Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem tudom ezt a választ elfogadni, mert annyira szép kép rajzolódik ki belőle látszólag, ami a valósággal nem párhuzamos, nem felel meg annak.
Itt elhangzott a Házban egy félmondat, biztos, hogy nyelvbotlás volt, több mint egy hónappal ezelőtt, miszerint október 15-étől nem foganatosítanak a korábbiakhoz hasonló kilakoltatásokat ilyesmi végrehajtási eljárásokból következően. Az azt követő egy hét alatt 9 riasztás érte a jobbikosokat és a civil otthonvédőket, 9 esetben próbáltak embereket kilakoltatni olyan eljárásokat követően a lakásukból, ahol a jogsértések minősítetten úgy bebizonyosodtak, hogy még a rendőrség sem állt a végrehajtó védelme mellé, hiszen látható volt a visszaélések tömege. E 9 esetből kétszer 90 év fölötti magyar állampolgár volt az áldozat.
Ez az a rendszer, amihez mi nem járulhatunk hozzá semmilyen szinten. Nem érdemes, nem szabad egy olyan országban élni, ahol 90 fölötti emberek, ártatlan idősek, védtelen polgárok rettegésben kell hogy éljenek. Egy megoldás van: állami ellenőrzés alá vonni az egész végrehajtási eljárást, és igenis odacsapni ebben a rendszerben, ahol végre a bűnözők is megérzik azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hiszen eddig ez nemhogy nem következett be, de a visszaélések akadálytalanul folytak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem