VARGA GÉZA

Teljes szövegű keresés

VARGA GÉZA
VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Valóban, a mezőgazdasági bizottságban valamennyi ellenzéki képviselő nemmel szavazott úgy a tárgysorozatba-vétellel, mint az általános vitára való alkalmassággal kapcsolatban. Ezt tette azért az ellenzék, mert egy olyan törvénykezési csemegét kaptunk ismét tárgyalásra, amit ez az 53 százalékos kormány elég gyakran elkövet. Arról van szó, hogy egy szűkebb csoportérdek… - mert lássuk be, hogy Fejér megye elnökének helyzete miatt került ez a törvényjavaslat elénk, azért ez mégiscsak egy szűk csoportérdek, de még azon belül is konkrétan egy személyre hozunk ismét egy törvényt. Lehetne a lex Fejér megyei agrárkamara-elnöknek is nevezni az előttünk lévő törvényt - hangzott el az ellenzéki véleményekből.
(17.30)
A Jobbik könnyű helyzetben volt, és ezt elmondtuk a bizottsági ülésen is, mert mi az állás- és tisztséghalmozás ellen mindenkor igyekszünk fellépni, és azt mi soha nem tudjuk támogatni, hiszen ha ezt most az agrárkamarára vetítjük, akkor az, hogy egy személynek, aki Fejér megye elnökévé meg lett választva, majd később indult az országos alelnöki tisztségért is, ott egyértelműen ez egy egyensúly- és arányfelborulást jelent Fejér megye javára a többi megyével szemben, azokkal a megyékkel szemben, amelyeknek nincs az elnökségben közvetlenül tagja. Ha ez így van, hogy emiatt egy törvényt kell módosítania a kormánytöbbségnek, akkor ez azt árulja el, hogy az agrárkamarának nincsenek meg a megfelelő szakemberei, nincs elég szakembere, hogy valamennyi tisztséget mással, különböző szakemberekkel töltsön be. Ez így szegénységi bizonyítvány volna. Elég, ha a választások eredményére utalunk, ahol mintegy 10 ezer választópolgár, gazda ment el egyáltalán választani abból a reménybeli 400 ezerből. Ez ugyancsak ezt a szűkösséget jelöli, de emiatt nem kellene egy törvénymódosítást végrehajtani, hangzott el.
A másik nagyon fontos érv, ami elhangzott az előttünk lévő törvényjavaslat ellen, az a visszamenőleges törvénykezés. Most megtörtént a két választás. A Fejér megyei agrárkamara elnökét megválasztották az országos agrárkamara alelnökévé is. Mind a két választást érvényesíteni szeretné ez a törvény, de ha ezt akkor érvényesítjük, amikor a választások már megvoltak, és egy olyanra alkalmazzuk, olyan személyre, olyan megválasztott tisztségviselőre, akit már megválasztottak, akkor gyakorlatilag ez egy visszamenőleges törvénykezés. Lehet, hogy ez nem fog akkora nemzetközi ellenállást kiváltani, mint a médiatörvény vagy az alaptörvény és hasonló, de mégiscsak ebbe a kategóriába tartozik, hogy a kormány a visszamenőleges törvénykezéstől sem riad vissza akkor, ha valamilyen személyes érdeket, a klientúra építését tartja fontosnak.
Kisebbségi véleményként körülbelül ezeket tudom elmondani. Nyilván a vitában is részt fogunk venni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem