ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Most soron következik a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás is. Román István fideszes képviselőtársunk önálló indítványát T/10507. számon, a gazdasági és informatikai bizottság ajánlását pedig T/10507/2. számon ismerhették meg. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1. pontját az előterjesztő nem támogatja, és nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást sem, ezért erről nem határoz az Országgyűlés.
A határozati Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján elfogadott módosító javaslat hiányában most sor kerülhet a zárószavazásra is. Tájékoztatom önöket, hogy a kormány támogató álláspontja az általános vita során már elhangzott.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/10507. számú törvényjavaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 245 igen szavazattal, 56 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem