ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Teljes szövegű keresés

ZAGYVA GYÖRGY GYULA
ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyaránt elpusztítandó szálka a Gyurcsány-rezsim és a jelenlegi kormányzat számára is. Csakhogy sem az MSZP, sem a Fidesz vezette hatalom nem alkalmazhat súlyosan törvénytelen és alkotmányellenes eszközöket egyetlen civil szervezet ellen sem. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több mint egy évtizede törvényesen bejegyzett egyesület, amely ellen éppen a véres 2006-os ősz idején indított - nyilvánvalóan politikai nyomásra - törvényességi vizsgálatot az ügyészség és a bíróság. Nemrégiben maga az ügyészség állapította meg, hogy nem a mozgalom, hanem a bíróság járt el jogellenesen, amikor évekig nem volt hajlandó a mozgalom közgyűléseinek határozatait bejegyezni. A tehát törvényesen működő HVM ellen azonban a Rákosi-korszakot és a legsötétebb kommunista diktatúrát idéző törvénytelen titkosszolgálati eszközöket vet be a jelenlegi kormányzat is.
2011 júniusában már egyszer tüntettünk az Alkotmányvédelmi Hivatal előtt, mert a mozgalom egy tagját zsarolással és fenyegetéssel akarta beszervezni a titkosszolgálat. Azóta egy újabb tagunkat a munkahelyén zaklatták a titkosszolgálat ügynökei, rólam pedig a választásokat követő időszakban törvénytelen adatgyűjtést, úgynevezett környezettanulmányt végzett a titkosszolgálat azon az egri lakótelepen, ahol élek. Ez teljesen törvénytelen egyébként, gondolom, ezt önök is elismerik. Ennek során az ott lakó szomszédaimat is zaklatták, erkölcsi károkat okozva ezzel nekem (Zaj.), nem beszélve arról… Elnök úr, Vadai kolléganőt rendre utasítaná? Mert hiába ért a titkosszolgálati módszerekhez, úgy gondolja, de azért szerintem végigmondhatnám a mondókámat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem