DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mielőtt elmondanám a törvényjavaslathoz kapcsolódó mondataimat, hadd jegyezzem meg, hogy úgy látom, hogy csak a Jobbik Magyarországnak és a Fidesz-KDNP-nek fontos ez a törvényjavaslat, és azok a képviselőtársaink, akár a szocialisták, akár a Bajnai Együtt 2014-hez tartozó képviselők, Szabó Rebeka, akik állandóan a kisgazdaságokról vagy a kis családi gazdaságokról regélnek, közben a nagygazdaságok vagy azok szekerét tolják, akik több száz magyar termelőt tettek tönkre, mint például a Hajdú-Bét vonatkozásában, azok nincsenek itt a vitában, vagy nincsenek itt a törvényjavaslat megbeszélésekor. Pedig úgy gondolom, most elmondhatnák azt a véleményt, amit oly sokszor hangoztatnak a parlamentben, és kifejthetnék a véleményüket, mert ez a javaslat kifejezetten arról szól, hogy az NFA-törvényt úgy kívánjuk megváltoztatni, hogy azokat a kisebb területeket, amelyek nem tartoznak nagyobb birtoktestekhez és amelyek még versenyképesek vagy életképesek, az NFA pályáztatás és árverezés nélkül eladjon, ezáltal azokat a kisebb gazdaságokat tudjuk földhöz juttatni, akik az elmúlt időszakban nem tudtak földet vásárolni, és itt lényegében tulajdonba szeretnénk adni ezeket a földeket.
Tehát a mostani javaslat két részből áll. Egyrészt a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítását kell megvitatnunk, másrészt pedig az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényt kell megvitatni. Egyébként az előterjesztésnek az a nagyon fontos lényege, hogy a két jogszabályt, amely párhuzamosan tartalmaz rendelkezéseket mindkét vonatkozásban, próbáljuk párhuzamba, összhangba hozni.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ahogy mondtam korábban, a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításának egyik nagyon fontos célja, hogy az NFA nyilvános pályáztatás és árverés mellőzésével köthessen adásvételi szerződést olyan földrészletekre, amelyek területe nem haladja meg a 3 hektárt. Az eddigi jogszabály 1 hektárban húzta meg ezt a területet. Úgy gondolom, hogy ez a terület egyrészt nem versenyképes, ráadásul ilyen 1 hektár vagy 1 hektár alatti területek nagyon kis számban voltak jelen, most pedig a területi határ 3 hektár. Úgy gondolom, hogy ez egy versenyképes terület. 3 hektáron akár zöldségkertészet, akár más ágazat már versenyképesen tud gazdálkodni, másrészt pedig olyan területekről van szó, amelyek nagyobb birtoktestekhez nem kapcsolódtak, így az értékesítése mindenképpen azt segíti, hogy a kistermelőket, kisgazdálkodókat valóban ezeknek a területeknek az értékesítésével igyekezzünk versenyképessé tenni. Ráadásul természetesen, mivel ezek a területek nem kapcsolódnak nagyobb birtoktestekhez, a hasznosításuk egyrészt megoldatlan, másrészt pedig nagyon nehézkes, ezért mindenképpen ezeket a területeket értékesíteni kell.
Egy nagyon lényeges dolog, hogy a 3 hektárig terjedő területeket így sokkal gyorsabban, versenyeztetés nélkül tudja értékesíteni az NFA. Persze, mindenképpen azokat a földbirtok-politikai irányelveket, amelyek erre vonatkoznak, érvényesíteni kell, és ezt mindenképpen szem előtt kell tartani.
Hogy a nyilvánosságot se rekesszük ki a versenyeztetés miatt, ezért az adásvételi szerződéseknek közérdekből nyilvános adatait a szerződéskötést követően három napon belül nyilvánosságra kell hozni, tehát így azt gondolom, hogy mindenki tudomást szerez arról, hogy kik azok, akik ezeket a területeket az NFA-tól meg tudták vásárolni.
Még egy nagyon fontos, hogy így mondjam, szempont, hogy amennyiben az értékesítendő földrészlet értéke eléri az 1 millió forintot, annak az értékesítéséről a Birtokpolitikai Tanács dönt. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos dolog ebben a kérdéskörben.
Van még egy nagyon lényeges szempont, azt gondolom. Ugyanis ezek a területek eddig vagy parlagon álltak és nem voltak megművelve, vagy valamilyen nagyobb birtoktesthez voltak kapcsolva, és igazán annak a nagygazdaságnak ez a 3 vagy 2 hektár nagyságú terület nem igazán jelentett jelentősebb területnagyságot. Így ezáltal ezeket a területeket ezekről a nagyobb gazdaságokról levéve az ott élő, helyben lakó gazdálkodóknak oda tudjuk adni, és ezáltal az ott élő, helyben lakó gazdálkodók tudják kiegészíteni a családi gazdaságot, tudják növelni a területüket.
A tervezet másik nagyon lényeges szempontja, hogy 2013. január 1-jével a termőföldről szóló törvény kimondja, hogy a haszonbérleti szerződés időtartamának meghosszabbítása esetén a haszonbérleti szerződés megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A teremben ülő képviselőtársaim közül talán Turi-Kovács Béla képviselőtársam még emlékszik, hogy még 2009-ben mi azért emeltük fel a hangunkat, mert a teremben nem lévő - vagy most már két fővel jelen lévő - szocialisták 40 ezer hektár földhaszonbérleti szerződést a lejárat előtt 4-5 évvel úgy hosszabbították meg, hogy nem pályáztatták meg, hanem automatikusan meghosszabbították a haszonbérlet időtartamát további 15 évvel. Ez a módosítás pedig azt mondja, hogy ugyan a lejárta előtt lehet kérni a haszonbérlet meghosszabbítását, de pályáztatni kell, tehát mindenképpen a pályázati eljárás szabályainak megfelelően kell eljárni ebben a kérdésben, és ahol pályázni kell vagy lehet, ott verseny van, tehát mindenki tud pályázni.
(13.10)
Tehát nem automatikusan hosszabbodik meg a haszonbérlet ebben a vonatkozásban, és úgy gondolom, hogy ezáltal azok a trükközések, amelyek 2009-ben 40 ezer hektár állami földterületet azoknak a nagygazdaságoknak juttattak - Kösely, Tedej és sorolhatnám ezeket a cégeket -, amelyek akkor, a lejárat előtt további 15 évre bérelték ezeket a területeket, ezeket a trükköket már nem lehet megvalósítani ezzel a módosítással. És természetesen az is nagyon fontos akadály ezen területek vonatkozásában, hogy ezen területeket valamilyen kötelezettségek terhelik akár üzemeltetési vagy földhasználati kötelezettség, agrár-környezetgazdálkodási programban való részvétel, tehát nem lesz olyan egyszerű innentől kezdve ezeknek a területeknek az átjátszása.
A másik nagyon fontos rendelkezés, amit az előterjesztés érint, az erdőkről, erdőgazdálkodásról szóló rendelkezés módosítása. A helyzet nagyon egyszerű, és nem kell ebben semmilyen különleges dolgot keresni. Van két jogszabály, amely ugyanazt a területet szabályozza párhuzamosan egymás mellett, és az előterjesztésnek pedig az a célja, hogy a párhuzamosságot kiküszöbölve megpróbálja azonos keretek közé szorítani a jogszabályi rendelkezéseket.
Ugye, a termőföldek között az erdővagyon egy speciális helyet foglal el, és ebből adódóan speciális jogszabályok vonatkoznak rá. Az erdőkre vonatkozóan az erdőtörvény tartalmaz rendelkezéseket, és a Nemzeti Földalapról szóló törvény is tartalmaz rendelkezéseket az erdőre vonatkozóan akár a vagyonkezelésre, akár a használatba adásra vagy hasznosításra vonatkozóan. És hogy ezt a - hogy így mondjam - egymás mellett futó párhuzamosságot kiküszöböljük, ezért volt szükség a két jogszabály egymáshoz idomítására, ennek megfelelően a Nemzeti Földalapról szóló törvényben még pontosabban, még speciálisabban meghatározni, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek milyen erdővagyon tekintetében van kizárólagos rendelkezése. A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvény csak a 100 százalékos állami tulajdonban lévő erdőre és erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületekre irányadó. Tehát egyértelműen meghatározzuk, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvény milyen esetekben rendelkezik az erdővagyonról.
Ugyanakkor azt gondolom, ezzel a módosítással azokat a szabályozásbeli hiányosságokat is kiküszöböljük, amelyek az osztatlan közös tulajdonban álló erdőingatlanok tekintetében állnak fenn, amelyekben az állam tulajdoni illetőségekkel rendelkezik. Úgy gondolom, ez is egy hosszú ideje húzódó probléma, egy olyan anomália, amelyet egyébként már korábban meg kellett volna oldani. Ezért az erdőkről és az erdők védelméről szóló törvény kiegészítésével egyértelművé válik, hogy az állami tulajdoni hányadokra a Nemzeti Földalapra vonatkozó vagyonra vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Egyértelműen rendelkezik a jogszabály erről.
Tehát még mielőtt valaki megint összeesküvés-elméletet keresne, és nagyon sajnálom, hogy nincs a teremben Gőgös Zoltán képviselőtársam, mert ő lát minden mögött valamilyen összeesküvést és mindenféle zavaros történetet, és persze itt van Varga Géza képviselőtársam, akinek mindenről a Magosz jut eszébe; képviselőtársam, erről a törvénytervezetről - sajnálom, hogy kiment, az előbb még itt volt - ne a Magosz jusson eszébe, hanem azok a kisgazdaságok, azok a kistermelők, akiknek ezzel a módosítással lehetőséget biztosítunk arra, hogy kiegészítsék a birtokaikat, hogy egy versenyképesebb birtoktestet hozzanak létre, hogy összerendezzék a birtokaikat, és tulajdonosként, nem pedig használóként rendelkezzenek ezzel a területtel.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyit szerettem volna röviden elmondani indoklásként, és kérem, hogy támogassák az előterjesztésünket.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem