DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem - és úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, akinek ez a véleménye az országgyűlési képviselők közül -, nem igazán méltó keretek között folyik ez a vita. Ez érvényes a rendelkezésre álló időkeretekre is. Éppen ezért jeleztem, hogy egy második körös felszólalással mindenképpen élni fogok, mert ha nem is tudjuk egy parlamenti vitában - értelemszerűen ez nem is az a műfaj, ahol minden részletkérdést ki lehet elemezni - a büntetés-végrehajtási kódex minden elemét kielemezni, azért van egy-két olyan mozzanat, egy-két olyan szabály, amelyről érdemes szót ejteni. Engedjék meg, hogy főleg a kritika hangján szóljak, mert annak van nagyobb értelme, semmint hogy a jogszabálynak azokat a vonatkozásait emeljem ki, amelyekkel egyet tudok érteni, amiket támogatni tudok. Én azt gondolom, jogalkotóként elsődlegesen az a feladatunk, főleg ellenzéki szerepkört betöltve, hogy azokra az elemekre tegyünk módosító javaslatot, amikkel nem értünk egyet. Ilyen például az előzetes letartóztatás szabályozása, konkrétan az előzetes letartóztatás végrehajtásának a rendje.
Azt gondolom, senki előtt nem kell bizonygatnom, legalábbis akik ebben a teremben ülnek, hogy mennyi kritika érte az elmúlt évtizedben, talán két évtizedben az előzetes letartóztatás intézményét. Ezeknek a kritikai elemeknek az egyik része alapvetően a büntető eljárásjoghoz kapcsolódik; értelemszerűen nem e vonatkozásokról szeretnék a mai parlamenti vitában szólni. Azonban nagyon sok kritikát fogalmaztak meg nemcsak közéleti szereplők, hanem az érintett szakmák, civil szervezetek, szakmai szervezetek képviselői is a büntetés-végrehajtással kapcsolatos szabályok vonatkozásában is. Nem sok mindenben szoktunk egyetérteni Gaudi képviselőtársammal, de az előzetes letartóztatás egy olyan téma, ahol nagyjából hasonló a gondolkodásunk. Nevezetesen, hogy olyan körülmények és olyan szabályrendszer vonatkozik az előzetes letartóztatottakra, ami nagyjából a fegyház fokozatban indokolt és a fegyház fokozatban tetten érhető a már jogerősen elítéltek vonatkozásában.
Szeretném hangsúlyozni és kiemelni, hogy nemcsak azokban az esetekben igaz ez, ahol olyan bűncselekmények miatt vonhatják felelősségre majd a büntetőeljárásban az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottat vagy vádlottat, ami miatt a büntető törvénykönyv lehetővé teszi fegyházbüntetés kiszabását, hanem olyan esetekben is, ahol a büntető törvénykönyv kifejezetten fogház fokozat kiszabását tartja indokoltnak, ez kivételes esetben súlyosítható börtönbüntetésre, ott is ugyanolyan körülmények között tartják fogva az előzetes letartóztatottakat, mint a fegyház fokozatban.
Persze mindenki tudja, hogy a büntetés-végrehajtás keretei között minden apróságnak jelentősége van. Jelentősége van annak, hiszen jutalmazni lehet az elítélteket olyan eszközökkel, hogy ki hányszor kaphat csomagot, ki hányszor beszélhet a hozzátartozóival, de a legnagyobb különbség, azt gondolom, senki által nem vitatottan ott jelentkezik a fokozatok között, hogy milyen mozgást engedélyez a büntetés-végrehajtási intézet keretein belül, esetleg azon kívül az elítélt vagy az előzetes letartóztatott számára. A fegyház fokozatnak talán a legnehezebben elviselhető szabálya az, hogy alapvetően a zárkában kell tartózkodnia az elítéltnek, csak napi egyórás séta erejéig jöhet ki onnan, egyébként pedig visszazárják abba a háromszor hármas cellába, ahol másod-, harmad- vagy negyedmagával tartózkodik. A börtön fokozatban már lényegesen enyhébb a dolog. Most persze általánosságban beszélek ezekről a fokozatokról, tudom, hogy a büntetés-végrehajtási szabályok lényeges speciálisabb szabályokat is lehetővé tesznek, de alapvetően az a rend, hogy aki börtön fokozatban tölti a szabadságvesztést, legalábbis a körleten belül viszonylag szabadon mozoghat, a fogházbüntetésnél meg ez ugyanígy igaz. Olyan szabadidős tevékenységeket végezhet, amelyeket egy fegyházra ítélt nem végezhet. Ezek az igazi különbségek, ezek a legjelentősebb, legmarkánsabb különbségek az egyes fokozatok között.
S való igaz, hogy míg egy bestiális bűncselekményt vagy bestiális bűncselekmény-sorozatot elkövető jogerősen elítélt vonatkozásában indokolt lehet a törvénynek az a szigora, hogy őt ilyen körülmények között tartsák fogva, ugyanakkor úgy hiszem, nem indokolt egy olyan esetben, ahol gondatlan bűncselekmény miatt kívánják az illetőt felelősségre vonni, és éppen azért, mivel vétségről van szó, alapvetően fogház fokozatot kell majd az ő vonatkozásában kiszabni, ez az, ami várható. S akkor eltölt egy-két évet előzetes letartóztatásban - most már a kormány rendelkezéseinek és a kormány akaratának hála, felső határa sincs egyes esetekben az előzetes letartóztatásnak -, tehát valaki éveket tölt el előzetes letartóztatásban, majd utána fogházbüntetésre vagy börtönbüntetésre ítélik. Ez így nincs jól, tisztelt államtitkár úr.
Azt gondolom, az egyik legfontosabb újítása az kellett volna legyen az új bv. kódexnek, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó szabályokat egy kicsit rendbe teszi. Tudom én, hogy van rengeteg más fontos érv, én magam is osztom azt az álláspontot, hogy a reintegrációt - amivel szervesen összefügg a megelőzés, a büntetőjog nevelő hatása - érvényesíteni kell a bv. intézeten belül. De azért én mégis elsősorban ott kezdeném, hogy azoknál a fogvatartottaknál, ahol még az sem biztos, hogy a bűnösségét később a bíróság megállapítja, olyan körülményeket kéne teremteni, ami miatt nem marasztalja el számos alkalommal az Emberi Jogi Bíróság Magyarországot. Ez az egyik oldal.
A másik az - és egy picit populárisabb módon fogalmaztam meg az alkotmányügyi bizottság ülésén -, hogy én mint magyar állampolgár sem szeretnék azért súlyos pénzeket kifizetni az én adómból, mert egyébként egy bestiális bűncselekménnyel gyanúsított és vádolt vagy esetleg később elítélt ember az Emberi Jogi Bírósághoz fordul azért, hogy az előzetes letartóztatás körülményei milyenek voltak. Olyan körülményeket kell teremteni, ahol ilyen kérelemmel csak alaptalanul lehet az Emberi Jogi Bírósághoz fordulni.
Éppen ezért, hogy javaslatot is tegyek, például abba az irányba el lehetne legalább mozdulni, hogy azoknál az elkövetőknél, ahol az anyagi jogi szabályok alapján nem valószínűsíthető vagy egyenesen kizárható az, hogy fegyház fokozatra fogják ítélni, legalább ott ne olyan rezsimet alkalmazzunk, mint ami a fegyház fokozatban indokolt. Vagy fordítok egyet a dolgon: ha mégis így van - ezt persze egy anyagi jogi vagy eljárásjogi rendelkezéssel, leginkább anyagi jogival kéne lehetővé tenni, egyébként volt erre is javaslatunk a Btk. vitájában -, ha valaki így töltötte ki az előzetes letartóztatását, ilyen körülmények között, és később egy ennél lényegesen enyhébb rezsimre ítélik őt, akkor fokozottan számítson be, mondjuk, két napnak számítson be egy nap helyett az, amit előzetesben eltöltött. Azt gondolom tehát, hogy valahogy érdemes lenne kompenzálni, ugyanis a büntetőjognak - és ez igaz a büntető eljárásjogra is, a büntetés-végrehajtási jogra is és a büntető anyagi jogra is - fontos eleme az igazságosság követelménye. Államtitkár úr, jogállami követelmény az, hogy igazságos legyen a büntetőjogi szabályozás egy európai uniós országban. Márpedig ez nem az.
(16.10)
Ezt az egyik legkomolyabb hiányosságának és hibájának tartom a büntetés-végrehajtási kódexnek. Örülök annak egyébként - és erre csak utalnék, hiszen én sem tudom kikerülni azt, hogy egypár szót ne ejtsek a büntetőpolitikáról, a kormány büntetőpolitikájáról -, hogy a Jobbik is most már úgy tűnik, hogy a kettős nyomtávú büntetőpolitika híve kezd lenni, legalábbis ahogy Gaudi képviselő úr ezt mondta, vagy Staudt képviselőtársam erre utalt. Szeretném mondani, hogy az MSZP már akkor is ezt az álláspontot képviselte, amikor a Jobbik még gondolat szintjén sem létezett. Örülök neki, ha ebben bizonyos változások álltak be. Soha nem volt azzal kapcsolatban eltérő álláspontunk, hogy azok, akik kirívóan súlyos bűncselekményt követnek el, ott a törvény teljes szigora érvényesüljön, és szó sem lehet alternatív szankciókról. Én örömmel hallom Gaudi képviselőtársam fölszólalását, hogy ezt ugyanígy gondolja, de más esetekben szintén úgy gondolja, hogy az első bűnelkövetők vagy csekélyebb súlyú bűnelkövetők esetén az alternatív szankciók alkalmazása indokolt.
Ami még a büntetőpolitka vonatkozásában idekívánkozik. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszer hallottam itt a parlamenti ülésen az egyik fideszes képviselőtől, hogy azért jó, ami most van - már utalt ő a mostani büntetőpolitikai irányra -, mert hogy jó sok ember, egyre több ember van börtönben. Érdekes hozzáállás ez. Én akkor is elmondtam és most is elmondanám, mindjárt mondom azt is, hogy miért kívánkozik ez ide, hogy talán inkább az mutatja egy büntetőpolitikának a sikerességét vagy sikertelenségét, hogy hány bűncselekmény van az országban; sikerül-e, mondjuk, visszaszorítani, mert ha a börtönviszonyokat szeretnénk alapul venni, amik elsősorban azért a súlyos bűnelkövetőket érintik vagy legalábbis elsősorban őket, akkor azt meg kellene nézni, hogy mondjuk, a közrend elleni bűncselekmények, a személy elleni bűncselekmények, az erőszakos bűncselekmények statisztikája hogyan alakul, és hogyan alakul a börtönnépesség száma.
Azzal büszkélkedni, hogy nő a börtönnépesség száma, annak tükrében, hogy egyébként a közrend elleni bűncselekmények száma, a személy elleni erőszakos bűncselekmények száma a kormány és a Legfőbb Ügyészség által elismerten is növekedő tendenciát mutat, meglehetősen érdekes. Azt gondolom, hogy természetesen nem ez a megoldás, hiszen egy büntetőpolitikát nem befolyásolhat az, hogy van-e hely a börtönökben vagy nincsen. Ezt én készséggel elismerem. De azt érdemes itt az asztalra tenni, hogy ha azt a büntetőpolitikát folytatták volna, amit 2002 és 2010 között folytatott a kormány, akkor megmaradt volna a csökkenő tendencia a bűnelkövetések vonatkozásában, és megmaradt volna egy lényegesen kedvezőbb létszám a börtönök vonatkozásában. Ezt a vonulatot, azt gondolom, hogy szintén érdemes átgondolni, ha a büntetés-végrehajtási törvényről beszélgetünk.
S végül - talán még ennyi belefér -, lehet arról vitatkozni, és ezt jobbikos képviselőtársaimnak mondom elsősorban, akik egy ilyen tartalmú módosító indítványt benyújtottak; lehet arról vitatkozni, hogy szabad-e vagy nem szabad kötelezővé tenni a foglalkoztatást, a munkát, és ha szabad, akkor milyen módon és milyen feltételek mellett a büntetés-végrehajtási intézetekben vagy sem. De egyet, kérem, vegyenek figyelembe, hogy ma - és erre talán Gaudi képviselőtársam is utalt - azért a valóság egészen más. Ma még mindig az a jutalom, ha valaki dolgozhat. Ma még mindig ez a jutalom. Én tehát megfordítanám ezt a kérdést, és azt mondanám, hogy először talán érdemes volna munkahelyeket teremteni, ahol az elítéltek dolgozhatnak, és utána gondolkodni azon, hogy jogszabályi szinten kötelezővé tegyük vagy ne tegyük kötelezővé a munkavégzést. Mert egészen addig, ameddig nincsen megfelelő lehetőség arra, hogy minden elítélt - vegyük csak a mostani helyzetet -, ha akar, dolgozhasson, akkor a törvényt fogja gyengíteni, devalválni az, hogy ha van egy ilyen jogszabály, csak éppen nem tudjuk alkalmazni.
Éppen ezért én azt javasolnám, és ezt azt gondolom, a kormánynak kell már innentől kezdve címezni, hogy biztosítson megfelelő anyagi fedezetet arra, hogy a börtönben való foglalkoztatás ne egy jutalom, hanem természetes dolog lehessen. Bár megjegyzem zárójelben azt, hogy lassan már nemcsak bent, hanem kint is jutalomnak számít a munka.
Ezekre a hiányosságokra, azt gondolom, hogy föl kellett hívni a figyelmet. Talán ennél mélyebben itt, a plenáris vitában nem fogunk tudni belemenni a rendelkezésekbe, illetve néhány képviselőtársam más vonatkozásban már megtette, de még egyszer szeretném nyomatékosítani és fölhívni arra a figyelmet, hogy nem tartom követhető módszernek azt, amit…
