DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Minden olyan kérdésben, amely a közszolgáltatások színvonalának javítását, a közvagyon gyarapítását, illetve a megélhetési költségek csökkenését eredményezi, ebben biztosan számíthat a kormánypárti többség támogatására. Mindannyiunknak az a célja, hogy egy olyan nehéz gazdasági helyzetben, mint amiben ma egész Európa található, a magyar állampolgárok a lehető legkevesebb sérüléssel vészeljék át ezeket az éveket, úgy, hogy a közvagyon se csappanjon meg.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem