DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény új megnyitása mindenki számára várható volt. Várható volt az ellenzék és várható volt a kormányzó erők számára is, hiszen egy olyan törvény, amely markánsan átalakította a közoktatás rendszerét, és a hatályba léptetési dátumait illetően eléggé elhúzódó törvény, a gyakorlat folyamatában több kérdést is felvet. Az expozéban hallottuk már, hogy ezeket kellett orvosolni. Hallottuk azt is, hogy számos technikai vonatkozású kérdés van a módosítások között, amelyeket szükséges volt a való élethez igazítani. Az is várható volt, s ezt is hallhattuk az ellenzék soraiból, hogy néhány kérdésben majd csomópontok alakulnak ki, néhány olyan kérdésben, amelyeket tulajdonképpen a törvény egészének a támadására is próbál használni az ellenzék. Ilyen kérdések a mai napon már számos alkalommal fel is merültek. Ezekből szeretnék néhányat kiemelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a korábbi közoktatási törvény szabályozása, illetve a jelenlegi köznevelési törvény eddigi hiányossága ekvivalensen használható-e, jelesül hogy a korábbi 20 százalékos szabályt a fenntartó alkalmazhatja-e, úgy gondolom, hogy ebben érdemi vita nem is alakul ki az ellenzék és a kormányzó erők között, hiszen a józan belátás ebben az eszközben benne volt az elmúlt évtizedekben, és ez a józan belátás nyilván ott kell legyen a mostani engedélyező hatóság részéről is.
Azt is tudjuk és látjuk, hogy olyan településszerkezetek esetén - kistelepülésekre gondolok -, ahol nincs szükség ennek a szabálynak az alkalmazására, nem is érdemes erről a kérdésről beszélnünk. Nyilván ott merül fel ez a dolog, ahol - s valljuk be, ez régen is így volt, ma is így van és várhatóan a jövőben is így lesz - vannak olyan körzetek, vannak olyan körzeti iskolák, ahol sokkal nagyobb a tülekedés, ahova a szülők, a gyermekek az információk alapján, a szülők egymás közti véleménycserélései alapján vagy az iskola eredményei alapján sokkal többen szeretnének bejutni, illetve bejuttatni gyermekeiket a családok. Egy teljesen érthető helyzetről van szó, amit valamilyen módon kezelni kell. Mondok egy példát. 27 fős osztálylétszámú felső tagozat esetén ez a módosítás - a korábbi közoktatási törvényhez teljesen hasonló módon - 20 százalékos mértékig megengedi a létszám átlépését. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az eddigi 27 fős osztályokban majd 32 gyermek fog ülni. Valljuk be, ez azért olyan borzasztó traumát nem fog okozni a közoktatási rendszer számára, főleg azért nem, mert ez egy maximálisan kiadható szám.
Tehát egy technikai kérdést kezel, miközben ebből politikai kérdés alakult ki az elmúlt napokban. Érthető, hogy az ellenzéki képviselők részéről valamilyen problémát fel kellett vetni akkor, amikor a diáklétszámok és a beíratás körüli kérdések olyan hangosak itt a Házban és a Ház falain kívül is. Itt is szeretnénk eloszlatni a kételyeket és az aggályokat. Nyilvánvaló, hogy az elsős gyermekek beíratása mindig roppant fontos kérdés. A gyermek szempontjait és érdekeit kell szem előtt tartani, és erre kell figyelni. Most is rendben lesz ez a kérdés. Az állami szerepvállalás kiterjesztésének január 1-jei határideje előtt is hallottunk olyan szirénhangokat az ellenzék soraiból, hogy össze fog omlani a rendszer, káosz lesz, nem fog működni, a Klebelsberg nem fogja tudni betölteni a szerepét; aztán január 2-án és 3-án megnyíltak az iskolák, s minden szülő és minden tanár tudta, hogy hova kell mennie, és minden rendben zajlott.
(20.10)
Ugyanez fog történni várhatóan idén szeptember 1-jén, amikor újabb hatályosulása lesz a nemzeti köznevelésről szóló törvénynek. Mindenki fogja tudni a dolgát, és minden elsős kisiskolás gyermeknek meglesz a helye, mindenkinek megtalálják a helyét, mint ahogy tavaly is, 5 évvel ezelőtt is és 15 évvel ezelőtt is megtalálták, pedig ugyanilyen kérdések vetődtek fel még április környékén, a beíratás időszakában.
A testnevelés kérdésköre is egy neverending sztori, állandóan felmerül, hogy miért is jó és kinek is jó az, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésre került az iskolákban. Azt gondolom, hogy többet nyernek a gyerekek ezzel, mint ahogy a vitákban sokszor felmerülő kérdésekben a rendszer amennyit veszít, és amennyi hátrány és kár van belőle; abból tudniillik, ami ugyanilyen probléma volt a mi iskoláskorunkban, és ami ugyanilyen probléma az önkormányzatok által fenntartott iskolarendszerben az elmúlt húsz évben is megvolt. Jelesül, hogy az infrastruktúra nem olyan mértékben követi a törvényi feltételeket, mint ahogy azt szeretnénk.
Nyilván felvázolhatunk egy ideális helyzetet, én hallottam ellenzéki képviselőtársaink részéről egy olyan érvelést is, hogy rendben van, akkor tessék a Klebelsberg intézethez olyan forrásokat utalni, hogy szeptember 1-jére varázsütésre megoldják a tanteremhiányt, megoldják a tornaterem-építés problémakörét. Nyilvánvaló, ha felelős politikusként érvelünk, akkor nem fogunk ilyen varázspálcákról beszélni, hanem arról fogunk beszélni, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban ezt a kérdést megoldani, és minden szakértő, aki komolyan gondolkodik, és nem politikai módon gondolkodik a mindennapos testnevelés kérdésköréről, mindenki hangsúlyozta azt az aggályt, hogy a tömbösítés miatt éppen azt a célt, amit kitűzött maga elé a törvény, hogy a gyermekek valóban mindennap mozogjanak, ezt eddig nem érte el, és ha ezzel a mondattal pontosítani lehet, akkor ez a cél pontosítható.
Vannak persze olyan kérdések is a benyújtott módosítási sorozatban, amelyekhez érdemes lesz a most fogalmazódó módosító indítványokat az előterjesztőnek, általam nagyon tisztelt képviselőtársamnak megfontolnia. Hiszen például, hogyha kiemelem azt a kérdéskört, miszerint a Híd-programba való átlépést a 15 éves kor betöltésével az egyik paragrafus automatikussá és kötelezővé teszi, talán ott, ha a feltételes mód bekerülhet, és ez egy megengedő szabályozás, akkor eredményesebben töltheti be a szerepét ez a kérdés, hogy kezdeményezi automatikusan, kijelentő módban vagy kezdeményezheti az általános iskola. Ez a megoldási lehetőség már a bizottsági ülésen is felmerült egyébként.
Még egy - talán marginálisnak tűnő - kérdéskörhöz szeretnék hozzászólni. A 8. §-ban szerepel az etika tantárgynak a hittan tantárggyal való kiváltási lehetősége az egyházi intézmények esetén. Tisztelt Képviselőtársaim! A hit- és erkölcstan tantárgy azokban az intézményekben, amelyek egyházi intézmények - ezek javarészt a történelmi egyházak által fenntartott közoktatási intézmények -, ezekben az iskolákban jól körülhatárolt és meghatározott, általában heti két órában működő hit- és erkölcstan tanmenet, tankönyvek rendszere áll rendelkezésre. Ezekben a történelmi egyházak által alkalmazott tanmenetekben bizony-bizony különböző fejezetek vannak. Akár évenként, tanévenként csoportosítva van benne bibliaismeret-rész, amit a gyermekekkel elsajátít, azután van benne etikarész, amit a gyermekkel szintén elsajátít, vagy van benne egyháztörténeti rész, amit egy adott évben átad. Nyilván, hogyha az etika mint stúdium, mint diszciplína fontos, hogy - és annak számos ága van még ezen belül is - átadásra kerüljön, mondjuk, a 17 éves gyermekek vagy fiatalok számára, akkor az szerintem elfogadható, hogyha a hit- és erkölcstan tanmenetbe beillesztett és integráns részét képezi az etika stúdium, akkor ne legyen kötelező egy külön tantárgyban is egyébként majd annak a tantervi helyén oktatni ezt a tantárgyat. Tehát vannak olyan kérdések, amelyek életszagú kérdések, fontos szabályozási előzményük van, és természetesen vannak olyanok, amelyekben még fogunk vitázni, és a beadott módosító indítványok tükrében a részletes vitában még ütközni fognak az álláspontok.
Mindazonáltal összegzésképpen azt gondolom, hogy leszögezhetjük, hogy számos, a mindennapi életből származó kérdést próbál rendezni ez a javaslatsor. A Michl József képviselő úr és a minisztérium által kidolgozott pontok zöme gyakorlatilag technikai jellegű kérdést kezel, azok a pontok, amelyekben pedig tartalmi vonatkozásban ma még nézetkülönbségek vannak, a módosító indítványok révén minden bizonnyal kezelhetőek lesznek. Én ebben bízom.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
