TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szegénység elleni világnap alkalmából szeretném Magyarország helyzetét elmondani e Ház falai között. Magyarországon az önök kormánya az első olyan kormány, amely nem a szegénységet, hanem a szegényeket tekinti ellenfelének. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) A kormány a szegénység ellen úgy küzd, hogy nagyon szép rózsaszín propagandára költ, megpróbálja egy rózsaszín világban feltüntetni a valóságot, de bárhány Simicska-plakáton is hazudja a kormány, hogy Magyarország jobban teljesít, hiába igyekszik elpalástolni ennek a politikának a kudarcát, hiába igyekszik megszüntetni az utcákról, a terektől a hajléktalanokat, hogy ne lássa a problémát, a probléma Magyarországon valós és létezik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök általában akkor hibáznak leginkább, ha elmondják az igazat, miközben egy kamera van a közelükben, ugyanis Lázár János, aki ma a második ember a Fideszben, államtitkár, pontosan fogalmazta meg: ma Magyarországon akinek nincs semmije, az annyit is ér, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon 4 millió ember él létminimum alatt. Ők Lázár János és a Fidesz szerint nem érnek semmit, mert a kormány koncepciója egyértelmű: gazdagodjanak meg kevesen, ők és azon belül a Fideszhez kötődőek lehetőleg kevés munkával érjék el ezt az eredményt. (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Miért volt kétharmad 2010-ben?) Elég, ha van néhány fideszes polgármester ismerőse, netán stadiont szeretne építeni Magyarországon. Őket valóban nem fenyegeti a szegénység réme. Stadionra, Közgép-beruházásra mindig van pénz a Fidesz-kormány alatt, mindehhez azonban, tisztelt képviselőtársaim, a minimálbéren élő emberek adóforintjaira van szükség. Ma 4 millió ember finanszírozza meg az önök gigaberuházásait, hogy a kedvenc településeiken stadionok épülhessenek.
A kormány a ciklus elején világossá tette, hogyan gondolkodik a társadalompolitikáról, kik a fontosak és kik a kevésbé fontosak. Az egykulcsos adó bevezetésével mindent a fontosak, a gazdagok táborára helyeztek. Ma Magyarországon a legfelső egytized kilencszer annyi jövedelemmel rendelkezik, mint a legalsó, mégis ugyanazzal a kulccsal adózik. A kormány szerint az a helyes, ha a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegényebbek meg még szegényebbek lesznek. Az egyenlőtlenségi mutató a KSH adatai alapján az elmúlt 12 év legmagasabb adatait hozza, tisztelt képviselőtársaim.
A kormány prioritásai világosak ebben a tekintetben. Barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak lehetőség, szegényeknek mélyebb szegénység a jussuk az elmúlt három év alapján. Ma a lakosság összlétszámából 1,7 millió ember él olyan családban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 66 ezer forintot. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Jól mondta képviselőtársam, ez a szégyen, pontosan jól fogalmazott.
De hogy önök is megértsék, mert önök csak nagyban tudnak számolni, szeretnék önöknek segíteni. Ez azt jelenti, hogy egy felcsúti stadion 50 ezer minimálbéres egyhavi béréből épül fel, 50 ezer ember minimálbérével járul hozzá ahhoz, hogy épüljön egy stadion. A Fradi-stadionhoz már 200 ezer ember egyhavi bérére van szükség ahhoz, hogy ez megépüljön. Mielőtt azt mondanák, hogy ezt honnan veszik el, mert másból is meg lehet oldani, akkor szeretném önöknek mondani, hogy jövőre a költségvetésben, 2014-ben 4,4 milliárddal kevesebbet szánnak a segélyek folyósítására. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Hát ez a szégyen, tisztelt képviselőtársaim!
A kormány eredményei egyértelműek: növekvő egyenlőtlenség van Magyarországon, majdnem minden második ember szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben él. A három- vagy többgyermekes családok (Zaj. - Az elnök csenget.) 40, a gyermeküket egyedül nevelő szülők 30 százaléka él szegénységben, eközben egyre kevesebb pénz jut a szociális támogatásokra, ellenben egyre több pénzt fordítanak Orbán Viktor baráti körére és a gigaberuházásokra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, amikor emlékeznünk kellene, hogy milyen felelőssége van mind a kormányzati, mind az ellenzéki politikának, akkor szeretném önöket tájékoztatni, hogy az a jó politika, ahol nem az jut a társadalom többségének osztályrészéül, hogy bebizonyítsa önöknek, hogy hogyan lehet 47 ezer forintból megélni, hanem hogy egyre kevesebben éljenek Magyarországon 47 ezer forintból. Ehhez kormányváltásra van szükség, mert önök nem tanultak a hibáikból. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem