DR. ILLÉS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Bizony, ezen a földgolyóbison nincs egyetlenegy élőlény sem, bármilyen rendű és rangú élőlény sem, amelynek az életéhez ne lenne szükség vízre. Az emberi szervezet is nagyobbrészt vízből áll, és nagyon jól tudjuk sajnálatos dolgok alapján, hogy öt, hat, hét, nyolc nap, és víz nélkül az ember egyszerűen meghal. Nincs egyetlenegy olyan nemzetgazdaság sem a világon, amely víz nélkül tudna tevékenykedni, és bármennyire is furcsának tűnhet a közember számára, de minden egyes termék, amit az ember előállít bármilyen technológia révén, egy pohár, egy toll, a szemüvegkeret, a ruha, a gépek, bármi, minden előállításához vízre van szükség. Márpedig, ha nincs tiszta ivóvíz, ha nincs megfelelő minőségű víz, akkor a gyártási folyamatokhoz is meg kell tisztítani, ami azt jelenti, hogy újabb költsége van, és újabb terhek az ország egészére vagy az emberek egészére nézve.
Ha valaki azt mondaná, persze, de ez csak a harmadik világra igaz, hogy a világ szegény részein van ez a helyzet, akkor sietve kell megjegyeznem, hogy bizony nem így van, hanem akár fejlett országokban, gazdaságilag erősödő országokban is előáll az a helyzet, hogy hatalmas természetpusztítás vagy környezetszennyezés révén a vízbázisaik elszennyeződnek, és nem állnak rendelkezésre sem a lakosság fogyasztására, sem az ipari termelésre vagy egyéb más gyártási folyamatokra. Spanyolországban, Portugáliában többek között a klímaváltozás kapcsán is olyan időszakok állnak elő, hogy vízhiánnyal szembesülnek, vízkorlátozásokat kénytelenek bevezetni. Európáról beszélek. De ott van például Kína és Sanghaj, amely az elmúlt húsz évben évente egymilliárd dollárnyi invesztícióval, beruházással szembesült, ez tette naggyá azt a kínai nagyvárost, ugyanakkor Sanghajban hiába nyitja meg valaki a csapot, jön a víz, de ihatatlan, és a lakosság csapból nem tud vizet fogyasztani se teakészítésre, se ivásra; tehát miközben a világ egyik legnagyobb országa - nemcsak népesség tekintetében, hanem gazdasági erejét tekintve is -, azzal szembesül, hogy a lakosság ellátása nincs megoldva.
És ez a helyzet csak romolni fog, ahogy ön is mondta, globális tekintetben. Jelen pillanatban a 7 milliárd ember közül 1 milliárd embernek minden egyes pillanatban nincs tiszta ivóvize ezen a glóbuszon.
(9.30)
Kétmilliárd ember pedig nem rendelkezik lehetőséggel a szanitáció tekintetében, nagyon szépen megfogalmazva, a fiziológiai szükségletei elvégzéséhez nincs megfelelő hely és körülmény biztosítva, ami önmagában is döbbenetes, de ennek következményeképpen a vizek elszennyeződése bekövetkezik. Ugyanakkor nem döbbenetes az, tisztelt képviselőtársak, hogy mondjuk, a világ más részein pedig tiszta ivóvizet használunk arra, hogy kisebb vagy nagyobb dolgaink tekintetében lehúzzuk a WC-t, és lemossuk ezt a szennyet, miközben a másik oldalon persze óriási költségeket fordítunk arra, hogy megtisztítsuk ezeket a szennyvizeinket.
És ha itt tartok, akkor bizony el kell mondanom, képviselő úr, és önnek nagyon-nagyon igaza van, hogy a budapesti szennyvíztisztító esetében, amelynek megépülése nagyon helyes és döntő fontosságú volt, az Európai Unió a teljes beruházás 85 százalékát támogatta, francia érdekeltség nyerte el a megvalósítást, utána pedig egészen csalárd módon Demszky Gábor időszakában a francia cég arra hivatkozott, hogy a szerződés szerint ő nemcsak megépítette, hanem próbaüzemelésre is joga van, a próbaüzemelés időpontjának a végét pedig nem határozták meg - feltételezem, tudatosan - abban a szerződésben. Tehát úgy játszotta a Demszky-vezetés a szennyvíztisztítónak az ügyét, hogy átjátszotta a franciáknak az üzemeltetés lehetőségét, miközben a szerződésben elsősorban csak a kivitelezés lehetőségét meg a próbaüzemet adták meg. De még egyszer hangsúlyozom: a próbaüzem végét nem határozták meg, így az idők végezetéig a francia cég tudta az üzemeltetést is folytatni, és abból a hasznot megszerezni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Száz szónak is egy a vége: bizony, nem szabad megengednünk, hogy a szocialisták visszakerüljenek a hatalomba; a hazánk érdeke az, hogy a vízbázisainkat megvédjük (Az elnök ismét csenget.), Budapesten is és az ország minden pontján.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem