GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ékes képviselő úr is elég hosszan foglalkozott a törvény kapcsán az interchange-díjjal és Spaller képviselő úr még bizottsági véleményként. Egész biztos, hogy szerintem itt a parlamenti patkóban mindenki egyetértene azzal, hogy terjedjen a kártyahasználat. Ezt mi elmondtuk már a tranzakciós illeték bevezetésekor is, hogy nem jó, ha a kártyás fizetést is terheljük, mert ez ellene hat. De én most a másik oldalát vetem föl, mert azt mondja a képviselő úr, hogy a verseny szempontjából. Képviselő úr, nekem itt az a bajom, hogy nem az interchange miatt nincs kártyaelfogadó hely. Ez ugyanaz lesz, mint a pénztárgép, hogy van egy nagy huzavona az egyszeri befektetés miatt, de annak, aki már elkezdte és utánajárt a dolognak, kiderül, hogy az az internetkapcsolat, amit neki folyamatosan akkor is fizetni kell, ha az adott hónapban egyetlen forint bevétele sincs, az bizony több ezer forint havonta.
És ha most játszanánk a számokkal, mint amit tegnap csinált Cséfalvay államtitkár úr, akkor mondhatnám, hogy egy 100 ezer forintos forgalomnál a 0,3 az 300 forint, egy internetkapcsolatnak meg az alapdíja, mondjuk, 2500. Tehát ezen kellene hogy törjük a fejünket.
Amit mondott Ékes képviselő úr, lehet, hogy én rosszul értettem, de ha jól, akkor én abban teljesen egyetértenék, hogy igen, az egyik dolog, hogy a kártyát terjesszük és ösztönözzük, a másik, hogy a pénztárgépek NAV-hoz való bekötéséből várható többletadó-bevétel meg kellene hogy érje az államnak, az állami költségvetésnek, hogy megelőlegezzük és azt mondjuk, hogy igen, az általunk kiválasztott típus itt van, elhelyeztük, és akkor neked ettől kezdve ugyan lesz többletköltséged, mert az üzemeltetés a feladatod, de tedd meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És mondom még egyszer, fontoljuk meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem