ELNÖK (Jakab István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Jakab István)
ELNÖK (Jakab István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat egységes javaslatához benyújtott módosító javaslatról történő határozathozatal és a zárószavazás. Gyimesi Endre és L. Simon László, Fidesz-képviselők önálló indítványát T/12053. számon, az egységes javaslatot pedig T/12053/7. számon kapták kézhez. A benyújtott módosító indítványról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/12053/9. számon a honlapon elérhető. A benyújtott módosító javaslatot az előterjesztő nem támogatja, és a szükséges bizottsági támogatást sem kapta meg, de az MSZP kérte a szavazást. Most erről döntünk.
Az ajánlás 1. pontjában Karácsony Gergely a 2. §-ban a törvényt új rendelkezéssel egészíti ki, amelyben a miniszteri jogkörgyakorlás új feltételét terjeszti elő. Az MSZP kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 80 igen szavazattal, 241 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12053. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 241 igen szavazattal, 79 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem