DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni a honvédelmi és rendészeti bizottságnak, amelynek képviseletében Farkas Zoltán képviselő úr adta elő a bizottsági álláspontot, hogy egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra ajánlotta a javaslatot. Köszönjük Farkas Zoltán képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében támogatásáról biztosította a javaslatot.
Juhász Ferenc képviselő úr úgy fogalmazott, hogy támogatni kívánja az MSZP-frakció a javaslatot. Ha ez megtörténik, akkor köszönjük. Néhány észrevételt tennék az általa elmondottakhoz. Úgy fogalmazott, a légi forgalom borzasztó bővüléséről beszélt. Azt gondolom, ez nem borzasztó, ez örömteli, hogy a légi forgalom ilyen mértékben nőtt. Ez egy lehetőség az emberek számára a gyorsabb utazáshoz és a gyorsabb célhoz éréshez. Úgy gondolom, ha jól meggondolja a szavaimat, akkor egyetért ezzel.
Fontos hangsúlyozni, hogy a személyes adatokat csak a törvényben meghatározott célra lehet használni, és úgy fogalmazott, az adatvédelmi intézmény és rendszer is jól működjön. Úgy gondolom, ez a törvényjavaslat ezeknek a kívánalmaknak teljes mértékben megfelel, amelyeket elmondott a képviselő úr. Szeretném hangsúlyozni, hogy az adatkezelésre vonatkozó garanciákat a törvény tartalmazza. Ami Juhász képviselő úr javaslatát illeti, hogy az adatokat öt évnél rövidebb ideig lehessen tárolni, nyújtson be módosító javaslatot, ha ez az önök véleménye, meg fogjuk vizsgálni az erre vonatkozó javaslatokat.
Staudt Gábor képviselő úr hozzászólásából, annak az ívéből azt következtettem, megvan az esély arra, hogy esetleg támogatják, azután meghallottam Gaudi Tamás képviselő urat, aki tücsköt-bogarat összehordott itt ezzel a javaslattal kapcsolatban, és akkor már kételyeim támadtak ezzel az elfogadással kapcsolatban. De szeretném elmondani, szeretnék reagálni Staudt képviselő úr szavaira is, aki azt mondta, hogy a szervezett bűnözés és a terrorizmus nem szinonim fogalmak. Teljes mértékben egyetértünk ezzel, ezek különböző veszélyek a demokratikus jogállamokra és a polgárokra tekintettel. Fontos azt is kiemelni, hogy sok esetben a szervezett bűnözés teremti meg a terrorizmus pénzügyi alapjait, személyi vagy tárgyi feltételeit, tehát sok esetben együttműködés van, ez koncentrált veszélyt jelent az államokra és a polgárokra, ezért is fontos hangsúlyozottan fellépni mind a szervezett bűnözés, mind pedig a nemzetközi terrorizmus ellen is. Ez a törvény ezt megcélozza, ezt megteszi.
Ami a kockázatelemzést illeti, azt a kérdést fogalmazta meg a képviselő úr, vajon hogy valósul meg a kockázatelemzés, hiszen ebben a törvényben nem talált utalást, illetve szabályokat. Szeretném válaszul elmondani, hogy a kockázatelemzés a szakma szabályai szerint valósul meg, amelyre vonatkozóan vannak egyedi programok, amelyeket most nem szeretnék részletezni, de mind a hazai gyakorlatot, mind pedig a nemzetközi szabályokat figyelembe véve folynak ezek a tevékenységek. Úgy gondolom, ez a munka eredményességét nagyban befolyásolja, nagyban meghatározza.
Mile Lajos képviselő úr hozzászólását is szeretném megköszönni. Összességében úgy fogalmazott, hogy ez egy jó törvény, jó célok érdekében hozott törvény, gyakorlatilag a törvény lényegét nem is vitatta, annak a céljaival egyetértett, de az összeférhetetlenség szabályaira vonatkozóan úgy fogalmazott, hogy ne vegyük rosszmájúságnak az ő aggályait, amelyeket megfogalmazott, azt mondta, esetleg konkrét személyre vonatkozóan születik ez a szabályozás. Szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy nem tekintem ezt rosszmájúságnak, ezt pusztán véleménykifejtésnek tartom a képviselő úrtól, úgyhogy köszönöm szépen. Ha pedig ez a szabály, amit a javaslatban megfogalmaztunk, nem szimpatikus az ön számára, akkor nyitva áll az a lehetőség, hogy módosító javaslatot nyújtson be. Kérem, fontolja meg, és ha úgy dönt, akkor azt tegye meg.
Elérkeztünk Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr hozzászólásához. Képviselő úr, azt tudom válaszolni az ön által elmondottakra - ön egyébként abszolút aggályosnak tekintette ezt az egész törvényjavaslatot -, ha önnek ez nem tetszik, akkor éljen képviselői jogával, nyújtson be módosító javaslatot. Úgy gondolom, meg fogjuk vizsgálni, ha ezt megteszi, mert hiszen az a célunk, hogy a lehető legjobb törvényt fogadjuk el Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében, nyitottak vagyunk minden jó javaslatra.
Súlyos megfogalmazást használt, hogy önt esetleg lehallgatják, még mostanában is. Képviselő úr, ön kitűnő jogász, kitűnő ügyvéd, tegyen feljelentést, és úgy gondolom, közös érdekünk… (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Megtettem!) Képviselő úr, az előbb ön kifogásolta, hogy önt nem hallgatták meg, a képviselőtársai beszéltek, most pedig ön nem hallgat végig engem, sajnálom. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól. - Az elnök csenget.) Sajnálom, hogy ön, aki demokratának hirdeti magát, ezt a jogot nem adja meg nekem, hogy végighallgat. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.) Ön azt mondta…
(11.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem