MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház, Képviselőtársaim! Amikor ezt a koncepciót először megláttam és elolvashattam, akkor csak vegyes érzelmek ragadtak el, hiszen egyfelől való igaz, hogy sok esetben pontos képet rajzol a jelen helyzetről, vannak benne természetesen tárgyi tévedések is, amelyekre képviselőtársaim már felhívták a figyelmet, de bizony gyakran kapja el az embert az az érzés, amint oly sokszor az önök kormányzása alatt, hogy egy helyes helyzetértékelésre olyan válaszokat adnak, amelyek vagy nem megfelelőek, vagy pedig megvalósíthatatlanok.
Az tény, hogy a korábban felállított országos területfejlesztési koncepcióval kapcsolatban leírt kritikák megállják a helyüket, hiszen a térségi versenyképesség valóban nem nőtt, illetve a területi felzárkózás sem következett be, sőt ezt még megtoldanám azzal, hogy nemcsak, hogy az országrészek közötti felzárkózás nem következett be, hanem sok esetben a szakadék tovább nőtt, de bizony még a megyéken belüli különbségek is csak erősödtek. Én Győr-Moson-Sopron megyéből jöttem képviselőként, és bizony a Rábaköz még mindig a megye mostohagyermeke, messze elmarad mindenféle szempontból, mondjuk, Győrtől, Soprontól vagy Mosonmagyaróvártól, és azok a fejlesztések, amelyeknek az összehangoltságát hiányoljuk, részben a koncepció is hiányolja, egy átfogóbb, egy jobban átgondolt koncepció keretében tényleg hasznosulhatnának úgy, hogy például a Rábaköz is nagyobb részesedést szerezzen ezekből az előnyökből.
Számtalan példát lehetne hozni arra, hogy egy ilyen koncepció hol hozhatja meg a gyümölcsét. Mindannyian ismerjük például a kerékpárút-hálózatnak az országos botrányos helyzetét, ahol tényleg vannak helyek, ahol 8-10-20 kilométeren kiváló minőségű, méregdrága kerékpárutakat építünk, azután pedig 5-6-10 kilométeres hiányok, szakaszok hiányoznak a kerékpárútból, és egy ilyen - lehet, hogy van benne logika, de én tényleg nem látom - nagyon furcsa alakzatot adnak ki, és a gyakorlati használhatósága sok esetben elég erősen korlátozott. Itt valóban lenne értelme egy sokkal átfogóbb koncepciónak, egy olyan rendező elvnek, amely legalább megyénként, azután régiónként vagy az egész országot áttekintve egy értelmes fejlesztést eredményezne.
A koncepcióból inkább azokat a részeket emelném ki, amelyek a területemhez, a mezőgazdasághoz, a vidékfejlesztéshez közelebb állnak, mindjárt egy ilyennel kezdeném. Az élelmiszer a lakosság egészségét és életminőségét leginkább befolyásoló tényező, helyesen állapítja meg az anyag, és épp ezért stratégiai cikk. Magyarország jelenleg mintegy 120 százalékos önellátásra képes az alapvető élelmiszerekből, ez így önmagában egy nem is olyan túl rosszul hangzó szám, de ha lebontjuk azt, hogy Magyarország gyakorlatilag egy ipari nyersanyag-előállító országgá züllött a mezőgazdasági termékek területén, akkor ez a 120 százalék elég becsapós szám lehet. Tehát hazánkban a búza, kukorica, repce, napraforgó termesztését hívjuk döntő többségben, talán 80 százalék fölötti arányban mezőgazdaságnak, ami, még egyszer mondom, nem az, pusztán ipari nyersanyagtermelés. Az a fajta cél, amit itt megemlít az anyag, hogy 150 százalékra kellene nőnie ennek az aránynak, úgy gondolom, nem egy elérendő cél, hanem az a minimum, amit el kell érni, és nem 2030-ra, hanem jóval előbb is el lehetne érni ezt az arányt, fenntartható módon természetesen, itt ezt szeretném én is aláhúzni, hiszen hazánknak az élelmiszer lehet az a stratégiai cikke, amely képes lehet a mostani gödörből, a mostani válságos időkből kihúzni Magyarországot. Tudom, hogy közhelyként hangzik, de nem lehet elégszer elmondani azt, hogy az a bizonyos 1 millió munkahely, amely a Jobbik álláspontja szerint is hiányzik ebből az országból, és amelynek a megteremtésében bizony komoly hátrányokban van a jelenlegi kormány is, az semmi másként nem képzelhető el, mint az élelmiszeripar, az élelmiszer-feldolgozóipar feltámasztásával, illetve a kertészeti kultúrák, az állattenyésztés fellendítésével. Ezek kapcsán is meg kell említenem, hogy bizony szomorú számokat tapasztalhatunk.
Magyarország az EU-csatlakozás előtti évben - idézőjelben - “csak” 1,1 milliárd euró értékű importélelmiszert hozott be, itt a kész és a félkész árukra vonatkozik ez az adat, és a 2010-es adat a legfrissebb, amit a koncepció megemlít, már 3,7 milliárd euró értékű, tehát óriási, több mint háromszoros növekedés tapasztalható ez alatt a röpke 7 év alatt. És amikor azt mondjuk, hogy az Európai Uniónak bizony nemcsak az előnyeit kellene emlegetni, hanem bele kellene tenni abba a bizonyos serpenyőbe ezeket a számokat, és akkor pontosan ezekre az adatokra gondolunk.
Amikor azt mondjuk, hogy hazánk - most hívjuk így egyszerűen - éves tagdíját nyersen összehasonlítjuk azokkal a számokkal, amelyeket később úgymond fejlesztés és egyéb forrásként visszakapunk, akkor önök ezt úgy kommunikálják, mint egy pozitív végösszegű számot. Ha csak ezt a két számot nézzük, akkor lehet, hogy igazuk is van, de ha figyelembe vesszük az általam említett egyetlen példát, ami az élelmiszer-behozatalra vonatkozik, akkor máris látszik, hogy brutális, nagy az aránytalanság. És akkor persze még hozzátehetnénk azt, hogy az ideérkező EU-s források jelentős részét kik is használják, milyen célokra használják fel, a vámbevételek és a többi, nem sorolom, ez nem a koncepció részét képezi, akkor világossá válhat mindenki számára, hogy finoman fogalmazva is csúsztat a kormány és az előző kormányok is, amikor azt állítják, hogy hazánk az európai uniós csatlakozásnak egyértelműen a nyertese. Ha csak az élelmiszer-behozatalt és az élelmiszeriparunk leépülését vesszük figyelembe, már önmagában ez egy akkora veszteség, ami megkérdőjelezi szerintem az önök állítását.
(0.00)
És itt a kormány tevékenységét is érdemes bírálnom, hiszen ugyan 2010-es adatot mondtam, azóta ez az arány, ez a szám nem javult, hanem tovább romlott. Nem véletlen, hogy kimaradt a koncepcióból. De hadd említsem meg akár csak két hozzám közel eső húsgyár történetét, a pápait és a kapuvárit. Mindkettő esetében lehetőségük lett volna a gyárak megmentésére, és a termelők kezébe juttatásával, mondjuk, egy szociális szövetkezeten keresztül a fenntarthatóság biztosításával a gyárak működését megoldhatták volna. Azonban nem tették meg. Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy az élelmiszeripar és a sertéságazat mélyrepülése nem az önök kormányzatának idején kezdődött el, de bizony három és fél év bőven elegendő lett volna arra, hogy például ne akkor vezessék be az 5 százalékos áfát az élősertés és a félsertés esetében, amikor már az önök barátainak, a húsiparban érdekelt barátainak az összes konkurenciáját lemészárolta az a piaci helyzet, ami fennállt hazánkban.
A koncepció megemlíti az erdőket is. Itt egy kis ellentmondás van az anyagban, hiszen Magyarország erdősültsége, azt írja, hogy még mindig jelentősen elmarad napjainkban az EU-tagállami átlagtól, ami 40 százalékos. De ezt azért itt ne említsük meg valami szörnyű negatívumként! Könyörgök, az európai uniós tagországok döntő többsége örülne, ha területeinek akkora részét tudná értelmes élelmiszer-ipari alapanyagok előállítására használni, mint hazánk. Én is híve vagyok annak, hogy fenntartható módon kezeljük területeinket, illetve nyilván az egy fontos dolog, hogy minden ország jelentős erdőterületekkel rendelkezzen. Ennek számtalan előnye van, túl a kézenfekvő tényeken, hogy például tüzelő vagy éppen az oxigén, a friss levegő előállításában hasznos szerepet játszanak. Túl ezeken is azért ne valami nagy negatívumként emlegessük, hogy elmaradunk ebben éppen az európai uniós átlagtól. Hiszen, ha jó minőségű, jól feldolgozott, tehát sok többlet hozzáadott értéket tartalmazó élelmiszereket állítanánk elő a meglévő területeinken, akkor erre a számra inkább büszkének kellene lennünk, mint hiányolnunk.
A vadakról is, a nagyvadállomány növekedéséről is említést tesz a koncepció. Valóban brutális a nagyvadállomány növekedése. Meg merem kockáztatni, hogy soha a Kárpát-medencében és azon belül Magyarországon ennyi nagyvad még nem élt, mint napjainkban. Ezt a híres nagy középkori vadászatok időszakára is értem, amit most mondok, ennek minden előnyével és hátrányával. Jelenleg a hátrányát sokkal inkább élvezzük, hiszen 20-25 ezer külföldi vadász, bérvadász érkezik évente, ami óriási lehetőség, óriási piac. Ennek akár a többszörösét is képesek lennénk minőségi szolgáltatásokkal kiszolgálni. Ugyanakkor azért ezt a vadászati lobbi, vagy hogy is fogalmazzak finoman, a politika és a gazdasági élet fontos kapcsolódási pontja volt mindig a vadászat. De pont ezen okok miatt sajnos nagyon rendezetlen a mai napig ez a kérdés.
Olyan érdekeket sértene egy tisztességes, jól működő, a gazdálkodók, az autósok és a vadászok igényét is figyelembe vevő javaslat kidolgozása, amibe még a kétharmados többségnek is beletört a bicskája, és a mai napig kénytelenek vagyunk eltűrni azt az áldatlan helyzetet, ami jellemzi ezt a kérdést. Pedig igenis hazánk egy normálisan átgondolt vadászati stratégiával óriási nyereséget produkálhatna. Mondhatnám azt, hogy vadászati nagyhatalom lehetnénk, és nemcsak ebben a szürkezónában, ahogy ma zajlik a vadászat, hanem bizony az állam és mindenki megnyugtatására is zajlódhatna ez a történet.
Hazánk vízrajzi adottságairól, illetve az ebben rejlő problémákról Kepli Lajos képviselőtársam már bőven értekezett. Maximálisan egyetértek az általa elmondottakkal, nem is mennék bele az országos részébe, inkább egy helyi példával hadd érzékeltessem. A Szigetközben születtem, Mosonmagyaróváron, itt több évtizedes probléma most már, mondhatom, a víz kérdésköre. Ugye, az évszázad árvizének évében vagyunk, mégis az az abszurd helyzet állt elő, hogy az árvíz tetőzését követően az 5-6. héten már arról szóltak a sajtóhírek és arról panaszkodott az egész ország, hogy aszály van, és rendkívül komoly mezőgazdasági károkat okozott ez az aszály. Önök ezzel a ténnyel tisztában vannak, itt a parlamentben is sokszor elhangzottak azok a megoldási javaslatok, amelyek lehetővé tennék azt, hogy ilyen helyzet ne álljon elő. A gyakorlatban mégsem léptek semmit. Most azt a néhány bányatavat, amit víztározónak kineveztek, kérem, ne hozzák fel példának, mert nevetséges.
A Szigetközben, megelégelve a hosszú évek időhúzását és a vörös és narancssárga kormányok ígérgetéseit, a helyi emberek aláírásokat kezdtek el gyűjteni, és 80 ezer szigetközi ember úgy döntött, hogy a kormány orra alá dörgöli a semmittevését, és megoldásokat, azonnali, gyors és fenntartható megoldásokat vár a Szigetköz vízpótlásának kérdésére. Akármilyen meglepő, ez a magyar költségvetést nézve is nevetséges összegből, néhány százmillió forintból megoldható lenne, néhány műszaki megoldás, fenékküszöb és egyéb műszaki megoldások bevezetésével. A környezeti, turisztikai, agrár- és hajózhatósági szempontokat figyelembe vevő javaslatról van itt szó, amely 3-4 fenékküszöbbel meg tudná oldani a legsürgősebbeket, és még néhánnyal a végleges megoldás is megvalósítható lenne. Ezzel az ottani két tucat településnek és sok ezer embernek az élete lenne könnyebb.
Illés államtitkár úr hozzáállása akadályozza mind a mai napig a megoldást. Nagyon jól tudjuk, hogy a Belügyminisztérium hajlana egy ilyen megoldásra, ez konferencián, illetve a fenntartható fejlődés bizottságának kihelyezett ülésén, illetve a mezőgazdasági bizottság ülésein is többször elhangzott. Az írásbeli kérdéseinkre, szóbeli kérdéseinkre adott válaszból egyértelművé válik, hogy Illés államtitkár úr sötétzöld hozzáállása az, ami akadályozza ennek a javaslatnak a megvalósulását. Politikailag ez önöknek óriási baki, rengeteg elfordult szavazót fog jelenteni a Szigetközben, aminek persze mi, jobbikosok örülhetnénk, hiszen mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt a témát mindig következetesen és lelkiismereten képviseljük, de hát azért az elsődleges szempont mégiscsak az lenne, hogy a helyben élők életminősége megfelelően javuljon. Meg hogy betartsák azokat az ígéreteiket, amiket tettek.
Jó lenne, ha meggyőznék Illés államtitkár urat arról, hogy nem ördögtől való az, amit minden egyes nyugat-európai, a Duna felső szakaszán és alattunk, az alsó szakaszon lévő állam, ahol a Duna áthalad, megtett, meglépett, azaz, hogy műszaki beavatkozásokkal próbálja meg a vízszintet, igen, mondjuk ki, mesterségesen magasabban tartani. Illetve ha el is vetjük ennek értelmét vagy hosszú távon való fenntarthatóságát, mi nem vetjük el, de hallottam ilyen érveket önöktől, akkor csak azt gondolják végig, hogy ha ezt rajtunk kívül minden más ország megtette a Dunán, akkor a szabályozás minden egyes negatív hatása rajtunk csapódik le, és egyetlen pozitív hatása sem csapódik le nálunk. Tehát ha csak ezt az egyszerű logikát követjük, már akkor, azt hiszem, alátámasztható az, hogy miért lenne szüksége a Szigetköznek egy azonnali, hathatós beavatkozásra.
A Szigetközi Természetvédelmi Egyesületnek egyébként egy szakmailag alátámasztott, jól kidolgozott javaslata közismert, a honlapjukról is letölthető, és örömmel ajánlják fel a mindenkori kormányoknak a megoldásra. Sajnálom, hogy ezt nem vették komolyan.
Több olyan terület van, amiről még nem ejtettem szót, de idő hiányában, azt hiszem, majd akkor egy következő felszólalásomban kell ezt megtennem.
Összefoglalva tehát, maga a javaslat, ahogy mondtam, tartalmaz jó meglátásokat, támogatandó terveket, azonban azokban a részletekben bújik meg a kisördög, amiket példaként én is és képviselőtársaim is felhoztunk, és félő, hogy ezekben semmiféle változás nem várható.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
