését. Ez a 100 ezer munkahely elsősorban az építőiparra jellemző, és nem közmunkaprogram-szintű munkahely, hanem hosszabb távú munkahelyek teremtését jelenti. Természetesen ez magával hozza a további ágazatokban is az újabb munkahelyek keletkezését a mezőgazdaságban, hiszen öntözhetővé válik a termőterületek sokkal nagyobb hányada, ami jelenleg 5-10 százalék között mozog, ez jóval nagyobb arányban növelhető, és az élelmiszer-feldolgozó ipar, ami erre épül. Tehát gyakorlatilag beindítja, felpörgeti a gazdaságot, és egyébként a klímaváltozás hatásainak mérséklésére egyébként is szükséges. Ebben az irányban nem látunk semmiféle elmozdulást.
A geotermikus energiát illetően is megemlíti ugyan az anyag, hogy hazánk geotermikus potenciálja igen jelentős, és világviszonylatban is nagyon jó adottságokkal rendelkezünk e tekintetben, azonban számomra különösen érdekes módon azt írja, hogy a környezetterhelés csökkentését célzó bevezetett kötelező visszasajtolás drágasága és a komplex felhasználás szükségessége korlátozza a geotermikus energia elterjedését. Elképzelhető, hogy az anyag készítői nem hallottak arról, hogy a kormány kezdeményezésére a kötelező visszasajtolási kötelezettséget a parlament megszüntette, ugyanis az anyagban ez tévesen még mindig továbbra is így szerepel. Tehát ez az akadály ugyan a geotermikus energia hasznosítása elől elhárult, hogy ez most jó vagy rossz, erről nem nyitunk vitát, hiszen nem erről szól a javaslat, a fejlesztések témakörénél maradnék.
Az energiafüggőségről, az energiapolitika területéről ennyit szerettem volna elmondani, és áttérnék a környezetpolitikára, amelyben szintén jó néhány területről tartalmaz megfogalmazásokat az anyag, mint például az ivóvízellátás, az ivóvízhálózatok terén.
Magyarországon ma jó néhány területen probléma van a megfelelő minőségű ivóvíz biztosításával, és ebben egyetértünk az anyag készítőivel, ezt a lehető legrövidebb időn belül orvosolni kell, mindenkinek biztosítani kell Magyarországon a jó minőségű, egészséges ivóvízhez való hozzájutást, hiszen, ha földrajzilag eltérő mértékben is, de Magyarországon összességében rendelkezésre áll az a mennyiségű és minőségű ivóvíz, amely ehhez szükséges volna.
Ami a felszín alatti vízkészleteinket illeti, a szocialista nagyipar hagyatékaként jókora veszély fenyegeti ezeket az ivóvízkészleteket, hiszen ránk maradt szennyeződések csak részben vagy semmilyen mértékben nem lettek felszámolva, ezek továbbra is időzített bombaként ketyegnek a föld alatt. Amint azt láttuk a közelmúltban az abasári vízszennyezés, ivóvízszennyezés példáján, több mint egy hónapig nem volt iható az ivóvíz Abasár községben, azért, mert valószínűsíthetően a közeli iparterületen, ahol a szocializmusban lőszergyár volt, majd később is valamiféle elektronikai gyártási tevékenységet folytattak, különböző szerves vegyületek kerültek bele a talajba, és ezek a vegyületek az évtizedek alatt elérték az ivóvízbázist, elszennyezték az ivóvizet, amit csak úgy sikerült megoldani, hogy máshonnan oldották meg a település ivóvízellátását.
Tehát ott vannak mindenhol az országban ezek az időzített bombák, ott ketyegnek a lábunk alatt, és ezekre, azt gondolom, nem fordít kellő figyelmet a kormányzat, hiszen a valaha létezett országos környezeti kármentesítési program sem volt véleményünk szerint elég hatékony, bár néhány területen történtek állami forrásból nagyobb beruházások, azonban kérdéses eredményekkel ott is.
(22.30)
És sajnos a korrupció gyanúja lengi körül ezeket az ügyleteket, beruházásokat. És jó néhány olyan történet forog közszájon, ami ezekkel kapcsolatos, és igazából nincs az emberek körében bizalom az ilyen jellegű állami nagyberuházások iránt. Hiszen ma már az a közhiedelem és az a közhit, nem teljesen alaptalanul sajnos, hogy az ilyen nagyberuházások igazából mindig a pénz lenyúlásáról szólnak, és nem a valódi megoldást keresik a kormányok akkor, amikor ilyen kármentesítési vagy egyéb beruházásokba fognak és kezdenek.
Azt gondolom, mindenképpen megéri erre hosszú távon forrásokat fordítani, sokkal nagyobb forrásokat, mint jelenleg, hiszen a mostani majdnem a semmivel egyenlő. Mert az utánunk következő generációk életfeltételeit lehetetlenítjük el, ha ezzel nem kezdünk valamit. Hiszen ma még csak Abasár, holnap majd egy másik, harmadik, negyedik település fog hasonló problémával küzdeni, és nem tudhatjuk, hogy milyen újabb időzített bombát rejt a föld mélye, hol és milyen környezeti elem fog elszennyeződni, hány ember fog emiatt megbetegedni, ne adj’ isten, elhalálozni. Felhívta rá a figyelmünket a vörösiszap-katasztrófa is, hogy a jelenleg folytatott ipari tevékenységekkel ugyanez a helyzet. Tehát nemcsak a szocializmusból ránk hagyott, hanem a jelenleg folytatott ipari tevékenységeknél is jócskán van még tennivaló a környezeti kármentesítés terén.
Ami a vízminőséggel kapcsolatban még feltűnő volt, hogy azt írja az anyag, hogy a vízfolyásoknak csupán 8, az állóvizeknek 17 százaléka éri el a víz keretirányelv által megfogalmazott jó ökológiai állapotot. Tehát 8 és 17 százalék, ami rendkívül alacsony arány, mégsem látjuk azt, hogy ennek megszüntetése érdekében források volnának a költségvetésben, vagy bármilyen stratégia állna rendelkezésre, ami ennek javítását tűzi ki célul. Én tudom, hogy van már vízstratégiánk, ami elfogadás előtt áll, és tudom, hogy születtek a minisztériumban különböző dokumentumok, mégsem látom ennek konkrét megvalósulását, az eszközét, ami lehetővé tenné, hogy ezeket a vízminőségi problémákat megszüntessük.
Több helyen előfordul az is az anyagban, hogy a termőföld az ország kiemelten fontos természeti erőforrása, és hogy a felmelegedés éppen ezt a mezőgazdasági termelést veszélyezteti leginkább. Ha önök ennyire fontos erőforrásnak, kiemelkedően fontos erőforrásnak tekintik nemzetgazdasági szempontból a termőföldet, ezt csak zárójelben jegyzem meg, akkor nem értem, hogy miért teszik lehetővé a földtörvénnyel a külföldiek termőföldszerzését, amennyiben az ország, a nemzetgazdaság jövőjét építik erre a környezeti elemre, a termőföldre. Akkor ezt hogyan gondolják mégis kivitelezni, ha nem marad földünk? De azt gondolom, hogy ebben a témában Magyar Zoltán képviselőtársam sokkal kompetensebb, és majd nyilván el fogja mondani.
Az ár- és belvízvédelemmel kapcsolatban sokat hallunk mostanában, különösen a nagy tavaszi árvíz óta általában dicshimnuszokat, hogy milyen jól helytállt a kormány. Azt gondolom, az valóban nagyon nagy dolog, hogy nem került emberéletekbe, és ugyan történtek anyagi károk, de nem került olyan horribilis összegekbe az árvízi helyreállítás, és valóban, úgymond jobban megúsztuk, mint a Dunán felfelé lévő országok, szomszédaink, akár Ausztria vagy Németország. Ez nyilván köszönhető a nagy civil részvételnek és a védekezésben tanúsított magatartásnak is. Azt gondolom, hogy itt a koncepción kellene szintén változtatni, olyan árvízvédelmi stratégiát kellene kidolgozni, amely az árvízi víztározókon kívül egy hosszabb távú megoldást biztosít arra, hogy az egyre szélsőségesebbé váló csapadékviszonyok nyomán bekövetkező árvizek ne okozhassanak katasztrófahelyzetet Magyarországon.
Még néhány szóban a bányászatról beszélnék, amiről igen röviden és szűkszavúan emlékszik meg az anyag. Megemlíti ugyan, hogy ásványkincsünk ésszerű felhasználása a társadalom minden tagja és a jövő nemzedékek számára elemi érdek, azonban bővebben, hogy milyen elképzelései vannak erre vonatkozóan a kormánynak, nem találkozhatunk az anyagnak ebben a részében.
És hát a hulladékgazdálkodásról is meg kell emlékeznünk, hiszen ezek a nagy regionális hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek az elmúlt évtizedben kiépültek Magyarországon, az anyag dicsérete közepette vannak megemlítve. Mi azért nem vagyunk ennyire optimisták ezekkel a rendszerekkel kapcsolatban, hiszen látjuk azt, hogy sok helyen nagyon nehezen működnek, nagyon nehezen tehetők gazdaságosan működtethetővé. Száznál több vagy akár több száz település van belekényszerítve egy-egy konzorciumba. Sok mindennek nevezhető, csak környezetbarátnak nem, amikor száz kilométerről szállítják egy település hulladékát az adott hulladéklerakóba. Azt gondolom, hogy ez egy ránk kényszerített európai uniós irányelv, előírás volt, ami nem feltétlenül a legésszerűbb megoldás. A hulladék lerakással történő ártalmatlanítása amúgy is egy már-már elavultnak számító dolog, hiszen ott nyersanyagról van szó, a hulladékot mindenféle módon hasznosítani és ártalmatlanítani kell, de lerakni csak a legeslegvégső esetben.
Nagyon sok mindenről tudnék még beszélni, de azt gondolom, ezek azok a legfontosabb területek, amelyeket mindenképp meg kell említeni. És talán majd még később egy újabb felszólalásban a most kimaradt részeket megemlítem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
