OBRECZÁN FERENC

Teljes szövegű keresés

OBRECZÁN FERENC
OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy már előzőleg is jeleztem, a mezőgazdasági bizottság 13 igen szavazattal hozzájárult a törvény módosításához. Mindössze egymondatos módosításról van szó, amelynek lényege az, hogy a megyei elnök lehet egyben országos alelnök is, és fordítva is fennáll a helyzet. Utánanéztem, hogy a kamarai szervezeteknél van erre lehetőség. Ugyanez a helyzet a Kereskedelmi és Iparkamaránál is. Ott is például a Hajdú-Bihar megyei elnök egyben országos elnök is. Tehát nem egyedi esetről van szó jelen pillanatban. Ez a módosítás ugyan úgy tűnik, hogy a Fejér megyeiek érdekét szolgálja, de egy előremutató módosítás, mégpedig az elkövetkezendő öt év során előfordulhat az, hogy a kamarai vezetők közül személyi változás következik be, és akkor nem válik szükségessé a törvény ismételt módosítása.
A törvény összhangban van a gyakorlattal, tehát a főigazgató személye teljesebb mértékben elválik az elnök személyétől és az alelnökök személyétől, főigazgató nem lehet ebben az esetben, semmilyen más tisztséget nem tölthet be. Ezért is a törvénymódosítás támogatását kérem a képviselőtársaimtól. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem egyezik meg a vélemény azzal, hogy ez egyben a Fejér megyeiek érdekeit szolgálja. A törvénymódosítás tehát előremutató.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem