KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem használom ki a tizenöt percet, ígérem, de néhány szóban mégiscsak beszélnem kell arról, hogy mit említ ez az anyag, ez a fejlesztési koncepció Veszprém megyéről, szűkebb pátriám ügyében.
Nagy általánosságok szerepelnek ebben az egyoldalas, Veszprém megyéről szóló fejezetben. Mint minden olyan anyagban, amely ezt a térséget érinti, szóba kerül a 8-as főút témája, ami évtizedek óta már szavak szintjén létezik. 8-as főút vagy M8-as autópálya, vagy bármilyen gyorsforgalmi út néven is fut, azonban a valóságot még mindig nem látjuk, még mindig csak azt látjuk, hogy Veszprém megye legnagyobb részén továbbra is csak két sávon lehet a 8-as főúton közlekedni. Rendkívül balesetveszélyes, és rengeteg a baleset, nem elérhetők az egyes települések, úgymint Ajka és a megye távolabbi része, Devecser és a további települések.
Nyilvánvaló, hogy ez a munkahelyteremtésre is kihatással van, hiszen milyen vállalkozás települ szívesen olyan térségbe, amelynek nincs legalább egy gyorsforgalmi útja, amelyen megközelíthető normális időtartam alatt bármikor, bármely napszakban. Tehát jó lenne, ha ez végre a gyakorlati megvalósításba lépne, és mondjuk, nem 2030-ra, hanem valamivel beláthatóbb időtávlaton belül legalább a teljes dunántúli szakasza ennek az M8-as gyorsforgalmi útnak, autópályának elkészülne. Ez a helyben élőknek mindenképpen nagy könnyebbség volna.
Aztán beszél még itt az anyag tudásalapú iparról, ez is kedvelt téma manapság, hogy hogyan lehetne munkahelyeket teremteni. Természetes, hogy a tudásalapú ipar kívánatos ágazat volna, ha sikerülne Veszprém megyében is jobban meghonosítani, hiszen a nagy hozzáadott értékkel rendelkező ágazatok közé tartozik. Minden olyan termék vagy szolgáltatás előállítása, amelynek nagy hozzáadott értéke van, kívánatos nemcsak Veszprém megyében, de az egész országban, hiszen jóval többet hoz, azt gondolom, mint azok az összeszerelő üzemek, ahol szinte csak mechanikus gépként kezelik a dolgozókat, és csak egy-egy összeszerelési folyamatot végeznek el, nincs jelentős hozzáadott érték a munkájukban, magát a szürkeállományukat, a tudásukat nem kell hogy beletegyék a munkába. Mindenképpen ezzel ellenkező irányba kell elmozdulni, vagyis a tudásalapú ipar meghonosítása felé, de semmiféle gyakorlati ötlet vagy megvalósítási feltétel nem szerepel ebben az anyagban.
Az ipari zónák rehabilitációjával kapcsolatban Veszprém megye szenvedte meg a közelmúlt egyik legnagyobb ipari katasztrófáját. Evvel kapcsolatban, a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban felmerült, hogy bizony Veszprém megyében is jó néhány olyan ipari zóna van, amely akár a szocializmusból itt maradt, akár a mai napig élő ipari tevékenység nyomán keletkező veszélyesanyag-depónia vagy veszélyeshulladék-lerakó, vagy bármilyen olyan szennyezett terület, amelynek a megtisztítása, kármentesítése bizony még várat magára és a jövő feladata.
A vörösiszap-kazettáknál maradva, szintén gazdasági potenciál rejlik ezekben az anyagnyerő helyként is használható létesítményekben. Tudjuk jól, hogy ebben még jelentős fémtartalom van, ami kinyerhető és gazdaságosan hasznosítható. Ebben az irányban az elmúlt években sem láttunk semmilyen elmozdulást, pedig látjuk, hogy milyen problémákat okoznak ezek a kazetták, még akkor is, ha már nincsen az a lúgtartalom, ami Kolontáron a katasztrófát okozta. Ha kiszáradnak, akkor is a poruk csak-csak megkeseríti a környékben élők életét, holott nyersanyagként - még egyszer mondom - hasznosítható lenne, és egyébként a már ártalmatlanított és a fémtartalmától nagyrészt megszabadított, visszamaradt agyagásvány-maradék pedig építőanyagként is kiválóan hasznosítható, hiszen semmiféle veszélyes tulajdonsággal már nem rendelkezik.
Ez egy jelentős munkahely-teremtési lehetőség is volna, illetve természetesen profitalapú tevékenységet is lehetne rá építeni, erre megvannak a megfelelő technológiai megoldások.
(0.30)
Természetesen fejleszteni kell az egészségügyi szolgáltatások színvonalát is. Ezt is vázlatszerűen megemlíti az anyag, de semmiféle konkrétumot nem találunk ezzel kapcsolatban, hiszen főleg a megye aprófalvas kistelepülési részein nagyon körülményesen és nehezen jutnak hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz az ott élők. Nem elsősorban a háziorvosi szolgáltatásra gondolok, hiszen az majdnem minden településen valamilyen formában elérhető, hanem az egyéb járóbeteg- és szakellátásra, ami miatt sokszor egész napokat kell - főleg, aki tömegközlekedéssel jár - utazniuk azért, hogy hozzáférjenek. A minőségéről pedig jobb, ha nem is beszélünk, hiszen nemcsak orvos- vagy nővérhiány van, hanem gyógyszerekben és egyéb egészségügyi kellékekben is nagyon kritikus az állapot. Ez megint nemcsak Veszprém megyére jellemző, hanem az ország többi részére is. Én azt gondolom, hogy egy társadalomban az egészségügybe fektetni a lehető legjobb befektetés, hiszen egy egészséges társadalom tudja legjobban fejleszteni a gazdaságot, és az egészséges, munkaképes lakosság tudja leginkább kirántani az országot a válságból, és természetesen egy olyan jövőt építeni a gyermekvállalás segítségével, amely hosszú távon is biztosítja azt, hogy egy fenntartható gazdasági és társadalmi rendszer jöjjön létre az országban.
Ami Veszprém megyével kapcsolatban még gyakran szóba kerül, az nyilvánvalóan a Balaton és a turizmus. A Balaton-parton örök téma, hogy hogyan lehetne növelni a turizmusból származó munkahelyek számát. Jelenleg azt látjuk, hogy a rendszerváltás óta nem igazán sikerült olyan nagy áttörő megoldást elérni, amely ugrásszerűen megnövelte volna a munkahelyek számát vagy a turizmus bevételét a Balaton-parton, hiszen az a szolgáltatás, úgy tűnik, amit a Balaton nyújtani képes, tudniillik nyáron lemennek akár a magyar, akár a külföldi vendégek, és amennyiben megfelelő a hőmérséklet, akkor megfürdenek a tóban, elmennek vacsorázni, esetleg valamiféle szabadtéri programot szerveznek nekik, ez arra a két-három nyári hónapra korlátozódik, de ez már régen nem elég, régen nem elégíti ki a turistákat. Természetesen ahhoz, hogy komolyan vehető munkahelyeket és egész éves munkahelyeket, ipart lehessen rá építeni, ahhoz meg kell hosszabbítani a szezont. Ez a kulcsszó, a szezonhosszabbítás, amivel már sokan sokféle módon próbálkoztak, de eddig még átütő sikert nem igazán sikerült elérni ezzel kapcsolatban, hiszen ha a novemberi hónapban mostanában, az utóbbi időben valaki lejött a Balaton-partra, sajnos még nagyon kevés az olyan zárt téri program, amivel rossz időben is oda lehet csalogatni az embereket, nincsenek például - ha a Balaton északi partját nézzük - melegvizes fürdők, nincsenek termálfürdők, így télen ez a lehetőség teljes egészében elveszik. A téli sportok kedvelőinek is arra a két-három hétre korlátozódik a lehetőségük, amikor a tó be van fagyva, és a jege korcsolyázásra és egyéb téli sportokra alkalmas. Természetesen ezt is legalább ebben a két-három hétben sokkal nagyobban ki kellene építeni és kihasználni, hiszen ez is jelentős bevételt generálhat. Tehát mindenképpen egy egész éves koncepcióban kell gondolkodni, én azt gondolom.
És egyébként nemcsak a turizmus, hanem, ha már a Balaton-partnál tartunk, főleg a Balaton északi partjánál, akkor a mezőgazdaság, tehát a szőlészet-borászat ágazat helyzetét is javítani kellene. Nagyon sokan foglalkoznak megélhetésszerűen ezzel az ágazattal a magyar tenger partján, a Balaton-felvidéken, és nagyon kiváló minőségű borokat készítenek a Balaton-felvidéki borászok, de én azt gondolom, hogy itt is jócskán van még tennivaló, az erre épülő iparág, az, hogy hogyan tudják a termékeiket eladni, akár marketingszempontból vagy akár a beszállítók tekintetében, én azt gondolom, hogy szintén munkahelyek fejlesztésével vagy munkahelyek létrehozásával járhatna ennek az iparágnak, ennek a mezőgazdasági ágazatnak a fejlesztése.
Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani. Még találkozhatunk olyan általánosságokkal, hogy a városok térségszervező szerepköreinek élénkítése és az aprófalvas térségek komplex fejlesztése a népességmegtartás érdekében. Valóban jellemző Veszprém megyére az, hogy sok az ezer fő lélekszám alatti, néhány száz fős vagy akár még száz fő alatti kistelepülés, és ezekből inkább csak elvándorolnak az emberek, és leépülnek ezek a települések. Gyakorlatilag azt látjuk, hogy már csak az idősek maradnak ott, és nincsen jövője, jövőképe ezeknek a településeknek. Nagyon fontos volna erre valami érdemi dolgot kitalálni, mert mindenki a nagyobb városokba és a megyeszékhely felé mozdul el, pedig rendkívüli értéket hordoznak ezek a kistelepülések. És amennyiben - bár azt is olvashattuk, hogy Veszprém megye nem éppen a termőföld-adottságairól híres, de azért e tekintetben sem áll olyan rosszul - ezeket újra fejleszteni tudnánk, és újra kicsit a mezőgazdaságot felvirágoztatni, akkor ezek a kistelepülések sem néptelenednének el, halnának ki.
Ami pedig a nagyvárosokat illeti, itt elsősorban Várpalotára mint egykori ipari városra gondolok. A bányászat újraindításával - amiről szintén az anyag néhány mondatot tartalmaz csupán - és az arra épülő feldolgozóiparral, ez magától értetődik, fel lehetne lendíteni az egykor szebb napokat látott várost, és azt gondolom, hogy a nagymértékű munkanélküliséget jelentősen csökkenteni. Ezzel természetesen ásványkincsünk feldolgozásával, és ha mondjuk, szénről beszélünk, akkor hasznosításával az ország energiafüggőségét is csökkenteni lehet, és természetesen GDP-t termelni vele.
Szóval vannak egy-egy mondatos általánosságok, de mindenhonnan hiányzik a konkrét háttér, az, amitől hihetővé válik, az, amitől teljesíthetőnek tűnik az, amit önök itt leírtak. Azt gondolom, hogy államtitkár úr szorgalmasan jegyzetelt itt a felszólalások alatt, hogy fogunk talán valamiféle válaszokat kapni ezekre a kérdéseinkre. Én nagyon megköszönném, ha ezt államtitkár úr megtenné még ebben a késő éjszakai órában is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)
