LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előbb eltűnt a gombnyomásom, amelyben azt szerettem volna kérni, hogy a házelnök úr felé fordulnék azzal a kéréssel, hogy a módosító javaslatok benyújtására az ülésnap végéig nyíljon lehetőség, de az előbb ez itt eltűnt az államtitkár úr felszólalása vagy expozéja alatt. Most jeleztem, akkor gondolom…(Balczó Zoltán jelzésére:) Jó, köszönöm szépen.
(13.00)
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vetőmagtermesztő ágazat stratégiai fontosságát illetően én azt gondolom, hogy egyáltalán nincsen közöttünk vita, a törvényjavaslat szándékát, hiánypótló jellegét egyértelműen akceptálva azért engedjék meg nekem, hogy én mégis az ellenzéki képviselőtársamhoz hasonlóan néhány olyan kritikus pontra hívjam fel a figyelmüket, amit feltétlenül szeretnék önökkel megosztani. Ugyanis az LMP álláspontja az, hogy a vetőmagtermesztés védelme nem vezethet egyoldalúan a szomszédban gazdálkodó gazda érdeksérelméhez és kiszolgáltatott helyzetbe hozásához, ugyanis törvényjavaslat bizonyos pontjain azt érzékeltük, hogy a kormány pálcát tör az erősebb érdek mellett a gyengébbel szemben. Itt egy kicsit ki is fejteném, hogy mire gondolok.
Először is itt van a kifüggesztés témaköre, amit itt már érintettek többen előttem szóló képviselőtársak. Azt látjuk - ez a 18. § (3) és (4) bekezdése -, azt várja el a gazdáktól, hogy hónapokig lessék a helyi önkormányzat hirdetőtábláit, és azt várják, hogy milyen vetéstervekhez kell nekik alkalmazkodniuk, utána pedig egyoldalú bizonyítási kényszert helyezne rájuk a tervezet. A problémát a mi véleményünk szerint az okozza, hogy a vetőmag-előállítóknak egy nyílt kezdetű határidőt biztosít a vetésterv közzétételére, ez például a tavaszi vetésű növények esetében január 15., így bizonytalanná válik az, hogy mikor kerül sor a kifüggesztésre, és ezután a telekszomszéd gazdának 30 napja van egyeztetési igényének a jelzésére. Mi azt gondoljuk, hogy a vetőmagtermesztők konkrét időpontban történő tájékoztatási kötelezettsége méltányosabb és gyakorlatiasabb lenne a gazdák számára, ezért mi azt javasolnánk, hogy a közzétételi határidőket fix dátumokhoz lehessen kötni, és az ezeket követő 30 napot előírni az egyeztetési igény jelzésére. A közzétételnek ki kellene terjednie a betartandó védőtávolságok egyértelmű feltüntetésére is.
A másik: a bizonyítási kényszerrel kapcsolatosan azt látjuk, szintén a 18. § (4) bekezdésében, hogy véleményünk szerint ez egy hátrányosan megkülönböztető szabály, amely szerint a védőtávolságba eső gazdának kell bizonyítania, hogy jelentős anyagi veszteség nélkül nem tud más növényfajt termeszteni. Tehát rögtön az első lépésként a szomszédos gazdálkodóra terheli a bizonyítás kötelezettségét. Mi ezt úgy értékeljük, hogy ez nem más, mint a szomszéd tulajdonosi jogainak egyoldalú korlátozása a vetőmagtermelő anyagi érdekeinek biztosítása érdekében. Azt valóban elismerjük, hogy a vetőmagtermelő cégeknek időnként nehéz volt megállapodni a szomszédjaikkal, világos, hogy nyilvánvalóan az ő érdekeiket is védeni kell a túlzott követelésekkel szemben, de a kérdésünk az, hogy miért csak a gazdának kell bizonyítania az igazát, illetve hogyan bizonyítsa ezt. Mi azt gondoljuk, hogy egy előzetes egyeztetés akár az agrárkamara közvetítésével például kiküszöbölhetné a problémát az esetek nagy részében, és első lépésben a korábbi földhasználati adatok, a korábbi vetésváltás alapján történő érdekegyeztetés is jó eszköz lenne, abban az esetben persze, ha ennek megfelelő feltételeket tudna teremteni a törvény, és ott, ahol ez nem működik, akkor jöhetne a bizonyítás kényszere.
A 18/B. § (3) bekezdésében pedig hiányzik annak az előírása, hogy a vetőmagcég a zárt körzet létesítésére vonatkozó szándékának közzététele mellett jelölje meg a tervezett termesztési ciklusok időtartamát is. Nagyon nem mindegy egy gazdálkodónak, hogy a szomszédságában lévő vetőmagcég zárt körzete hány termesztési ciklusra szól, nem mindegy, hogy hány évig nem termelhet, mondjuk, kukoricát, és hány évig kénytelen alkalmazkodni. Ugyanebben a paragrafusban a (4) bekezdésben jelent problémát az, hogy mivel nincs meghatározva a zárt körzet létesítésének időtartama, a védőtávolságon belüli földhasználók érdemben nem is tudhatnak nyilatkozni arról, hogy milyen mértékben érinti az ő vetéstervüket a zárt körzet.
A tervezetnek a géntechnológiával kapcsolatos részeiből több szabályozást hiányolunk. A GMO-szennyezett vetőmag felhasználása miatt károsult termelők kárenyhítésének megteremtése mellett hiányzik a génkezelt szaporítóanyagokat forgalmazó cégek listájának a nyilvánossága, míg az importőrök esetében a pénzügyi biztosíték megjelenése a szabályozásban. Továbbá véleményünk szerint hiányzik a kibocsátók felelősségi viszonyait rendező kötelező felelősségbiztosítás előírása.
Az Orbán-kormány időszakában is többször kiderült már, hogy a GMO-szennyezés miatti károkat az általános biztosítások alapján a biztosítók jellemzően nem rendezik. Az LMP - konzultálva előzetesen az érintett szakmai és társadalmi szervezetekkel - már 2011-ben törvényjavaslatba és országgyűlési határozatba szerette volna foglalni ezeket a legfontosabb teendőket; ezt, ha visszaemlékeznek, önök nem fogadták el. Ezeknek a hiányosságoknak is köszönhető, hogy máig sem tudja széles körben a közvélemény, hogy az elmúlt évek GMO-botrányaival kapcsolatosan ki volt a vétkes forgalmazó, holott álláspontunk szerint ennek is komoly visszatartó ereje lehetne.
Az LMP eddig is nagyon kritikus volt az eddigiekben a tájfajták és a zöldség- és gyümölcsfajták forgalmazására vonatkozó uniós irányelvekkel szemben. Tudjuk, hogy készül egy uniós fajtalista, amely az eddig kiszivárgott hírek szerint alapvetően multik által bejegyeztetett fajtákat tartalmazná. Ennek a listának, illetve ennek az irányelvnek az átültetésének nem örülünk. Magyarországnak deklarálnia kellene - akár ebben a törvényben is -, hogy semmilyen körülmények között nem mond le a genetikai önrendelkezésről, a magyar tájfajtákról és arról a jogról, hogy a magyar gazdák maguk döntsék el, milyen fajtákat termesztenek. Azt gondoljuk, hogy ebben a kérdésben egy picit talán átestünk a ló túlsó oldalára, és az aránytalan túlszabályozás mögött hatósági felelősségáthárítás van. Ezek a szabályok szükségtelenül akadályozzák a ritka fajták kereskedelmét.
Indokolatlan hatósági igények fogalmazódnak meg azokkal a gazdákkal, illetve hobbikertészekkel szemben, akik csupán kis mennyiségben adnak-vesznek egymástól különféle növényeket. Sok esetben még az egyszerűsített fajtajegyzékbe vétel sem elég egyszerű. Kérdezem, önök szerint életszerű-e az, hogy a kertbarátok rendezvényén tanúsítvánnyal rendelkező, elismert növényfajtákat lehessen eladni - mert álláspontunk szerint nem.
A genetikai állományt ugyebár egykor a gazdálkodók földjéről vitték el a fajtanemesítők, és nem vitatható, hogy egy hozzáadott értéket hoztak létre, de ez véleményünk szerint nem jogalap arra, hogy most azt mondjuk a kisgazdálkodóknak, hogy tessék fizetni a fajtajegyzékbe történő felvételért, és ha nincs pénze, akkor ne is áruljon. Hangsúlyozom, hogy nem a klasszikus kereskedelemről beszélek, ipari méretekről, hanem kisléptékű és személyes bizalmon alapuló adásvételről, és e között elég nagy a különbség. Azt javasolnánk, hogy különbséget kell tenni valamilyen módon a kereskedelmi forgalom és a gazdák közötti értékesítés között, és erre találja meg a jogi lehetőséget a szaktárca. Az értékes egyedi fajták biztosan nem jelentenek veszélyt a multinacionális cégek globális növényi szaporítóanyag-forgalmára, mert nyilvánvalóan ez egy kis volument érint, és kis volumenről van szó.
Igazából én azzal zárnám a hozzászólásomat, hogy ne a globális vetőmagtermesztők és -forgalmazók érdeke legyen az elsődleges a kormány számára, hanem azt kérjük, hogy biztosítson minden érdekelt számára azonos lehetőséget és érdekvédelmet ezen a piacon. S nyilvánvalóan, ahogyan az államtitkár úr is kezdte az expozéját, hogy a vetőmag óriási üzlet, igen, abszolút egyetértünk abban, hogy valóban országos érdek ennek az elősegítése.
Köszönöm szépen.
