PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A 24/2013. (III. 29.) rendelet szerint ma már nem minden asztmás gyerek jogosult magasabb összegű családi pótlékra, hiszen módosították a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek és fogyatékosságok listáját, így április 1-je után az asztmás gyermekeknek csak egy része juthat el az ellátáshoz. A szabályozás szerint tehát nem számít elég súlyos betegnek egy asztmás gyermek akkor sem, ha folyamatosan szednie kell a gyulladáscsökkentőket, vagy ha a szülőnek rendszeresen kell hordania szakgondozásra.
Engedje meg, hogy idézzek annak az édesanyának a leveléből, aki ebben az ügyben hozzám fordult. “A mi családunkban három olyan gyermek van, akik után emelt összegű családi pótlékot kapunk - vagyis kaptunk -, ez havonta és fejenként 7000 forint mínusz a családi pótlékból, plusz ingyengyógyszer helyett 4-5 ezer forintos kiadás, 90 százalékos utazási kedvezmény helyett szintén 5 ezer forintos kiadás, az én gyesem megszüntetése 28 500 forint mínusz; összesen 78-80 ezer forinttól esünk el havi szinten. Nem tudom, a mi családunk vagy sorstársunk ezt hogyan gazdálkodja ki, és hogyan tudok otthon maradni majd velük, ha baj van, és azt sem tudom, hogy lesz-e elég pénzünk gyógyszerekre. Nem tudom, hogy ezt ki találta ki, biztos valami félreértés lehet, mivel a híradások csak rezsicsökkentésről szólnak. Ez egy tragédia.” - fejezi be az édesanya a levelét.
Úgy vélem, hogy felháborodása jogos, elkeseredése érthető, hiszen számos, a gyermekek betegsége okán keletkezett jogosultsága megszűnik, amely eddig arra volt hivatott, hogy segítse az életvitelüket, és feltehetően nem egyedül vannak, hanem többen kerülnek hasonló helyzetbe. Ezen családok érdekében is kérdezném államtitkár úrtól, hogy miért vették el az asztmás gyerekek egy részének a magasabb összegű családi pótlékát, és tervezik-e a szabályozás módosítását. Egyben köszönöm, hogy a páholyban elhallgattak képviselőtársaim, és végigmondhattam a kérdésemet.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem