KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ismét kénytelen vagyok megjegyezni azt, hogy a gazdasági bizottságban csak kisebbségi vélemény hangzott el, a többségi vélemény nem hangzott el, ilyen formában különösen nem, ahogy a képviselőtársam itt előadta; hacsak azt nem tekintjük többségi véleménynek, hogy a többség egyébként - olyan arányban, mint ahogy a képviselő úr elmondta - megszavazta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.
Szeretném hangsúlyozni, mert még ma itt nem hangzott ez el, hogy a gránitszilárdságú alkotmány ötödik módosításáról van szó. A gazdasági bizottságban valóban csak a gazdaság területét érintő módosításokról esett szó, de azért az mégiscsak fontos momentum, hogy Rétvári államtitkár úr azzal a felütéssel adta elő a kormány képviseletében a törvényjavaslatot, hogy bizony a kormánynak esze ágában sem volt módosítást benyújtani az alkotmányhoz, de ezek a csúnya nemzetközi szervezetek meg az Európai Bizottság kikényszerítették ezt a változtatást, pedig a kormány legjobb szándéka szerint ezt nem tette volna meg. Annak ellenére természetesen, hogy ezek a nemzetközi szervezetek és mindenki, az ellenzék is - amely egyébként kritikát fogalmazott meg annak idején az alkotmány elfogadása kapcsán - már fölhívta a figyelmet arra, hogy tisztelt képviselőtársaim, ez mégsem járja. Például, ha a kormány intézkedései kapcsán egy nemzetközi bírósági vagy európai bizottsági döntés eredményeként fizetési kötelezettség áll elő, ezt automatikusan a kormány úgy gondolta, hogy tisztelt állampolgárok, én ugyan elcsesztem a dolgot, de maguk fizessék meg ennek a következményeit. Azért ez mégiscsak furcsa hozzáállás egy kormány részéről, hogy természetesen ő soha nem vét semmilyen hibát, soha nem felelős semmiért, mindennek az állampolgárok fizessék meg az árát, bármit is tesz a kormányzat. Ilyen hozzáállással elég érdekes vélemény fogalmazódik meg nyilvánvalóan egy külső szemlélő számára, hogy milyen ország milyen kormánya meg parlamenti többsége az, ami ilyen módon hoz jogszabályokat, ilyen módon szabályozza az ország életét meg jogrendszerét.
Mindezekre tekintettel természetesen - és Veres János képviselő úr már elmondta, én nem akarom megismételni - az a határozott álláspontunk, hogy a Nemzeti Bank, illetve a PSZÁF összevonása várhatóan nem lesz olyan zökkenőmentes, mint ahogy önök gondolják és szándékoznak azt megvalósítani. Nagy valószínűséggel emiatt a következő hetekben, hónapokban problémák sorozatával szembesülünk majd, de nyilvánvalóan önök mint kormánypárti többség majd ezt is ilyen lazán, mint ahogy ezt az ötödik alkotmánymódosítást, szépen ideterjesztik az Országgyűlés elé, és szó nélkül, csuklás nélkül a parlamenti többség megszavazza. Mi nem értünk vele egyet, és ezért nem is támogatjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem