DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2013 elején több sajtófelületen is megjelent a Kissné Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkárság főosztályvezetője által adott interjú, amelyben a főosztályvezető asszony úgy nyilatkozott, hogy készen van egy új rendelettervezet, amelynek életbelépése esetén eltörölnék a kötelező tüdőszűrést.
Jelenleg a kötelező tüdőszűrés keretében lakcím alapján hívják be a 30 év feletti lakosságot a vizsgálatra. Kissné Horváth Ildikó szerint a mostani rendszer nem hatékony, mert pont a legnagyobb rizikófaktornak kitett hajléktalanokat nem éri el. Azzal egyet tudnánk érteni, hogy a kiemelt figyelmet meg kell kapniuk azoknak a csoportoknak, amelyek esetleg nagyobb veszélyeztetettséggel rendelkeznek, de azt mindenképpen a leghatározottabban el szeretnénk utasítani, és nem tudjuk támogatni, hogy a lakosság számára kötelező, általános tüdőszűrést felszámolják.
Ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni az államtitkár urat, hogy valóban tervezik-e a kötelező tüdőszűrés megszüntetését, és a minisztérium pontosan mit ért azon a személyi körön, akiket úgymond érdemes szűrni. Meg szeretném azt is kérdezni, hogy nem gondolja-e, hogy a legfőbb szempont a magyar nemzet, a magyar társadalom egészsége, és nem pedig a spórolás kell hogy legyen. Ezekben a kérdésekben várom érdemi, és remélem, megnyugtató válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem