DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök úr kérésének eleget teszek és megjelölöm a 6., a 9. és a 11. ajánlási pontokat, ezekhez szeretnék hozzászólni.
Általánosságban egy mondatot engedjenek meg nekem, tekintettel arra, hogy ahhoz képest, hogy ez egy 80 oldalas előterjesztés, viszonylag kevés módosító javaslat érkezett hozzá. Java részét a büntetőeljárási törvény módosítása teszi ki, és ehhez összesen - ahogy elnök úr is ismertette - 12 ajánlási pontban fűztünk hozzá módosító javaslatokat, ugyanis úgy értékeltük, hogy ezzel az eljárási törvénycsomaggal nagyon sok ponton a kormány, hál’ istennek, a véleményét változtatva visszatér a jogállami normákhoz. Mindazonáltal van néhány olyan javaslat az előterjesztésben, amely módosításra szorul.
Először is - s most a 6. pontban szereplő módosító javaslatról beszélnék konkrétan - az előterjesztés megtiltaná azt, hogy másolatot kapjon a védő, illetve a terhelt azokról az iratokról, amelyek a nyomozó hatóság és a rendőrség egymás közti levelezéséről szólnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem azt vitatjuk mi sem, hogy indokolt lehet nyomozástaktikai érdekekre hivatkozással a büntetőeljárás bizonyos szakaszában korlátozni ezeknek az iratoknak a kiadását, de úgy gondoljuk, hogy az ügyész és a nyomozó hatóság közötti információcsere nagyon komoly kihatással lehet az ügy érdemére vonatkozóan. Én értem az ügyészséget, hogy miért indítványozta a kormánynál, illetve az Országgyűlésnél azt, hogy ez a módosító javaslat elfogadásra kerüljön, hiszen nagyon sok esetben kellemetlen az ügyészség számára az, hogy a nyomozó hatóság megszüntetne egy ügyet, erről tájékoztatja az ügyészséget, az ügyészség pedig a szakmai érvek ellenére is a nyomozás folytatását rendeli el. De persze ez lehet fordított esetben is így.
Én pedig azt gondolom, ha transzparenssé kívánjuk tenni ezeket az eljárásokat, ha valóban a büntetőeljárások - hadd fogalmazzak így - tisztaságát szeretnénk szem előtt tartani, akkor bizony-bizony az eljárás résztvevői számára ugyanúgy, ahogy a terhelt vagy a védő esetében, a bíró esetében is jelentőséggel bírhat az, hogy nézetkülönbség alakul ki az ügyészség és a nyomozó hatóság között, és az is jelentőséggel bírhat, hogy vajon ennek mi az oka. Én azzal messzemenőkig nem tudok egyetérteni, hogy az ügyészség - s itt megint picit általánosan beszélek több ajánlási pontról is - több helyen megint a saját hatáskörének a bővítését rendelte meg az Országgyűléstől. Nem azzal van a probléma, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány, illetve az Országgyűlés konzultál a Legfőbb Ügyészséggel, hiszen ez nemcsak joga, nemcsak a racionalitás szól emellett, hanem kötelessége is a jogalkotásról szóló törvény alapján.
A probléma azzal van, hogy ahány javaslatot eddig a Legfőbb Ügyészség benyújtott a bizonyos büntetőeljárási szabályokat módosító javaslatcsomaghoz, mindig arról szóltak ezek a módosító indítványok, hogy a terhelt, illetve a védelem rovására az ügyészi jogkörök megnőjenek. Én ezt is csak ennek tudom értékelni. Az ügyészség számára kínos az, hogy adott esetben nem azonos állásponton van a nyomozó hatósággal, ezért az Országgyűléstől megrendelte azt a törvénymódosítást, hogy rajtuk kívül ilyen iratokat ne olvashassanak az eljárás szereplői. Ha jól értelmezem - s egyébként helyettes államtitkár úr szavait is alapul veszem, amit a bizottsági ülésen elmondott -, akkor nemcsak a terhelt és a védő nem kaphat erről tájékoztatást az eljárás legvégéig, tehát a jogerős ítéletig, hanem az eljáró bíró vagy a bírói tanácsok sem. Azt gondolom, hogy ezt semmi nem indokolja.
Azzal érvelt helyettes államtitkár úr a bizottsági ülésen, hogy az ügyész majd eldönti, hogy végül is miben emel vádat, a köztes információk, a köztes véleménykülönbségek nem bírnak relevanciával. Még egyszer szeretném kifejezni, hogy kifejezetten relevanciával bírhatnak azok az információk, hogy miként kommunikál egymással a nyomozó hatóság és az ügyészség, például olyan szempontból is, hogy a nyomozó hatóság jobb belátása ellenére az ügyészség írásban konkrétan mire utasítja a nyomozó hatóságot. Nem szeretnék még addig sem elmenni, hogy politikai érintettségű ügyekről beszéljek, és a vonatkozásban kérdőjelezzem meg az ügyészség jó szándékát a törvényjavaslat előterjesztésével kapcsolatban, de azt gondolom, hogy ez nemcsak ezekre az ügyekre, hanem minden más ügyre is igaz.
Ha valóban fontosnak tartjuk a transzparenciát a büntetőeljárásban is, akkor ezt a javaslatot nem lehet támogatni, éppen ezért támogatni kell az általam 6. számú ajánlási pontban megfogalmazott javaslatot.
Idő hiányában nyomok egy ismételt felszólalást, elnök úr, mert szeretném folytatni majd a többi ajánlási ponttal. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem