MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnök úr, ez a beszéde az ötvenes-hatvanas évek pártkongresszusainak a beszédeit idézi (Derültség a kormánypárti oldalon.), és azt látom, hogy aki ezt nézte és hallgatta magyar család tagjaként, az nem tudta, hogy sírjon vagy röhögjön azon, amit ön mond, mert amiről ön beszélt, az nem ez az ország.
Nagyon nem kellene a részletekbe belemenni, hiszen aki itt él, Magyarországon, és aki a valóságot megtapasztalja, az egészen biztosan nem ön, az látja, hogy nincsen gazdasági növekedés. Azok a Londonban élő szovjet elemzők, akikről beszélt, azt mondják, hogy ha a szezonális hatásoktól megtisztítjuk, akkor kemény 0,1 százalékkal sikerül növekednie a magyar gazdaságnak. Az önök kormánya alatt 4 millió szegény országa lett Magyarország. Valóban nőtt az álláskeresők és -találók száma, konkrétan Londonban, nem Budapesten és nem Magyarországon. Azt látom, hogy valóban vannak olyanok, akik extraprofitra tesznek szert, csak nekem úgy tűnik, nekünk innét úgy tűnik, hogy a Simicska Lajos meg a Mészáros und Mészáros Kft. Felcsút környékéről.
Na de nézzünk a termelési értekezleten túli néhány konkrétumot, mert kicsit nehezen melegedett be a miniszterelnök a beszéde elején, nem vette észre, hogy ez nem a Fidesz pártkongresszusa. Miniszterelnök Úr! Beszélt ön a rezsicsökkentésről. Ezzel kapcsolatban hadd ajánljak a figyelmébe egy-két, szerintem fontos kérdést, ami a magyar családok számára is fontos. Az első, hogy még mielőtt másképpen értelmeznék, a Szocialista Párt minden olyan döntést támogatni fog, ami visszaad valamit abból, amit önök elvettek a magyar családoktól az elmúlt három évben. (Felzúdulás a kormánypárti oldalon. - Taps az MSZP soraiban.) Még egyszer mondom, mert valószínűleg nem értették meg, mi minden olyat fogunk támogatni, amit önök elvettek, hogy ebből valamit vissza lehessen adni. De ha már ezt tesszük, akkor érdemes lenne ezt igazságosan tenni. Azért igazságosan, mert szerintem önöknek, nekünk semmi szükségünk rezsitámogatásra. A gazdag magyar családoknak semmi szükségük rezsitámogatásra. (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban.) Azoknak, akik egyébként uszodát fűtenek…