BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az Ipkovich képviselő úr által elmondottakra röviden reagálnék. Az, hogy a Jobbik azt vallja, hogy előfordulhat olyan eset is, amikor a nemzeti szuverenitás megvédésének a kilépés marad az eszköze, ezt elmondtuk. Most nem erről beszélünk, nem ez az alternatíva, nem ez az, amit mi el akarunk érni. Amit mi el akarunk érni, az a következő - és ez a valós alternatíva ebben a kérdésben -: elmegyünk-e, ahogy ez a javaslat mondja, egy szupraállami eszköz irányába, ellépünk-e a jelenlegi helyzettől a központi ügyészségen keresztül egy olyan intézményhez, ami egyértelműen föderatív államokra jellemző módon létezik, vagy azt mondjuk, hogy a nagyon fontos európai uniós pénzek ellenőrzését és a büntetőeljárást a meglévő eddigi eszközökkel, azok esetleges további szoros együttműködésével akarjuk elérni. Tehát itt most ez a valós alternatíva, amiről nekünk ebben a kérdésben döntenünk kell.
S még egyszer elmondom, nem lehet azt mondani, hogy a Századvég a Jobbiknak valamilyen belső közvélemény-kutató szervezete lenne. Nos, a Századvég legutolsó jelentése erre a kérdésre világosan kimondta, hogy a magyar lakosság kétharmada nem támogatja a szorosabb integrációt, a szorosabb együttműködést. Tehát amikor a magyar parlament ezt a döntést meghozza, az önrendelkezés ilyen szintű megtartását vagy egy ilyen szupranacionális intézmény elutasítását, akkor az összhangban van a magyar lakosság véleményének a többségével.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem