TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valószínűleg a lelkiismerete szólalt meg, hiszen a szocialista kormányok nyolc éve alatt szegényedtek el és adósodtak el az önkormányzatok (Kovács Tibor közbeszólása.), ugyanis az önök politikájának egy volt a lényege: minél több feladatot átadni az önkormányzatoknak, és évről évre, amennyit csak lehet, elvonni tőlük az állami támogatásból, vagy más módon: adunk feladatot, nem adunk hozzá finanszírozást. És 2005-től következett az önkormányzatok totális eladósítása, hiszen 2005-ben még csak 300 milliárd forint volt az önkormányzatok adósságállománya, mire önök átadták a kormányzást, ez megnégyszereződött.
Úgy gondolom, a Fidesz-kormány, amit lehetett eddig, az önkormányzati rendszer átalakításáért, megtett. Három területet mondok önnek. Egyrészt megteremtette az új önkormányzati törvényt a feladatok megosztásával, másrészt végrehajtotta az adósságkonszolidációt, a harmadik nagy feladat pedig az önkormányzati feladatfinanszírozás alapjainak a lerakása.
Ön elfelejt arról beszélni, hogy a kormány összesen több mint 2 ezer önkormányzattól 695 milliárd forint adósságot vállalt át, amelynek legnagyobb részét az önök kormányzása alatt volt kénytelen felvenni az önkormányzati rendszer. Átvállalta az önkormányzatok adósságának kétharmadát, így nyilvánvalóan az önkormányzati rendszer működőképes maradt, és az önkormányzati rendszer ezáltal, hogy megszabadult az adósságok jelentős részének visszafizetésétől, egy teljesen új szemléletben, egy új gondolkodásban tervezheti a költségvetését és tervezheti a finanszírozást.
Tiszta viszonyokat teremtettünk az önkormányzati rendszerben a finanszírozás viszonylatában is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem