RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Hiller István a felszólalásában említette, hogy Szegeden milyen hosszú időbe tellett egy ablak megjavítása, és hogy itt végigjárták, iskolaigazgató, Klebelsberg Központ, és mindenki tolta fel a felelősséget.
Hiller Istvánnak javasolnám, egy kicsit tanulmányozza még a köznevelési törvényt, mert ha ezt megtenné, akkor egészen pontosan tudná, Hiller képviselő úr, hogy ebben az esetben egyébként az önkormányzathoz kellene fordulni. Az önkormányzatnak a felelőssége a köznevelési törvény szerint mint működtetőnek az ablak kijavítása.
(19.20)
Most nem akarok azzal élcelődni egyébként, hogy Szegeden szocialista polgármester van, de ez a helyzet, hogy a köznevelési törvény szerint a működtető felelőssége az ablak kijavítása.
Még egy szót váltsunk a mindennapos testnevelésről, ha már Lamperth Mónika is szóba hozta. Lamperth Mónikának egyébként kétség kívül igaza van, de én azért arra nem lennék annyira büszke, hogy keményen ellenállt a mindennapos testnevelés bevezetésének. Sokkal jobb lett volna, hogyha amikor önhöz tartozott a sport, lépéseket tett volna annak érdekében, hogy a feltételek megteremtődjenek. Csak, tisztelt képviselőtársaim, az a helyzet, ha a mindennapos testnevelést nem vezetjük be, látni kell, hogy soha nem lesz a magyar oktatási intézményekben megfelelő körülmény a mindennapos testnevelés bevezetésére. A mindennapos testnevelést bevezettük, nem ideális körülmények között, de higgyék el, képviselőtársaim, hogy a megfelelő körülmények így sokkal-sokkal gyorsabban fognak kialakulni, van remény, hogy egyáltalán valamikor kialakulnak. Ha ezt a lépést nem tettük volna meg, akkor soha nem lett volna a magyar közoktatási rendszerben arra elég késztetés, hogy ezeket a feltételeket megteremtsék.
Arra kérem az ellenzéki képviselőtársaimat, majd legyenek partnerek abban, hogy ezeket a feltételeket a lehető leggyorsabban ki tudjuk alakítani, és addig pedig a lehető legideálisabban tudjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt a helyzetet kezelni. Én egyébként azt gondolom, hogy jót tesz a magyar fiataloknak, ha különböző módon, például táncoktatással vagy mással ezt a lehetőséget biztosítja számukra a törvény.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem